Akár EBEL-első is lehet a nap végére a Fehérvár

   

Ehhez mindenekelőtt le kell győzni az egyelőre sereghajtó Innsbruckot.

Nem akármilyen produkcióval szerzett 2 pontot szombaton a Hydro Fehérvár AV19. A magyar EBEL-csapat baja meggyűlt a szívósan védekező Dornbirnnal, amely még az utolsó harmad közepén is 2-0-ra vezetett. Ez azért sem mutatott jól, mert a Volán 170 perc után csupán egy lőtt gólnál tartott. Ekkor szerencsére megtört a jég, az igyekezet megtermette gyümölcsét, és Sarauer, valamint Caruso góljaival sikerült egyenlíteni, majd a túlórában Yogan révén a pluszpontot is elhozták a mieink. A feladat innentől evidens: tartani, sőt fokozni kell a tempót.

Az Innsbruckot innen nézvést ideális ellenfélnek is titulálhatnánk a folytatáshoz, már ha lennének ilyenek az EBEL-ben. De mint tudjuk, nincsenek, itt bárki megverhet bárkit, akár a pillanatnyi ligautolsó is nyerhet az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Hogy ne tehessen ilyet, ahhoz összeszedett, céltudatos és gyors játékra lesz szükség Stipsiczéktől. Miközben két dologról sem szabad megfeledkezni. Az egyik, hogy a tiroliak vezetőedzője Rob Pallin, akinél nem sokan tudhatnak többet a fehérváriak titkairól. A másik, hogy csalóka ez a 11. hely, hiszen az Innsbruck még csak két meccset játszott, és a DEC ellen hosszabbításban elbukott találkozó mellett a Znojmo is mindössze egy góllal bizonyult jobbnak náluk.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, hazai pályán egyértelműen a Fehérvár a jobb. Így volt ez az előző szezonban is, amikor előbb hosszabbításban sikerült nyerni, majd közvetlenül karácsony előtt egy 8-1-es kiütés következett. Érdemes talán megemlíteni, hogy a magyar gárda jelenleg a 4. helyen áll, és a játéknap többi eredményének kedvező alakulása esetén a tabella élére  is felrakétázhat. Ez persze nem a legfontosabb a bajnokság e szakaszában, a lényeg a jó játék, és ha az megvan, meglehet a győzelem is.

volan

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Hydro Fehérvár AV19–HC Innsbruck 7-6

   

Fordulatos mérkőzésen nyert ismét hosszabbításban a magyar EBEL-csapat.

Egy-egy védéssel indult a mérkőzés, és a folytatásban is maradt az oda-vissza hoki. A 6. percben Paulweber mehetett a büntetőpadra, ám akárcsak szombaton, a Dornbirn ellen, ismét eladta a korongot a Fehérvár, Guimond és Sedivy pedig gólig játszották a kontrát (0-1). Az emberelőnyben bekapott találat nem szegte Kógerék kedvét. A 8. percben Lammers is kiállt, ez a fór már jobban sikerült. Mindössze 9 másodperc után Kuralt maradt üresen a kapu előterében, az osztrák védők tartva a passztól nem váltottak ki rá, lövése Mottét érintve került a gólvonal mögé (1-1). Azonnal ritmust váltott az Innsbruck, Ouzas bravúrjaival őrizte az 1-1-et, míg a másik kapunál Busenius betett korongja centiméterekkel csúszott el Erdély ütője előtt. Támadásban maradtak a tiroliak, főleg a fehérvári harmadban folyt a játék. Fölényük emberelőnyt kamatozott, Kuralt kapott kisbüntetést. Jól zárt a védelem, sikerült átvészelni az emberhátrányt. Öt az ötben ismét Ouzas védett hatalmasat. A 16. percben fordított a Fehérvár: Lehtonen átadását Timmins vágta a hosszúba (2-1). A hajrára ismét tiroli helyzetek maradtak, ám hiába lőttek 14-szer kapura a vendégek, az eredmény nem változott.

A középső játékrész eleje sem az óvatos hokiról szólt. Sille azonnal ziccerbe került, ahogy a másik oldalon Lammers is, mindkétszer a kapusok örülhettek. A 22. percben Kóger csípte el a pakkot, megugrott, de Motte eszén nem tudott túljárni. Ouzas sem maradt el kapustársától, Spurgeon közelijét hárította. Egy másodpercnyi szünet nem volt, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az offenzív hokiból a Fehérvár jött ki jobban. A 24. percben Harty kígyózott át az osztrák védelmen és mattolta Mottét (3-1). Négy perccel később Reisz elhozta a bulit, egy csel után középre passzolt, Szabó Krisztián pedig a felső vas alá bombázott (4-1). A harmad derekán Sille állt ki két percre, ezt a fórt már kihasználták a vendégek: Broda kettőre hozta fel övéit (4-2). Nőtt a feszültség a jégen, Herbert és Szabó Krisztián mentek kis híján egymásnak. Hartyt kiszórták a játékvezetők, kemény munkával sikerült kivédekezni az emberhátrányt. A hajrában mindent megpróbált az Innsbruck, Ouzas azonban megmutatatta klasszisát, minden felé tartó korongnak útját állta. A játékrészt Kuralt kiállítása zárta, melyből másfél perc átcsúszott a záró harmadra is.

Emberelőnyben lendületesen kezdte az utolsó húsz percet a tiroli csapat, de nem tudtak betalálni. Ahogy a friss Kuralt visszajött a büntetőpadról, kiugrott, megvárta a társakat, majd tökéletes passzt adott Yogannek, aki nem hibázott (5-2). Újra három góllal vezetett a Volán, de messze volt még a meccs vége! A 44. percben Sedivy közelről bevette Ouzas kapuját, ami után a komplett fehérvári csapat a játékvezetőknél protestált, akikkel Hannu Järvenpää vezetőedző is hosszan egyeztetett. Hiába, a gól érvényes maradt (5-3). Míg a hazaiak a harmadik gól miatt dühöngtek, Thörnberg is betalált (5-4). 22 másodperc alatt két gólt lőtt az Innsbruck, rögtön meleg lett a pite. Ez alaposan felpaprikázta a Hydro Fehérvárt, Lattner kiállítása alatt rendezték a sorokat, majd öt az öt ellen is támadásban maradtak Kógerék. A helyzeteket nem sikerült gólra váltani, és mikor az 54. percben Broda belőtt korongjába Herbert beleért, elfogyott a háromgólos előny (5-5). Pár másodperccel később Lammers lövése is a hálóban kötött ki, zsinórban négy gólt szerezve fordítottak a tiroliak (5-6). Nem hagyta magát a Volán, két percre rá Caruso korongjából Szita egyenlített (6-6). A játékvezetők visszanézték az esetet, és érvényesnek ítélték a találatot. Az őrült hatvan perc nem hozott döntést, következett a hosszabbítás.

A ráadás bő két percig tartott, ekkor az elhasználódott meze helyett már 66-osban játszó Harty brusztolta ki a pakkot, amit Yogan helyezett a hálóba (7-6). Az amerikainak ez volt a harmadik meccseldöntő gólja, mindezt négy meccsen hozta össze, ezúttal korábbi csapatát szomorította. A Hydro Fehérvár AV19 24 órával a Dornbirn elleni meccs után újabb katartikus győzelmet aratott, és a hétvégén begyűjtött 4 pontjával fellépett a dobogó harmadik fokára.

avshci

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Visszajöttek a meccsbe, megmutatták karakterüket

 

Mestermérleg a 13 gólt hozó Hydro Fehérvár AV19–HC Innsbruck találkozót követően.

EBEL, 2956 néző. Játékvezetők: Bulovec, Ofner, Soós, Váczi.
Ouzas: 87,0% (Gyenes)
K
Motte: 75,9% (Huber)
Campbell, Stipsicz, Kuralt, Yogan, Sille
1
Boivin, Guimond, Lammers, Spurgeon, Thörnberg
Szabó D., Harty, Lehtonen, Timmins, Kóger
2
Lattner, Cuma, Paulweber, Herbert, Broda
Tikkanen, Caruso, Szita, Sarauer, Erdély
3
Nussbaumer, Vallant, Sedivy, Zajc, Wachter
Busenius, Szabó K., Reisz, Szabó B.
4
Brunner, Bar, Ludin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:22 HCI SH Sedivy Guimond
1-1 07:54 AVS PP Kuralt Yogan Lehtonen
2-1 15:51 AVS Timmins Lehtonen
3-1 23:29 AVS Harty Szabó B.
4-1 27:30 AVS Szabó K. Reisz
4-2 30:33 HCI PP Broda Lattner Boivin
5-2 41:51 AVS Yogan Kuralt
5-3 43:47 HCI Sedivy Broda
5-4 44:09 HCI Thörnberg Boivin Paulweber
5-5 53:37 HCI Herbert Broda
5-6 54:06 HCI Lammers Spurgeon Thörnberg
6-6 56:19 AVS Szita Caruso
7-6 62:17 AVS Yogan Harty Kuralt
29 Kapura lövések száma 46
8 Kiállításpercek 6

13 találat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból

   

A Hydro Fehérvár AV19–HC Innsbruck mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 14., hétfő
EL 18:00 TITDEB 0-1VÉGE
    • M4 SPORT
VIS 18:00 FTCTOX 2-1VÉGE
U18Q 18:40 MACSZA 3-2VÉGE
október 15., kedd
BL 17:00 PLZZUG 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABHKB 4-2VÉGE
VIS 18:00 JASUTE 4-0VÉGE
U18Q 19:10 AVSSZA 4-3VÉGE
U18Q 19:20 FTCPHC 2-4VÉGE
október 16., szerda
U21Q 18:00 MACVAS 2-4VÉGE
U21Q 19:00 DABFTC 10-1VÉGE
U21Q 19:00 ETODHK 3-6VÉGE
BL 19:30 LIBAUG 
    • SPORT 2
U21Q 19:40 AVSUTE 7-4VÉGE
október 17., csütörtök
KHL 18:00 AKBJOK 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 MACSZG 8-0VÉGE
U18Q 18:45 UTEPHC 0-2VÉGE
U18Q 19:00 DABVAS 3-7VÉGE
U18Q 19:00 ETOSZA 1-6VÉGE
október 18., péntek
EBYSL 13:30 VASRBS 
KK 15:00 BRARIG INFO
KK 16:00 FTCTXU INFO
EBYSL 16:30 OKAAVS 
EXL 17:30 DUMMAC INFO
EL 18:00 HKBGYE INFO
EL 18:00 UTEDAB INFO
EL 18:30 DEBVAS INFO
EL 18:30 TITSCC INFO
EBEL 19:15 RBSAVS 
EBYSL 19:15 VICMAC 
U18Q 19:20 FTCSZA INFO
EBYSL 19:30 UTEHCI 
október 19., szombat
EWHL   KMHPOL 
EBYSL 10:30 VASVSV 
EBYSL 11:15 EASMAC 
EBJL 14:10 VASDHK 
EBJL 14:50 VICMIS 
EBJL 15:00 ETOEHC 
U18Q 15:10 DABSZG 
KK 16:00 FTCOLJ 
EBYSL 16:30 UTERBS 
EBYSL 16:30 VICAVS 
EWHL 17:00 BOZMAC 
U18Q 17:20 MACAVS 
EL 17:30 TITVAS 
KK 17:30 DONBRA 
EL 18:00 DABGYE 
SVK3 18:00 PHCIZH 
október 20., vasárnap
EWHL   POLKMH 
EBYSL 08:30 OKAMAC 
EBYSL 09:00 VASHCI 
EBYSL 11:00 EASAVS 
KK 13:30 CZBBRA 
EBYSL 15:00 UTEVSV 
EXL 17:00 MACNIT 
EXL 17:00 ZVOMIS 
EBEL 17:30 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
KK 18:00 RITFTC 
EL 18:30 DEBHKB 
EL 18:30 UTESCC 
U21Q 19:05 DABPHC 
Partnerünk