A leggólerősebb támadók vizitálnak Újváron

   

Több okból is azt kell mondanunk: a MAC Újbuda a vasárnap délutáni érsekújvári Extraliga-mérkőzés esélyese.

Először is vessünk egy gyors pillantást a táblázatra: azonnal szembetűnik, hogy míg Majoross Gergely csapata 5 mérkőzésen szerzett 10 pontjával és 3 győzelmével az 5. helyen áll, addig a HC Nové Zámky 6 egységgel a tizedik. Ha egy árnyalattal figyelmesebbek vagyunk, azt is észrevehetjük, hogy a MAC jelenleg az egész Extraliga-mezőny leggólerősebb csapata. Az újbudaiak 21 találatnál járnak, ez több mint 4-es átlag, háromszor is 5-öt lőttek, egyszer 4-et, csak a szezonnyitón álltak meg 2-nél. A legnagyobb részt a termésből Chris Langkow vállalta, ő fél tucatnál tart, míg négyet-négyet vágott Josh Pitt és Sofron István. (21 gólja van a Poprádnak is, de a tátraiaknak 6 mérkőzésre volt szükségük ehhez.) A Zámky ehhez képest 13-szor vette be ellenfelei kapuját, és tette mindezt úgy, hogy találatai nagyobbik felét egy mérkőzésen, a pozsonyi vendégjáték alkalmából hozta össze. Végül rögzítsük azt is: a zöld-fehérek ez ideig egy árva pontot sem szereztek a saját csarnokukban, mindkét sikerüknek idegenben örülhettek, előbb a KHL-ből visszatérő Slovant múlták felül egy nagyon furcsa mérkőzésen, majd a bajnoki címvédő Besztercebánya otthonában diadalmaskodtak. Ez a két eredmény hatalmas meglepetés, az viszont, hogy az Érsekújvár nem tartozik az élmezőnyhoz, korántsem az. Az előző szezon első felében még villogó, ám a negyeddöntőről lemaradó gárda jelentősen meggyengült. Sztárjai nem kis része távozott – a roppant megbízható Kosaristan kapus Kassára, a csapatkapitány Adam Zboril Csehországba, Andreas Strauch Poprádra és így tovább –, és nem feltétlenül sikerült hasonló kaliberű hokisokkal pótolni őket. Aki biztosan jó, az Vacláv Stupka: a 33 éves csatár a válogatottban is megfordult valaha, tavaly pedig az EIHL-es Glasgow Clanban jégkorongozott elég színvonalasan.

Egy szó, mint száz, a keretek minősége és az eddigi eredmények alapján is elhozhatónak tűnik a 3 pont Érsekújvárról. Ez akkor is így van, ha tavaly a Zámky sem otthon, sem idegenben nem volt könnyen fogható a MAC számára. Annyira nem, hogy az újbudaiak Extraliga-debütálásuk alkalmából a Tüskecsarnokban kaptak ki 7-1-re, majd ezt követően még 3 vereséget szenvedtek, és csak egyszer tudtak nyerni. Ebből legalább két dolog következik. Az egyik, hogy van mire alapozni az összeszedett  hozzáállást a mérkőzéshez. A másik, hogy itt az alkalom javítani a pocsék mérlegen. Majoross Gergely vezetődző még a Kassa elleni – utóbb 5-1-es győzelemmel végződött – összecsapás előtt mondta, hogy a MAC idén élcsapat szeretne lenni a bajnokságban. Érsekújváron is lehet hát ez ügyben bizonyítani.

macnza

HC Nové Zámky–MAC Újbuda 7-4

   

Valóságos gólzáport hozott a MAC érsekújvári vendégjátéka, ám végül pont nélkül térhet haza az újbudai gárda.

A felek keményen vetették magukat a küzdelembe, és a MAC már a 2. percben emberelőnybe került, de nem tudott élni vele. Az első igazán nagy helyzet a 4. percben Terbócs előtt adódott, de végül kimaradt. A 8. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: a zöld-fehérek 2 az 1 ellen vihettek egy gyors támadást, amelynek végén Stupka vette be a Bálizs kapuját (1-0). Fél perc múlva a MAC egyenlíthetett volna, de Kristin ezt egy óriási bravúrral akadályozta meg. A következő percekben az újbudai csapatnak volt több helyzete, sőt a harmad dereka után be is szorította a házigazdákat, mintha emberelőnyben játszott volna, ám egyenlíteni nem tudott. A Zámky csak percek múltán tudott kijönni a szorításból, és ekkor Bálizs védte Pavúk nagy lövését. Az utolsó perc is a magyar csapaté volt, de végül hazai vezetéssel vonulhattak az öltözőbe.

A második harmad elején alaposan nekiesett a MAC az Újvárnak, nyomás alá is helyezték őket, ám szűk három perc elteltével egy kiállítás törte meg a lendületüket. Az előnyt kihasználta a Zámky, amikor egy oldalról leadott lövés után a kapu előtt helyezkedő Stupka lőtt a hálóba (2-0). Alig egy perc múlva ismét a vendégkapuba került a korong: egy védés után Bálizs nem tudta, hogy hol a korong, és ezt kihasználva Dlugos segítette azt a gólvonal mögé (3-0). A 27. percben ismét előnybe kerültek a hazaiak, és ezt is gólra váltották: Urban maradt egyedül a bal kapuvasnál és a hozzákerült korongot gond nélkül passzolta az üres hálóba (4-0). A MAC nagyon nehéz helyzetbe került, amelyből csak egy gyors gól jelenthetett némi kiutat. Ez két perc múlva meg is érkezett, amikor emberelőnyben Klempa talált be (4-1). Nem sokkal később újra fórba került az újbudai gárda, ebben Pittnek volt egy nagy helyzete, de Kristin védett. Három perc elteltével ismét Pitt előtt volt egy óriási lehetőség, hiába.

A harmadik játékrész rosszul kezdődött a vendégeknek, hiszen másfél perc elteltével gólt kaptak, miután Urban egyedül vitte be a korongot a támadó harmadba, majd kilőtte a hosszú sarkot (5-1). Fél perc múlva jött a válasz, a támadó kék vonalon helyezkedő Strechnek Klempa a saját harmadából adott remek passzt, a csatár zavartalanul korcsolyázott a kapus elé, és magabiztosan vette be Kristin kapuját (5-2). Elkapta a fonalat a MAC, újabb fél perc múlva remek korongszerzés után Szigeti lőtt a kapuba (5-3). A vendégek öröme nem tartott sokáig, hiszen 15 másodperc elteltével Pospisil kapta üres a korongot a kapu előtt és nem hibázott (6-3). És a gólvonaton nem volt fék! Bő fél perc pergett le, amikor Klempa kapu mögötti passzát Macaulay vágta a hálóba (6-4). Két perccel a vége előtt Majoross Gergely levitte a kapusát, de ebből is a hazai lőttek gólt Ordzovensky révén (7-4).

mac-vendeg2

fotó: MAC Újbuda

Mindig sikerült magunkat valahogy lejjebb lökni

 

Majoross Gergely vezetőedző értékelte röviden a MAC Újbuda érsekújvári vereségét.

Extraliga, 2019. szept. 29., vasárnap.
Kristín: 85,2% (Pavlas)
K
Bálizs: 76,0% (Halasz)
Hain, Drtina, Jurík, Hruska, Pospisil
1
Pozsgai, Macaulay, Orban Brance, Langkow, Bodó
Mikus, Pavúk, Stupka, Urban, Bajtek
2
McNally, Carlisle, Terbócs, Pitt, Sofron
Ordzovensky, Hatala, Mikula, Fábry, Rogon
3
Garát, Orban Blake, Nagy, Stretch, Klempa
Dlugos, Ondrusek, Becka, Andrisík, Kovácik
4
Schlekmann, Kreisz, Majoross, Szigeti
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:23 NZÁ Stupka Urban
2-0 23:52 NZÁ PP Stupka Pavúk Mikus
3-0 25:00 NZÁ Dlugos Becka
4-0 26:56 NZÁ PP Urban Bajtek Pavúk
4-1 28:53 MÚB PP Klempa Stretch McNally
5-1 41:30 NZÁ Urban Stupka Ordzovensky
5-2 42:07 MÚB Stretch Klempa
5-3 42:39 MÚB Szigeti
6-3 42:54 NZÁ Pospisil Jurík Hruska
6-4 44:38 MÚB Macaulay Stretch Nagy
7-4 58:40 NZÁ Ordzovensky
27 Kapura lövések száma 27
6 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum