Hazai pályán eddig hibátlanok a Jegesmedvék

   

A vasárnapi feladat a Liptószentmiklós elleni meccsen az, hogy ez a helyzet semennyit se romoljon.

Az új Extraliga-szezonban eddig történtek azt mutatják, hogy  a DVTK Jegesmedvék mai ellenfele az idén sem lesz élcsapat. Az MHK 32 Liptovsky Mikulás tavaly a 11. helyen végzett, így lemaradt a playoff-kvalifikációról. Nem mondhatni, hogy a gárda lendületesen állt volna bele a startba, első három meccsüket simán elvesztették. Öt gólt kaptak az újonc Dukla Michalovcétól, hatot a HK Nitrától, hármat a Slovantól, 2-14-gyel álltak. Utána sikerült köszörülniük valamennyit a csorbán: 2-1-re legyűrték az Érsekújvárt.

A miskolci Extraliga-csapat ennél jóval meggyőzőbb. Marcel Rodman fiai négyből háromszor pontot szereztek, verték a Zólyomot és a Nagymihályt, rendes játékidőben csak a MAC-tól kaptak ki. Ennek köszönhetően pozitív mérleggel állnak a 6. helyen, és egy győzelemmel nagyot léphetnének előre, annál inkább, hogy az eggyel előttük található Újbuda ezúttal szabadnapos. Azt nem mondjuk, hogy ez a siker kötelező lenne, ilyen nincs az Extraligában, ám annyit mégis állíthatunk, hogy a találkozó esélyese a DVTK.

A vezetőedző így nyilatkozott várakozásairól a klubhonlapnak: ”Az elsődleges célunk az, hogy megőrizzük a hibátlan hazai mérlegünket. Fontos, hogy nyomás alá helyezzük az ellenfél kapuját, és ezt a nyomást minél több ideig fenntartsuk. Az első perctől kezdve szeretnénk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és nem engedni át a momentumot az ellenfelünknek. Ehhez kemény munkára, sok korcsolyázásra, ütközésre, lövésre lesz szükség mind a négy sorunktól, remélhetőleg ehhez ezúttal is megkapjuk majd a szurkolói támogatást.”

mislipto

DVTK Jegesmedvék–MHK Liptovsky Mikulás 3-0

   

A miskolci Extraliga-csapat simán verte hazai jégen a Liptószentmiklóst.

A bajnoki táblázat utolsó előtti helyezettje, a Liptószentmiklós látogatott vasárnap este a népkerti jégcsarnokba. Ennek megfelelően a Jegesmedvék nagy lendülettel kezdtek, az első három percben Zalivinnek több nagy védést is be kellett mutatnia. Az első miskolci emberelőny egy Dudas lövéssel pergett le, majd teljes létszámban is maradt a hazai dominancia. A miskolci szurkolók gyorsan leszűrhették, miért állnak a liptóiak a táblázat alján: a Jegesmedvék szinte tetszés szerint alakították ki a helyzeteiket, a vendégek erejét pedig felemésztette a védekezés, alig tudtak ellentámadást vezetni.

A második harmad áthúzódó vendégfórral indult, de különösebb veszély nélkül telt el. Teljesen beszorult a szlovák csapat, sorjáztak a miskolci helyzetek, de valami apróság mindig hiányzott a gólhoz, illetve végső esetben Zalivin védett. A jég a 29. percben tört meg, amikor emberelőnyben Vandane a kék vonalról meglőtte menetrendszerinti gólját (1-0). Egy perc múlva megduplázták előnyüket a hazaiak, amikor a kapusról lecsorgó korongot Kiss Patrik egy méterről terelt az üres kapuba (2-0). Ezt követően egyre többet támadott a Liptószentmiklós, és ekkor már Rajnának is akadt munkája. Az utolsó két percben még kimaradt egy vendégelőny.

A harmadik játékrész elején kimaradt egy miskolci előny, de utána sem változott a játék képe. A Jegesmedvék támadtak többet, a Mikulás kontrázott, eredmény nélkül. A harmad derekán a kiállítások kerültek fókuszba mindkét oldalon, de ezek a lehetőségek mind kimaradtak. Az 55. percben emberelőnyben találtak be a hazaiak, miután egy kipasszolt figura végén Vas lőtt a hálóba (3-0). A végére maradt még két vendégelőny, de nem tudták elrontani Rajna shutoutját.

mislmi

fotó: Orosz Tamás

Időnként túlkomplikáltuk a játékunkat

   

Vezetőedzők a DVTK Jegesmedvék–MHK Liptovsky Mikulás mérkőzésről.

Marcel Rodman, DVTK Jegesmedvék: “Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Amiatt viszont nem voltam boldog, hogy időnként túlkomplikáltuk a játékunkat, mindig volt egy plusz passz, ami már nem kellett volna, emiatt nem győztünk nagyobb arányban. Az emberelőnyös és -hátrányos játékunk megfelelően működött, Rajna is jól védett, így megérdemelten nyertünk.”

Anton Tomko, MHK Liptovsky Mikulás: “Jobban játszott a Miskolc, mi a hosszú buszút miatt nehezebben kezdtünk. Az első harmadban a kapusunk segített bennünket ahhoz, hogy ne kerüljünk hátrányba. A második harmadban szerettünk volna felpörögni, de Vandane gólja lefékezett minket, majd egy perc múlva ismét a kapunkba került a korong egy hibából. A harmadik harmadban újabb emberhátrányos gólt kaptunk. Sok a sérültünk, erről a mérkőzésről is hárman hiányoztak, nehéz így játszani, de lőtt gól nélkül egyébként sem lehet meccset nyerni.”

Extraliga, 2019. szept. 22., vasárnap.
Rajna: 100%
K
Zalivin: 90,0%
Ross, Dudas, Rodman, Részegh, Vas
1
Kurali, Stehlík, Kriska, Ozolins, Lavrovs
Gőz, Vandane, Beach, Galanisz, Magosi
2
Cebák, Smutny, Piatka, Sukel, Osko
Kiss D., Láda, Miskolczi, Beauvillier, Harrison
3
Droppa, Petran, Nechaj, Huna Robert, Huna Rudolf
Vojtkó, Farkas, Ritó, Kiss P.
4
Nemec, Burzík, Kalousek, Uhrík, Listiak
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 28:09 MIS PP Vandane Vas Részegh
2-0 29:50 MIS Kiss P. Vandane Ritó
3-0 54:42 MIS PP Vas Részegh Dudas
30 Kapura lövések száma 25
12 Kiállításpercek 12

18 fotó a Jegesmedvék–Mikulás mérkőzésről

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum