Estére eggyel kevesebb veretlen marad a ligában

   

A Dunaújvárosi Acélbikák még mindig 100 százalékosak az Erste Ligában, kérdés, hogy ez Csíkszeredában is így maradhat-e.

Legutóbb azt írtuk, hogy a DAB hibátlan produkciója önmagában is tiszteletet parancsoló, de az igazán kemény feladatok csak most következnek a nyáron alaposan felforgatott gárda számára. Az első nagy akadályt hősiesen vették, egy végletekig kiélezett mérkőzésen az utolsó percben lőtt két góllal a maguk javára fordították a dolgok állását a címvédő FTC-Telekom otthonában, ezzel megőrizték 100 százalékos mérlegüket, 6 meccsből 18 pontnál tartanak. Ha azonban meg akarják őrizni hibátlanságukat, akkor péntek este minden eddiginél jobb teljesítményre lesz szükségük, mivel a Csíkszeredához látogatnak. A Sportklub a másik csapat az Erste Ligában, amely még nem kapott ki. Az idén is rendkívül erős kerettel induló csíkiak a túlórák specialistái, hét meccsből háromszor is hosszabbításban, illetve szétlövésben nyertek a Brassó, az UTE és a Fradi ellen. Fontos tudomány a jégkorongban a helytállás a kiélezett helyzetekben, ebben egyelőre nincs párjuk.

A csapat egyik húzóembere Josh Shalla, aki eddig minden meccsén szerzett pontot, 5 találkozón 8 gólt lőtt, 7 meccsen 15 pontot gyűjtött, amivel a zöld-fehér Myles Fitzgerald mellett első a kanadai táblázaton. Nem véletlen, hogy legutóbb ő lett a hét játékosa az Erste Ligában. A DAB sincs sztárjátékos híján. David Mazurek is az OHL-ben nevelkedett, és bár az NHL-draftig vagy az AHL-ig nem jutott el, de a 2 pont/meccs átlagot ő is hozza. Neki sem volt még olyan találkozója idén, amelyen ne szerzett volna legalább egy pontot, sőt minden alkalommal betalált. Ráadásul hét játékosa is volt már ő is, eggyel korábban. Érdekes módon egyébként mindkét csapatban hazai nevelés áll a légiós mögött a házi kanadai tabellán: Becze Tihamér és Somogyi Balázs egyaránt 11 pontnál jár.

A Sportklub és a DAB közötti legnagyobb különbség nem is annyira az elitjátékosokban, inkább a harmadik és negyedik sorban keresendő. Ebben a székelyeknél van az előny, ahol jóval tapasztaltabb, évek óta az Erste Ligában játszó hokisokkal kell felvenniük a versenyt az újvárosi junioroknak. Kapusposzton viszont a DAB-nál van a fölény egyelőre, Garret Hughson teljesítményére nincsenek szavak, hat meccsből négyszer védett 97% felett, egyszer 94,3%-kal, csak a Schiller-Vasas HC tudta rontani valamelyest a statisztikáját (85,7%), de összességében így is 95,6%-kal áll a rangsor első helyén.

A két csapat párharcának külön pikantériát kölcsönöz, hogy tavaly májusban még a DAB kispadján állt Jason Morgan, aki nyáron Dániába távozott az aktuális bajnok Aalborg Pirateshez. A játékosként az NHL-t is megjárt szakember számításai nem váltak be a Metal Ligaenben, a címvédő 35 meccsből csak 15-öt nyert meg, így a kupakiesést követően februárban menesztették. Morgan távozása érzékeny veszteség volt akkor az Acélbikák számára, akik minden idők egyik leggyengébb szereplését produkálták ezt követően.

Mindez persze mit sem fog számítani pénteken. A meccs a pályán dől el, és 100 százalék ide vagy oda, az esélyek nem a dunaújvárosiak mellett szólnak. De ha tudják hozni azt a szívós játékot, amit Pesterzsébeten, akkor a Sportklub sem mehet biztosra ellenük.

DAB_SCC_20180927-9528

SC Csíkszereda–DAB 5-3

   

A Sportklub megőrizte veretlenségét, az Acélbikák eddig 100 százalékos mérlege viszont odalett.

A dobogós csapatok rangadóján két légiós kapus kapott lehetőséget: hazai részről Makszim Szamankov, a vendégektől Garret Hughson állt a vasak között. A 6. percben Rokaly Szilárd révén a hazaiak megszerezték a vezetést, aztán az első harmad folytatásában kihagytak egy emberelőnyt. A mérkőzés közepén felpörögtek az események. A 28. percben büntetőhöz jutottak a Dunaújvárosi Acélbikák, a rávezetésből Somogyi Balázs egyenlített. Mindösszesen 18 másodpercig volt döntetlen az állás, Evan Brophey újra vezetéshez juttatta a Sportklubot. Alig 1 percre rá Hugo Turcotte újra egalizált. Négy és fél percnyi gólcsendet követően Becze Tihamér talált be korábbi csapatának, aminek köszönhetően megint a csíkszeredaiaknál volt az előny. A második harmad utolsó percében Joshua Shalla kétgólosra növelte a Sportklub vezetését. A záró húsz percben Bíró Tamás fejre irányuló támadásért 2+10 percet pihent. A DAB nem használta ki az emberelőnyt, ellenben amikor emberhátrányba került, Keegan Dansereau révén egy gólra csökkentette a különbséget. Ezt követően két hátrányt is kibekkelt a DAB, de egyenlítenie nem sikerült. Az 5-3-as végeredményt Shalla állította be egy üres kapus góllal 8 másodperccel a vége előtt.

A Dunaújvárosi Acélbikák szombaton Brassóban folytatják túrájukat, míg a Sportklub vasárnap a DEAC-ot fogadja.

sccdab-rokaly

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Azt kértem, hogy ne kezdjünk megint álmosan

   

Mestermérleg Jason Morgantől és Miroslav Ihnacaktól a Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák csúcsrangadó után.

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “A legutóbbi mérkőzések tapasztalataiból kiindulva azt kértem a srácoktól, hogy ne kezdjünk megint álmosan, lassan. Az első hely a tét, péntek este, telt ház, ráadásul Flinta Botond születésnapja, kezdjünk energikusan és a saját játékunkat követve. És nagyon jól is sikerült, hiszen a gólunk mellett számtalan lehetőséget kidolgoztunk, de a kapusuk parádézott. A második felvonásban a Dunaújváros is jobban jött ki, éltek a lehetőségeikkel, hiszen ott is remek játékosok vannak. Összességében viszont sikerült végig nyomást gyakorolnunk az ellenfélre. Nagyon fontos volt, és nem először a szezonban, hogy kegy apott gólra nagyon gyorsan tudtunk válaszolni, és ebből mi építkezhettünk.”

Miroslav Ihnacak, Dunaújvárosi Acélbikák: “Nagyon rosszul kezdtünk, de nem is dolgoztunk eleget ahhoz képest, amennyi kellett volna, legalábbis az első harmadban. A második harmadtól kezdve már sikerült mezőnyben kiegyenlítetté tenni a meccset. Kellemetlenül érintett minket, hogy kétszer is kiegyenlítettünk, de nagyon hamar újból hátrányban találtuk magunkat, és talán a harmadik kapott gól sorsdöntő volt ilyen szempontból.”

scc-dab

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Andre.
Szamankov: 89,3% (Adorján)
K
Hughson: 93,4% (Pinczés B.)
Papp, Kuljas, Becze, Rokaly Sz., Taratuhin
1
Kovács B., Vuorijarvi, Azari, Dansereau, Mazurek
Gecse, Salló, Brophey, McLean, Shalla
2
Ráduly, Lendák, Silló, Somogyi B., Turcotte
Láday, Farkas, Bíró, Fodor, Pelley
3
Dósa, Hruby, Subotic, Tamás, Németh
Flinta, Györfy, Horváth, Rokaly N., Casaneanu
4
Wéninger, Gebei, Pinczés O., Gulácsi
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:51 SCC Rokaly Sz. Becze Taratuhin
1-1 27:35 DAB PS Somogyi B.
2-1 27:53 SCC Brophey Salló
2-2 29:17 DAB Turcotte Somogyi B.
3-2 33:41 SCC Becze Taratuhin Bíró
4-2 39:27 SCC Shalla Rokaly Sz. Pelley
4-3 46:24 DAB SH Dansereau Hruby Mazurek
5-3 59:52 SCC EN Shalla Farkas McLean
61 Kapura lövések száma 28
14 Kiállításpercek 12

A nagyon nagy gólok meccse volt a Sportklub–DAB

 

Rokaly Szilárd mellett Somogyi Balázs is bejelentkezett a hét góljáért, és Hughson tüneményes, ám hiábavaló védéséről még nem is beszéltünk.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum