Meg tudjuk nyerni a szoros mérkőzéseket is

   

Rangadót játszik Villachban a Hydro Fehérvár AV19, a tét a dobogós pozíció megőrzése.

Sima vereséggel kezdte a szezont a magyar EBEL-csapat, azóta azonban sokkal jobban mennek a dolgok. A három hazai meccs három győzelmet hozott, más kérdés, hogy egyiket sem adták ingyen, és az utóbbi kettő nem 3, hanem csak 2 pontot ért. A forgatókönyvek különbözőképpen alakultak, előbb 0-2-ről kellett visszajönniük a fehérváriaknak, majd hiába építettek fel háromgólos előnyt az Innsbruck ellen, a vendégek egy hatalmas rohammal a vezetést is átvették, innen sikerült pontokat menteni a túlórában. Erre mondhatta azt Hannu Järvenpää vezetőedző, hogy a csapat karaktert mutatott, bebizonyítva, hogy a szoros meccseket is meg tudja nyerni. Erre a karakterre biztosan szükség lesz Villachban is. A pénteki ellenfél az előző szezonban nem teljesített fényesen, az összeomlott Medvescak Zagrebet nem számítva a liga leggyengébbje volt az alapszakaszban, majd lemaradt a negyeddöntőről is. Idén ehhez képest jól sikerült a startja: 7 gólt lőtt a VSV a Bolzanónak, legyűrte a Vienna Capitalst is, utána szoros meccsen szenvedett vereséget a Znojmo otthonában, mindez az 5. helyet jelenti pillanatnyilag. Látszik tehát, hogy veszélyes csapatról van szó, amelyet a Fehérvár csak akkor tud maga mögött tartani, ha nyeri a csatát idegenben. Ez az előző idényben kettőből egyszer sikerült – az összesen négy találkozóból háromszor –, a közelmúltra lehet tehát támaszkodni. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról sem, hogy a VSV az előszezonban le tudta győzni a Volánt 2-1-re Bledben, sőt a MAC-ot is felülmúlta a Tüskecsarnokban 5-4 arányban.

A Hydro Fehérvár AV19 hivatalos honlapján publikált videós előzetesben a vezetőedző mellett Erdély Csanád és Jonathan Harty is beszélt várakozásairól.

Villach–Hydro Fehérvár AV19 3-1

   

Második idegenbeli meccsén sem sikerült pontot szereznie a magyar EBEL-csapatnak.

Villachi mezőnyfölénnyel indult az első harmad, kellett némi idő, hogy komolyabb helyzetek alakuljanak ki, Ouzas a helyén volt. A játékrész második felében a Fehérvár dominált, Szita, Yogan és Szabó előtt is adódott lehetőség, a hazai kontrákat kontrollálta a Volán-védelem. A második menet eleje a VSV-é volt, már a 21. percben megszerezték a vezetést, Ulmer lövése átcsurgott a fehérvári hálóőrön. Jött egy késleltetett kiállítás hamarjában, ismét Ulmer tett ki magáért, meghúzta a cselt, beemelte a pakkot, 2-0. Hannu Järvenpää vezetőedző a találat után máris kikérte az idejét, agresszívabbá is vált a csapat támadójátéka, ám ez gólokban nem mutatkozott meg. Az utolsó percekre felpörögtek a csapatok, ebből ismét a Villach jött ki jobban, látványos akció végén Miika Lahti talált be, 3-0. A harmadik játékrészben apránként átvette az irányítást a Volán, aminek a 44. percben lett meg az eredménye, egy kipattanót értékesített Yogan, 3-1. A folytatásban mindent megtett a Fehérvár a további felzárkózásért és egyenlítésért, voltak helyzetek előnyben és hátrányban is, de hiába, majd a végén a kapuslehozatal sem segített, maradt a 3-1, második idegenbeli meccsén sem sikerült pontot szereznie a magyar EBEL-csapatnak.

vsvavs

A második harmadban mentálisan megtörtünk

   

A Villach–Hydro Fehérvár AV19 találkozót Hannu Järvenpää vezetőedző mellett Andrew Sarauer is értékelte.

EBEL, 2741 néző. Játékvezetők: Nikolic, Zrnic, Nemeth, Soltesz.
Maxwell: 97,0% (Schluderbacher)
K
Ouzas: 87,5% (Kornakker)
Pöyhönen, Fraser, Pollastrone, Bjorkstrand, Spannring
1
Campbell, Stipsicz, Kuralt, Yogan, Sille
Bibic, Wolf, Ulmer, Collins, Brunner
2
Szabó D., Harty, Lehtonen, Timmins, Kóger
Bacher, Schlacher, Karlsson, Lahti, Wappis
3
Tikkanen, Caruso, Szita, Sarauer, Erdély
Kromp, Urbanek, Lahoda, Maxa, Alagic
4
Busenius, Szabó K., Reisz, Szabó B.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 20:44 VSV Ulmer Brunner Wolf
2-0 22:15 VSV Ulmer Fraser Collins
3-0 37:00 VSV Lahti Karlsson Wappis
3-1 43:27 FHA Yogan Erdély Campbell
24 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 8

A Villach–Fehérvár összefoglalója

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum