Bravúr után várja a Schiller-Vasas a DEAC-ot

   

Egy újabb győzelemmel a piros-kékek hétfői ellenfelüket utolérve felzárkóznának az Erste Liga középmezőnyéhez.

A szezon eddigi legnagyobb meglepetését szállította a Schiller-Vasas HC a Corona Brassó legyőzésével. Ladányi Balázs tanítványai idei első pontjaikat szerezték pénteken, és ezzel a 8. helyre léptek előre, megelőzve a Fehérvári Titánokat és az UTE-t. Mi tagadás, nem volt könnyű sorsolása a Vasasnak, hiszen erdélyi túrával kellett kezdenie – a Corona és a Sportklub otthonában nagy dolog helytállni –, majd harmadjára az FTC-Telekom érkezett Káposztásmegyerre, így nem csoda, hogy három kör után pont nélkül álltak. E rossz sorozatuknak vetettek tehát véget a Brassó elleni hazai bravúrral.

A DEAC-ról egyelőre nem derült ki, hogy milyen játékerőre számíthatunk tőlük az idén. Hháromszor játszottak, kétszer nyertek (hazai pályán), egyszer veszítettek (idegenben), és eddig csak annyi biztos, hogy az alaposan kicserélődött keretnek időre van szüksége, hogy összecsiszolódjon. Az tény, hogy jó néhány kiváló játékos jégkorongozik Debrecenben, de figyelemre méltó villanásokat, kiemelkedő teljesítményt eddig egyikük sem produkált. Jellemző adat, hogy a házi kanadai táblát négyen vezetik két-két ponttal.

A két csapat rövid közös története ugyanakkor máris bővelkedik izgalmas fejezetekben. Kezdődött azzal, hogy a Schiller-Vasas első Erste Liga-meccsén pontot lopott Debrecenben 2018. szeptember 11-én, majd december elején az első egymás elleni győzelmet is megszerezte. A felek az idei előszezonban is találkoztak, annak is a legvégén: szeptember 9-én Debrecenben 6-5-ös hosszabbításos győzelemnek örülhettek David Musial fiai, de valószínűleg a vendégek sem búslakodtak. “Lényeges, hogy a játékosainknak legyen sikerélményük is” – mondta blogunknak start előtti interjújában Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas vezetőedzője. Egyet ebből már számlálnak Bödökék, így most az a kérdés, hogy mikor jön a folytatás.

A mérkőzést este 6-tól élőben közvetíti az m4sport.hu, az M4 Sport 22:35-től tűzi képernyőre.

vasasdeac

Schiller-Vasas HC–DEAC 3-8

   

Simán nyert Káposztásmegyeren a Debrecen, a hajdúságiak eggyel több gólt lőttek, mint előző három mérkőzésükön összesen.

Ez a meccs nem a védelmekről szólt. A gólzsák már a negyedik percben kinyílt oda-vissza, 3:26-nál a hazaiak részéről Bukor talált be, 3:36-nál Piatak egyenlített, újabb 21 másodperc elteltével Phil Kiss a DEAC-ot juttatta vezetéshez. Mindehhez a 9. percben Daloga hozzátett még egyet, így 1-3-nál kezdődött az első szünet. A második játékrészben egy Sági- és egy újabb Daloga-találattal ellépett a vendégcsapat. Innen még visszajöttek a hazaiak, miután a tavalyi szezon legeredményesebb Vasas-hokisa, Bödök Bence újra megtalálta pontszerző ütőjét, és előbb Schmált szolgálta ki, majd Szlama előre löbbölt korongjába ért bele ügyesen, 3-5. Aki azt várta volna, hogy a harmadik felvonás ezek után a piros-kékek rohamairól fog szólni, tévedett, Novotny emberhátrányban betette a hatodikat, ezután már nem az volt a kérdés, hogy ki nyer, hanem az, hogy mennyire. A végjátékban Piatak és Izacky is eredményes volt, így 3-8 lett a vége. A DEAC ezzel megerősítette 4. helyét, és már csak 1 pont a hátránya a Csíkszeredai Sportklub mögött, míg a Vasas maradt a 8. pozícióban.

vasas_deac_9

fotó: Schiller-Vasas HC

Tavaly ősszel volt ennyire hektikus a játékunk

   

Vezetőedzők a Schiller-Vasas–DEAC mérkőzésről.

Ladányi Balázs, Schiller-Vasas HC: “Jól kezdtünk, de aztán visszaestünk, és olyan hullámvölgyeink voltak, amiket azonnal kihasznált a Debrecen. Sok gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, érthetetlenül állok egy-két gyermeteg hiba előtt, nem tudtunk 60 percen keresztül koncentrálni úgy, ahogy a Brassó ellen. Tavaly ősszel volt ennyire hektikus a játékunk.”

David Musial, DEAC: “Nagyon boldog vagyok, hogy megvan a három pont. A Vasas lőtte az első gólt, de rögtön utána felébredtünk. Azt játszottuk később, amit kell, úgyhogy örülünk, de pénteken nagyon nehéz meccsünk következik.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Szabó, Árkovics.
Tóth: 84,6% (Sági Máté)
K
Hetényi Z.: 89,7% (Gönczi)
Bukor, Gáspár, Bödök, Schmál, Szlama
1
Filbrandt, Kiss, Izacky, Novotny, Sági Martin
Hetényi P., Kováts, Pápa, Székely-Mádai, Turbucz
2
Léránt, Vokla, Daloga, Hári, Piatak
Farkas, Inglis, Fliszár, Páterka, Szalma
3
Mestyán, Sándor, Berta, Molnár, Kulesov
Surányi, Tornyai, Czakó, Csiki, Mayer
4
Mazzag, Salló
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:26 VAS Bukor Czakó Csiki
1-1 03:36 DEB Piatak Daloga Hári
1-2 03:57 DEB Kiss Sági Martin Novotny
1-3 08:18 DEB Daloga Berta
1-4 26:19 DEB Sági Martin Izacky Sándor
1-5 27:37 DEB PP Daloga Vokla Piatak
2-5 28:26 VAS Schmál Bödök
3-5 33:43 VAS Bödök Szlama
3-6 42:58 DEB SH Novotny
3-7 54:58 DEB Piatak Izacky Novotny
3-8 56:17 DEB PP Izacky Sági Martin Novotny
29 Kapura lövések száma 52
12 Kiállításpercek 6

A Schiller-Vasas–DEAC összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum