Fontos pontok sorsa dől el az erdélyi rangadón

   

A Brassó áll előrébb, de a Gyergyói HK hárommeccses nyerő szériában van. Megjósolhatatlan, hogy mi lesz a meccsük vége.

Szombat után vasárnap is meccsel a Gyergyói HK az Erste Ligában, az egyetlen könnyebbség számára, hogy sorozatban negyedszer játszhat odahaza. Az első találkozót ebből a szériából hosszabbításban húzták be Gógáék a Hokiklub Budapesttel szemben, aztán az UTE ellen a sírból hozták vissza a következőt, míg szombaton összességében simán verték a Fehérvári Titánokat Albert Zagidullin mesterhármasával és újabb lacrosse-góljával. Így azok után, hogy magyarországi túrájukról pont nélkül tértek haza, ezen a három meccsen összesen 8 egységet termeltek. Ez a 8-as most a tabella hatodik helyére elég.

A GYHK vasárnapi ellenfele a helyi rivális Corona lesz, amely 10 ponttal negyedik. A Titánokkal a Brassó is mérkőzött, egy héten belül kétszer is: Fehérváron egy szinte megnyert meccset engedtek ki kis híján a kezeik közül, majd pénteken odahaza valamivel simábban győztek 4-1-re. Most ismét vendégként lépnek pályára Gligáék, és nyilván tudják, hogy ha meg akarják őrizni a pozíciójukat, akkor az idegenbeli mérlegükön javítaniuk kell: 4 meccsen 4 pontot értek el, amikor nem otthon játszottak. A tavalyi alapszakaszban négyből négy meccset nyert a gyergyóiak ellen a Corona, a piros-fehérek tehát még egy árva pontnak sem örülhettek a kék-sárgákkal szemben, mióta visszatértek a magyar bázisú nemzetközi bajnokságba.

Nemcsak azért mondható, hogy fontos pontok sorsa dől el vasárnap, mert hazai siker esetén helyet is cserélhetnek a csapatok a tabellán. Hanem azért is, mert az eredmény beleszámít a román bajnokságba. Ott a Brassó vezet 4 meccsen gyűjtött 10 ponttal, míg a Gyergyó csak két meccsen van túl, maximális teljesítménnyel.

Gyergyói HK–ASC Corona Brassó 4-9

   

A brassóiak magabiztos diadalnak örülhettek Gyergyószentmiklóson, amivel megszakították a hazaiak hárommeccses győzelmi sorozatát.

A hazaiak kapujában Ruczuj Gellért, míg a vendégeknél Patrik Polc kezdett. A Brassó egy kivédekezett emberhátrányt követően Stephenson buli után kapáslövése révén megszerezte a vezetést a 7. percben, majd nem sokkal később Péter Balázs is betalált ziccerben Ruczujnak. A gyergyószentmiklósiak időt kértek, rendezték soraikat, a nyitó harmad közepén Mircea Constantin kapusra rálőtt korongjával szépítettek. A játékrész végén 2 perc alatt 2 gólt lőttek a vendégek: előbb Bíró Gergő közelről, majd Tranca Daniel fonákkal, éles szögből volt eredményes. Még a dudaszó előtt 31 másodperccel elszabadultak az indulatok, Elekes Darabont Hunor-Csaba és Molnár Zsombor kapott 2+2 perces büntetést durva játékért.

A 28. percben két gólra csökkent a gyergyóiak hátránya, Albert Zagidulin kotorta be a korongot Polcnak. A differencia 9 percig állt fenn, Jean Francois Plante betört a hazai harmadba, az üresen álló Molnár Zsombornak passzolt, aki megszerezte az 5. vendég találatot. A záró harmad komoly brassói tűzijátékkal indult: alig több mint 3 perc alatt sorrendben Cody Fowlie, Wacey Rabbit, újra Fowlie, majd Pavlo Boriszenko lőtt gólt Ruczujnak. A 9. bekapott találatot követően Szakács Szabolcs érkezett a Gyergyói HK kapujába. A 48. percben Zagidullin meglőtte a 3. hazai gólt, három perccel a vége előtt pedig Imants Lescovs emberelőnybe beállította a 9-4-es végeredményt.

A Brassó a Titánok elleni idegenbeli és hazai sikerét követően zsinórban harmadik győzelmének örülhetett, míg a Gyergyói HK diadalmenete három meccs után véget ért.

gyhk-bra-201909

fotó: Gyergyói HK

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1050 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre, Rédai.
Ruczuj: 76,9% (Szakács: 100%)
K
Polc: 92,0% (Tőke)
Góga, Lescovs, Ivácson, Valdix, Vorobjov
1
Armstrong, Stephenson, Fowlie, Gliga, Rabbit
Ferencz Csibi, Raszulov, Antal, Pesztunov, Tendler
2
Boriszenko, Bors, Péter B., Tranca, Bíró G.
Kozma, Nagy, Constantin, Zagidullin, Péter Zs.
3
Mihály, Harrison, Bíró M., Molnár Zs., Plante
Barabás, Orbán, Elekes Darabont, Sára, Todor
4
Bíró O., Szabó, Molnár Z., Vasile, Gajdó T.
Strömberg Leif, Hamell Christopher
E
Pénzes Július, Rusnák Ondrej
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:19 BRA Stephenson Gliga
0-2 07:31 BRA Péter B. Bíró G. Tranca
1-2 11:04 GYE Constantin Lescovs Vorobjov
1-3 17:08 BRA Péter B. Bíró G. Boriszenko
1-4 18:45 BRA Tranca Péter B. Stephenson
2-4 27:42 GYE Zagidullin Góga Lescovs
2-5 36:46 BRA Molnár Zs. Plante Harrison
2-6 40:18 BRA Fowlie Gliga
2-7 42:09 BRA Rabbit Armstrong Fowlie
2-8 42:40 BRA Fowlie Rabbit
2-9 43:36 BRA Boriszenko Péter B. Bors
3-9 47:22 GYE Zagidullin Valdix
4-9 57:00 GYE PP Lescovs Zagidullin Valdix
50 Kapura lövések száma 44
6 Kiállításpercek 14

Így vágott 9-et a Brassó Gyergyószentmiklóson

 

A Gyergyói HK–Corona Brassó mérkőzés góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum