Felzárkózhat az FTC-Telekomra a Sportklub

   

Ehhez annak a Hokiklub Budapestnek a védelmét kell feltörnie, amely eddigi 3 meccsén csupán 4 gólt kapott rendes játékidőben.

A budapesti kiscsapat nagyon jól kezdte a szezont, az első fordulóban az évek óta az Erste Liga élvonalához tartozó UTE otthonában nyert, majd a Fehérvári Titánoktól kapott ki szorosan, pénteken pedig pontot lopott a Gyergyótól. Eddig minden meccsük 2-1-re végződött, váltakozó eloszlás mellett, így Gröschl Tamás fiainak máris 4 pontjuk van. A védekezés a kapusokra épül, két meccsen védett Kis Bence, aki 82 lövést kapott, 78-at védett, ez 95% feletti teljesítmény. Most ezen a poszton tűnik legerősebbnek a HKB, hiszen ha a másik hálóőr, az amerikai Ian Sylves is tudja tartani azt a formáját, amit az UTE ellen mutatott – 97,4% –, akkor játékos legyen a talpán, aki betalál a csapatnak. Igaz, emellett a támadásokra nem marad annyi tér, egyelőre itt sebezhetőbbek, jól mutatja ezt, hogy bár kettőnél több gólt sosem kaptak, mégis csak egyszer győztek.

A Sportklub ellen minden tudásukra szükségük lesz Szűcs Istvánéknak, mivel az erdélyi csapat keretében olyan gólvágók találhatók, mint Becze Tihamér vagy Andrej Taratuhin, ráadásul az új légiósok is jó benyomást keltettek, Joshua Shalla három meccs után 5, Rod Pelley 4 ponttal áll, tartják a gól/meccs átlagot. A kék-fehérek egy könnyebb meccsel kezdtek a Vasas ellen – bár az ellenfél ott is vezetett egy ideig –, majd jött két rangadó, amelyeken hatvan perc alatt nem sikerült ugyan nyerniük, de a Brassó ellen büntetőkkel, az UTE ellen hosszabbításban igen, tehát még veretlenek a székelyek. Ahhoz, hogy közvetlenül a listavezető címvédő mögé lépjenek előre a tabellán, a HKB-t mindenképpen le kellene győzniük, ez azonban egyáltalán nem magától értetődő feladat. Mutatja ezt az is, hogy legutóbbi találkozásukkor, az előző szezon alapszakaszának utolsó csíki összecsapásán csak túlórában tuzdott nyeri a Sportklub.

scchkb

SC Csíkszereda–Hokiklub Budapest 7-1

   

Gröschl Tamás csapata a mérkőzés első felében tartotta a lépést a Sportklubbal szemben.

A meccs 5. percében a Hokiklub Budapest megszerezte a vezetést, Lőczi Árpád talált be Makszim Szamankovnak. A vendégek előnye 4 percig tartott, Gyenyisz Kuljas egyenlített. A HKB sokáig tartotta a döntetlen állást, egészen a mérkőzés feléig, amikor Eduard Casaneanu vezetéshez juttatta a Sportklubot. Úgy tűnt, egygólos hazai előnnyel vonulnak a második szünetre a felek, ám 15 másodperccel a dudaszó előtt Rodney Pelley kihasznált egy emberelőnyt. A harmadik felvonás 53. másodpercében Becze Tihamér is kihasznált egy fórt, majd 3 percen belül Fodor Csanád is betalált Kiss Bencének. Gröschl Tamás ezt követően kapust cserélt, Gadácsi Jánost 3 perc alatt felavatta Evan Brophey. A 7-1-es végeredményt Joshua Shalla állította be egy emberelőnyös góllal.

A Sportklub a győzelmének köszönhetően feljött a tabella második helyére, pénteken az FTC-Telekom otthonában vív rangadót, míg a Hokiklub Budapest kedden találkozik a címvédő zöld-fehérekkel.

scc-hkb-201901

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Harmadról harmadra egyre jobban játszottunk

 

Mestermérleg az SC Csíkszereda–Hokiklub Budapest mérkőzés után.

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “A mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy nemcsak keményen kell küzdeni, hanem okosan is kell játszani. Picit lassan és álmosan kezdtünk, de több remek egyéniség van a keretben, és sikerült hamar egyenlíteni, majd harmadról harmadra egyre jobban játszottunk. Betaláltak olyan srácok is, akik eddig még nem, aminek külön örülök, akárcsak a három előnyös gólunknak.”

Gröschl Tamás, Hokiklub Budapest: “Elég nehéz napokon vagyunk túl, hiszen szerdán játszottunk otthon, majd meccs után autóbuszra ültünk, és tegnap, illetve ma is meccsünk volt. Fiatal a csapatunk, ráadásul két hátvédet, illetve az első számú kapusunkat nélkülöznünk kellett. Így nagy teher hárult Bencére, aki mindent meg is tett. Nagyon nehéz, ha négy hátvéded van, és csatárt kell ötödiknek hátraküldeni, ezen a szinten ez el tudja vágni az ereket. Itt ez történt, Csíkszereda kegyetlenül kihasználta a fegyelmezetlenségeinket. Jobb volt Sportklub, de a csapatra büszke vagyok, hiszen végigküzdötték az egész mérkőzést.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 800 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Péter.
Szamankov: 95,5% (Adorján)
K
Kiss: 88,1% (Gadácsi: 77,8%)
Papp, Kuljas, Becze, Shalla, Taratuhin
1
Szécsi P., Lévai, Kedves, Pihlqvist, Sátek
Láday, Salló, Brophey, McLean, Pelley
2
Reiter, Fejes, Szappanos, Petres, Lőczi
Farkas, Gecse, Bíró, Rokaly Sz., Casaneanu
3
Bán, Rossignol, Izsák, Albert, Szűcs
Flinta, Györfy, Horváth L., Rokaly N., Fodor
4
Köllő, Horváth B. D., Németh
E
Gröschl Tamás, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:06 HKB Lőczi Szappanos Szécsi P.
1-1 08:14 SCC Kuljas Becze Shalla
2-1 29:32 SCC Casaneanu Papp Rokaly Sz.
3-1 39:45 SCC PP Pelley McLean Brophey
4-1 40:53 SCC PP Becze Kuljas Shalla
5-1 43:39 SCC Fodor Horváth L.
6-1 46:16 SCC Brophey Salló McLean
7-1 57:51 SCC PP Shalla Kuljas Taratuhin
51 Kapura lövések száma 22
4 Kiállításpercek 22

Ez az éles szögből lőtt bombagólok meccse volt

 

Így talált be Lőczi, Casaneanu és Becze is. A Sportklub–HKB összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum