Veretlen Fradi fogadja a megbotló Brassót

   

A Corona meglepetésre kikapott a Vasastól, nem lesz könnyű a bombaformában hokizó címvédő otthonában visszatérni a helyes útra.

Nem kényelmesedett bele az Erste Liga-bajnoki címbe az FTC-Telekom, hihetetlen elánnal kezdték az idei alapszakaszt is a zöld-fehérek. A Gyergyót 3-1-re győzték le, az UTE elleni rangadón egy fordulatos mérkőzésen az utolsó percben egyenlítettek kapus nélkül, majd a hosszabbításban győztek. A Schiller-Vasas HC-t és a Fehérvári Titánokat főlényes magabiztossággal verték, összesítésben 11-1-re végeztek ez ellen a két csapat ellen. Vasárnap tehát önbizalommal telve várhatják a Brassót, amely kissé beragadt a rajton, így minden pontra szüksége van, hogy felzárkózzon az élmezőnyhöz. Pénteken a Vasas otthonában kaptak ki 4-3-ra Július Pénzes fiai, a piros-kékek szigorúan büntették, hogy ellenfelük fejben nem állt készen a mérkőzésre. Ladányi Balázs fiai a 36. percben már 4-1-re vezettek, és hiába érkezett a kapuba Patrik Polc, innen már nem vezetett út az egyenlítéshez.

Ha már Polc szóba került, a szlovák-román kettős állampolgársággal rendelkező kapus jó formában van: 82 percnyi jégidő alatt rendes játékidőre vetítve 0,7 gólt kapott és 96,2%-kal védett. Még csak a szezon elején járunk, tehát gyorsan változhatnak a dolgok, de jelenleg viszonylag éles határvonal van a liga kapusainak teljesítményében: 90% felett hat hálóőrt találunk. Polchoz hasonlóan az élmezőnyben van Arany Gergely is, aki a Fradi minden meccsét végigvédte 92,4%-os hatékonysággal. A fiatal kapus negyedik szezonjában dolgozik a felnőttek között, idén másodszor első számú kapusként. A tehetséges játékos felnőtt a feladathoz, konzisztens teljesítménye a bajnokcsapat erőssége. A vasárnapi meccs a két kiváló kapus párbajáról is szólhat.

Érdemes még megemlíteni itt, hogy az előző szezonban hektikus módon alakult az FTC-Telekom és a Corona Brassó egymás elleni mérlege. Hatszor játszottak a középszakasszal együtt, ebből egyszer 8-0-ra, egyszer 8-1-re nyertek a zöld-fehérek, de a kék-sárgák sem maradtak sikerélmény nélkül, hiszen egy hazai 4-1 mellett egy találkozót idegenben is be tudtak húzni büntetőkkel, emlékezetesen drámai körülmények között.

ftc-bra

fotó: Fradihoki-facebook

FTC-Telekom–Corona Brassó 4-1

   

Hiába szerezték meg a vezetést a vendégek az első harmadban, az Erste Liga-címvédő fordított és magabiztos győzelmet aratott.

Ahogy várni lehetett, a brassóiaknak nem sikerült Pesterzsébeten visszaszerezniük azokat a pontokat, amelyeket Káposztásmegyeren a Schiller-Vasas HC ellen elveszítettek. A vendégek ugyan megszerezték a vezetést a 14. percben Armstrong révén, ám Nagy Gergő viszonylag gyorsan egyenlített. A második játékrész sokáig inkább a kiállításokról szólt – akadt köztük öt-öt perces is bunyóért Pozsárnak és Armstrongnak –, de közben már a zöldek kerültek előnybe Fitzgerald góljának köszönhetően a 30. percben. A második szünet előtt nem sokkal Tóth Adrián is eredményes volt, így kétgólos FTC-Telekom-vezetésnél mehettek pihenni a csapatok. A különbséget Tóth Richárd növelte a 49. percben, az állás később már nem változott, 4-1-re nyert a listavezető. A továbbra is veretlen Fradi visszaelőzte a mérkőzésüket egy órával korábban befejező Dunaújvárosi Acélbikákat, akik 100 százalékosak maradtak, ám egy meccsel kevesebbet játszottak. A Brassó 4 ponton ragadt, miután második találkozóját is bukta szezonbeli első túráján. Az utolsó lehetőség a javításra még hátravan, hétfőn az ugyancsak rossz formát futó Fehérvári Titánok otthonában meccselhet a Corona.

ftcbra

fotó: FTC Jégkorong facebook

Nem igazán sikerült jól beleállni a mérkőzésbe

 

Ondrej Rusnák, a Corona Brassó másodedzője és Fodor Szabaolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat összecsapását.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 352 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Bedő, Pálkövi.
Arany: 94,4% (Nagy K.)
K
Polc: 89,2% (Tőke)
Rantanen, Karmeniemi, Kulmala, Nagy G., Pavuk
1
Armstrong, Harrison, Fowlie, Plante, Rabbit
Pulli, Jászai, Tóth A., Fitzgerald, Switzer
2
Boriszenko, Stephenson, Péter, Tranca, Zsók
Hegyi, Pozsár, Tóth Richárd, Németh, Hajós
3
Mihály, Bors, Gliga, Molnár Zs., Bíró G.
Sarcia, Tóth Renátó, Tóth Gergely, Tóth Gergő, Farkas
4
Bíró O., Szabó, Bíró M., Molnár Z., Gajdó T.
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Pénzes Július
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 13:31 BRA Armstrong Rabbit Harrison
1-1 16:37 FTC Nagy G. Hegyi Pavuk
2-1 29:26 FTC Fitzgerald Tóth A. Jászai
3-1 38:49 FTC PP Tóth A. Hegyi Switzer
4-1 48:42 FTC Tóth Richárd Hajós Hegyi
37 Kapura lövések száma 18
13 Kiállításpercek 27

Fitzgerald vagy Tóth Richárd gólja volt szebb?

 

Az FTC-Telekom–Corona Brassó Erste Liga-rangadó összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum