Nulla pontos ellenfelet fogad a MAC

   

Majoross Gergely csapata jó esélyekkel küzdhet második győzelméért a Tüskecsarnokban a Gyetva ellen.

A gyetvaiak az előző szezonban az újbudaiak egyik legnagyobb ellenfelei voltak a playoff-kvalifikációért folyó versenyfutásban. Végül mind a két csapat befért a legjobb tízbe, a magyarok a kilencedik, a szlovákok a tizedik helyen. A folytatás  érdekessége az volt, hogy mind a kettő tovább is ment előkelőbb helyről induló ellenfelével szemben, hiszen ahogy a MAC kisöpörte a DVTK Jegesmedvéket, úgy a HC Detva is legyűrte az előzetesen sokkal esélyesebbnek vélt Érsekújvárt. Utána már egyikük sem bírt a favoritokkal, a Zólyom és a Besztercebánya meghaladhatatlannak bizonyult számukra, más kérdés, hogy egy-egy meccset hozni tudtak.

Effajta párhuzamosságok egyelőre nemigen jellemzik a két gárdát az új szezonban. Ez a MAC szempontjából jó hír, hiszen míg Terbócsék 3 mérkőzésükből a közbülsőt megnyerték, majd az utolsón is pontot szereztek egy heroikus harmadik harmaddal, addig az idén új néven szereplő gyetvaiak – úgy hívják őket, hogy WPC Koliba Detva – három vereséggel nyitottak. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy kizárólag élcsapatokkal találkoztak, saját jégen a Trencsénnel, idegenben a Besztercebányával, ismét otthon a Zólyommal. Utóbbi találkozó különlegessége, hogy öt gólt lőttek, de ez is kevés volt. Ha már itt tartunk, még egy kisebb egyezés: 6-5-re kapott ki kedden a MAC is Poprádon, ám ez pontot ért, mivel 5-5 után túlórában dőlt el a találkozó.

Nagyon is elképzelhető mindezek alapján, hogy a 0 pontos Gyetva most vagy soha hangulatban érkezik pénteken a Tüskecsarnokba, végre nyerhetőnek gondolván a mérkőzést – tavaly 3-ból 2-szer elvitték innen a pontokat –, ezért a MAC feladata az lesz, hogy bebizonyítsa, éppen annyi keresnivalója van ellene a WPC Kolibának, mint amennyi az első három körben az említett nagycsapatokkal szemben volt.

A mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport.

macdtv

MAC Újbuda–WPC Koliba Detva 4-2

   

Langkow-ék győzelemnek örülhettek a pont nélkül álló és anélkül maradó gyetvaiakkal szemben.

A MAC kapujában újra Bálizs Bence kapott lehetőséget. Az első perc végén Brance Orban kilőtte a korongot a jégről, a kivédekezett emberhátrány során Bálizs gyorsan bemelegedett. A kiegészülést követően a hazaiak játszottak jobban, a 7. percben emberelőnybe kerültek, ki is használták: Klempa éles szögből leadott lövését hiába védte Petrik, Pitt a kapuvas tövénél bekotorta a korongot. Nem tartott sokáig a vezetés, egy lendületes akció végén Scurko az üresen érkező Zuzinnak adott egy keresztpasszt, amiből egyenlített a gyetvai csatár. A következő percekben a vendégek játszottak jobban, Bálizs több bravúrt is bemutatott. Az első harmad végén újra a MAC akarata érvényesült, a fölény góllá érett: Brance Orban középre tett korongját Petrik nem tudta megszerezni, Langkow fonákkal újra vezetéshez juttatta az újbudaiakat.

A második játékrész elején megszületett a harmadik hazai találat, Sofron korongot szerzett egy gyetvai védés után, megkerülte a kaput és behúzta a pakkot. A kétgólos újbudai vezetés után a szlovákok próbáltak felzárkózni, sikertelenül. A meccs felénél Strech ugrott ki, de Petrik védte a szólót. A 36. percben Terbócsot akasztották, büntetőhöz jutott, amit mellélőtt. A harmad végén emberelőnybe került Majoross Gergely együttese, amit gólra is váltott, miután Langkow közelről bekotorta a korongot.

A harmadik felvonás áthúzódó MAC-előnnyel indult, kimaradt. A 44. percben a Gyetva némileg váratlanul szépített: a hazai kék vonalnál a játékvezetőről Valent elé került a korong, aki Zuzinnak passzolt, ő pedig kétgólosra csökkentette a különbséget. A játékban nem volt benne a szlovákok felzárkózása, főleg akkor, amikor kettős emberelőnyben is játszhatott az újbudai együttes. Az utolsó perceket egy magyar kiállítás nyomán 6 a 4 ellen töltötte a Gyetva.

macdtv-201902-ml

fotó: Mudra László/MAC Újbuda

Extraliga, 2019. szept. 20., péntek.
Bálizs: 92,9% (Halasz)
K
Petrik: 87,5% (Simko)
Pozsgai, Macaulay, Orban Brance, Langkow, Bodó
1
Golian, Chovan, Scurko, Valent, Zuzin
McNally, Carlisle, Terbócs, Pitt, Sofron
2
Fekiac F., Andersons, Sykora, Fekiac V., Zilka
Garát, Orban Blake, Nagy, Stretch, Klempa
3
Gachulinec, Jendrol, Cenka, Surovy, Král
Kreisz, Majoross, Szigeti
4
Gaspar, Kuklev, Luptak, Cacho, Török
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:57 MÚB PP Pitt Klempa Sofron
1-1 07:53 DTV Zuzin Scurko Valent
2-1 19:37 MÚB Langkow Carlisle Orban Brance
3-1 21:43 MÚB Sofron Pozsgai Macaulay
4-1 39:06 MÚB PP Langkow Orban Brance Macaulay
4-2 43:23 DTV Zuzin Valent
32 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 12

Szemfüles kapumegkerülős gólt lőtt Sofron

 

A MAC Újbuda–Gyetva Extraliga-meccs összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum