A Gyergyói HK először meccsel az edzőváltás óta

   

A Fehérvári Titánok az UTE ellen lendületbe jöttek, emellett a visszavágás vágya is fűtheti őket.

A Titánok akár meg is ragadhatják a momentumot. Habár a jégkorong legfelső berkeiben is megoszlanak a vélemények arról, hogy léteznek-e pillanatok, amelyekből egy-egy csapat meccs- vagy akár sorsfordító erőket meríthet, de ha igen, akkor az UTE 6-3-as legyőzése minden bizonnyal ilyen pont. Kiss Dávid együttese jelentős veszteségeket szenvedett el nyáron, ráadásul sérüléshullám is tizedelte a megfogyatkozott állományt. Ennek fényében nem meglepő, hogy az első 9 mérkőzésükből csupán 2 győzelemre futotta erejükből, a harmadik fordulóban a Hokiklub Budapestet verték 2-1-re, majd szerdán az Újpestet múlták felül. Ez utóbbi mérkőzésen nevezték először az Erste Ligába az előzőleg sérüléssel bajlódó Mitch Ziont, a kanadai csatár pedig nem sokat vacakolt, rögtön két gólt vágott.

Pénteken az a Gyergyó lesz a Titánok ellenfele, amely jó erőkből áll, de eddig nem kápráztatta el a szurkolókat. 7 meccsen 8 pontot gyűjtöttek, ami a hatodik helyre elég, ráadásul a Brassó elleni 4-9 után menesztették Leif Strömberg vezetőedzőt, a csapat irányítását átmenetileg az eddigi másodedző, Christopher Hamell vette át. A Titánok lemaradása mindössze 2 pont a GYHK mögött, így ha vissza tudnának vágni az egy héttel ezelőtti vereségért – 1-3 Gyergyószentmiklóson –, azzal meg is előznék ellenfelüket. Ehhez elsősorban Albert Zagidullint kell semlegesíteniük: a 30 éves orosz csapata legponterősebb játékosa a lett hátvéddel, Imants Lescovsszal egyetemben. Zagidullin a Fehérvár elleni első mérkőzésen klasszikus mesterhármast szerzett, találatai közt két lacrosse-gólja egyikével.

Fehérvári Titánok–Gyergyói HK 4-3

   

A fehérvári farmcsapat nagy csatában vágott vissza a székelyeknek az egy hete idegenben elszenvedett vereségért.

Lendületes támadójátékkal kezdtek a Titánok, Cooke nem unatkozott a kapujában. A 2. percben Nagy Ákos tüzelt, a kipattanóból Madácsi ismételt, nagyot védett lepkéssel a gyergyói kapus. A fehérvári fiatalok sokat és jól korcsolyáztak, igyekeztek minden akciót lövéssel zárni. Fölényük a 8. percben kettős emberelőnyt kamatozott, Vorobjov majd Ferencz Csibi mehettek a büntetőpadra. Hamar kihasználták az 5 a 3-at a hazaiak: Nagy Ákos lövése túljutott a kapuson, egy bekk kivágta a korongot a gólvonalról, épp Dézsi elé, aki már nem hibázott (1-0). Egyenlő létszámban próbáltak változtatni addigi játékukon a gyergyószentmiklósiak, a kiállításból visszatérő Ferencz Csibi tesztelte Gyenest. A játék képe nem változott jelentősen, továbbra is a Fehérvár uralta a meccset. A 16. percben négy a kettőre kontráztak az erdélyiek, Zagidullin passzát Tendler kapásból a hálóba vágta (1-1). Az egyenlítés után fórba kerültek a vendégek, Balogh Bence korongot lopott és köténygóllal előnyt kovácsolt a hátrányból (2-1). A fehérváriak 21-szer lőttek kapura az első játékrészben, és megérdemelt vezetéssel mehettek a szünetre.

A középső harmadban 180 fokos fordulatot vett a mérkőzés. A feltüzelt GYHK letáborozott Gyenes kapuja előtt. Alig egy perc telt el, amikor Vorobjov lövése Constantinról a kapuba került. A játékvezetők hosszasan videóztak, majd érvényesnek ítélték a találatot (2-2). Maradt a vendégfölény, különösen Császár kiállításakor kerültek nehéz helyzetbe a hazaiak, de Gyenes jól röpködött a ketrec előtt. A 30. percben hiába érett a gyergyói vezető gól, újra a Titánok kerültek előnybe. Erdély Botond passzolt Zion elé, aki egy csel után a hálóba lőtt (3-2). A 35. percben Campbell maradt lent, Sárával ütközött, majd egyensúlyát vesztve csapódott a palánknak. Ijesztő jelenet volt, szerencsére rövid ápolás után a kanadai támadó a saját lábán hagyta el a jeget. A harmad végén ismét kettős fórba kerültek a Titánok, de nem éltek a hatalmas eséllyel, sőt egy könnyelműen eladott korongra Tendler csapott le, de Gyenes megállította. Izgalmas záró harmadra volt kilátás.

A visszatérő Campbell szélről leadott lövésével indult az utolsó húsz perc, majd támadásba lendültek az egyenlítésért küzdő gyergyóiak. A Titánok is jól álltak bele, egyenlő erők küzdöttek a jégen. A 46. percben Campbell került helyzetbe, első lövése kijött a bal kapuvasról, másodjára már célt ért (4-2). Nem sokáig örülhettek a különbségnek a hazaiak. Egy perc sem telt el, amikor Tendler begyötörte Gyenes kapujába a korongot, m ínuszegyre zárkóztatva övéit (4-3). A 49. percben kis híján egyenlített a Gyergyószentmiklós: Lescovc bombája trafálta telibe a kapuvasat. A következő játékmegszakításnál a bírók visszanézték az esetet, végül maradt a pályán hozott ítélet: nem gól. A hajrában McCutcheon állt ki két percre. Mindent megtettek az egyenlítésért a vendégek, hősiesen védekeztek a hazaiak. Újabb gól már nem esett, lepörögtek az utolsó másodpercek is. Az edzőváltáson átesett Gyergyószentmiklós még nem találja jó formáját. A fehérvári fiatalok zsinórban második mérkőzésüket is megnyerték és egyre feljebb kúsznak a tabellán.

titgye

fotó: Fehérvári Titánok

Csak az számít, hogy itthon tartottuk a 3 pontot

   

Christopher Hamell, a Gyergyói HK és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 372 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Árkovics, Szabó.
Gyenes: 92,1% (Szeles)
K
Cooke: 91,1% (Szakács)
Vas, Horváth M., Campbell, Dézsi, Péter A.
1
Góga, Lescovs, Antal, Benedek, Pesztunov
Erdély, Kiss, Balogh, Mihály, Zion
2
Ferencz Csibi, Raszulov, Constantin, Sára, Vorobjov
Imre, McCutcheon, Almási, Madácsi, Nagy A.
3
Kozma, Nagy Cs., Tendler, Zagidullin, Péter Zs.
Kóger, Kovács, Vincze, Búzás, Császár
4
Creanga, Daradics, Elekes Darabont, Barabás, Ivácson
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Hamell Christopher, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:01 AVS PP2 Dézsi Nagy A.
1-1 15:35 GYE Tendler Zagidullin Góga
2-1 17:21 AVS SH Balogh
2-2 21:04 GYE Constantin Vorobjov Raszulov
3-2 29:58 AVS Zion Erdély Mihály
4-2 45:31 AVS Campbell
4-3 46:09 GYE Tendler
45 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 8

Szép gólokkal vétették észre magukat a Titánok

 

A Fehérvári Titánok–Gyergyói HK mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 14., hétfő
EL 18:00 TITDEB 0-1VÉGE
    • M4 SPORT
VIS 18:00 FTCTOX 2-1VÉGE
U18Q 18:40 MACSZA 3-2VÉGE
október 15., kedd
BL 17:00 PLZZUG 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABHKB 4-2VÉGE
VIS 18:00 JASUTE 4-0VÉGE
U18Q 19:10 AVSSZA 4-3VÉGE
U18Q 19:20 FTCPHC 2-4VÉGE
október 16., szerda
U21Q 18:00 MACVAS 2-4VÉGE
U21Q 19:00 DABFTC 10-1VÉGE
U21Q 19:00 ETODHK 3-6VÉGE
BL 19:30 LIBAUG 
    • SPORT 2
U21Q 19:40 AVSUTE 7-4VÉGE
október 17., csütörtök
KHL 18:00 AKBJOK 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 MACSZG 8-0VÉGE
U18Q 18:45 UTEPHC 0-2VÉGE
U18Q 19:00 DABVAS 3-7VÉGE
U18Q 19:00 ETOSZA 1-6VÉGE
október 18., péntek
EBYSL 13:30 VASRBS 
KK 15:00 BRARIG 
KK 16:00 FTCTXU 
EBYSL 16:30 OKAAVS 
EXL 17:30 DUMMAC 
EL 18:00 HKBGYE 
EL 18:00 UTEDAB 
EL 18:30 DEBVAS 
EL 18:30 TITSCC 
EBEL 19:15 RBSAVS 
EBYSL 19:15 VICMAC 
U18Q 19:20 FTCSZA 
EBYSL 19:30 UTEHCI 
október 19., szombat
EWHL   KMHPOL 
EBYSL 10:30 VASVSV 
EBYSL 11:15 EASMAC 
EBJL 14:10 VASDHK 
EBJL 14:50 VICMIS 
EBJL 15:00 ETOEHC 
U18Q 15:10 DABSZG 
KK 16:00 FTCOLJ 
EBYSL 16:30 UTERBS 
EBYSL 16:30 VICAVS 
EWHL 17:00 BOZMAC 
U18Q 17:20 MACAVS 
EL 17:30 TITVAS 
KK 17:30 DONBRA 
EL 18:00 DABGYE 
SVK3 18:00 PHCIZH 
október 20., vasárnap
EWHL   POLKMH 
EBYSL 08:30 OKAMAC 
EBYSL 09:00 VASHCI 
EBYSL 11:00 EASAVS 
KK 13:30 CZBBRA 
EBYSL 15:00 UTEVSV 
EXL 17:00 MACNIT 
EXL 17:00 ZVOMIS 
EBEL 17:30 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
KK 18:00 RITFTC 
EL 18:30 DEBHKB 
EL 18:30 UTESCC 
U21Q 19:05 DABPHC 
Partnerünk