A Gergyónak immár kötelező pontokat szereznie

   

Vannak csapatok az Erste Ligában, amelyek már tudják, hogy ezt a Hokiklub ellen nem is olyan könnyű megtenni.

Nem úgy sikerült a Gyergyói HK első magyarországi túrája, ahogy tervezték és remélték. A jelentősen megerősített kerettel rendelkező székely gárda egy pontot sem tudott összekaparni három mérkőzésen. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy egyik ellenfelük sem volt könnyű. A címvédő FTC-Telekom otthonában végig meccsben voltak, a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként a találkozó elejét rontották el, a DEAC ellen kétszer is egyenlítettek. A különbségek tehát sehol sem voltak nagyok – leszámítva az újvárosi összecsapás első tíz percét –, ami egyrészt biztató, de másrészt bosszantó is, hogy ennek ellenére nullán ragadt a csapat. Ez azok után különösen is fájó lehet, hogy az előszezon számukra legfontosabb hétvégéjén, a Gyilkostó Kupán három győzelmet szerezve, a nagy rivális Csíkszeredai Sportklubot is felülmúlva elhódították a trófeát. Persze mielőtt bárki is keseregni kezdene Gyergyóban, nem szabad megfeledkezni arról, hogy még csak három forduló ment le. Másképpen fogalmazva: most jön a java. A lényeg, hogy miként a klub hivatalos közösségi oldalán írták: ”Igazából mindegy is, hogy ki jön szembe, hogy milyen erőt képvisel, egyetlen elvárás van: itthon, a hazai közönség előtt a legjobb formát mutassa a csapat és szerezze meg a pontokat.”

Aki péntek este szembejön, az nem más, mint a Hokiklub Budapest. Gröschl Tamás együttese az új Erste Liga-szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a nyitányon idegenben legyőzte az UTE-t, máris jelezve: számolni kell vele idén. A folytatás már nem úgy sikerült, ahogy Szappanosék szerették volna, hiába harcoltak nagyot, nem bírtak a Fehérvári Titánokkal. Így indultak neki Erdélynek, ahol nincsenek könnyű mérkőzések, igaz ez a pénteki és a Sportklub elleni szombati összecsapásra is. Más kérdés, hogy a Hokiklub már tudja azt is, hogy milyen érzés nyerni a GYHK csarnokában. Noha a tavalyi alapszakaszban mindkétszer kikaptak – első alkalommal ráadásul 9-1-re –, a középszakaszban el tudták érni első sikerüket. Nyilván innen szeretnék folytatni, izgalmas meccsre van tehát kilátás a gyergyószentmiklósi jégcsarnokot várhatóan színültig megtöltő publikum előtt.

gyhk

fotó: Gyergyói HK facebook

Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 2-1

   

A több mint 50 percen át gól nélküli találkozón hosszabbításos gyergyószentmiklósi siker született.

Az összecsapás sokáig a kapusokról szólt: Ruczuj Gellért és Kiss Bence az 51. perc végéig egyaránt nem kapott gólt. Az első találatot a vendégek lőtték, Lőczi Árpád juttatta vezetéshez a Hokiklub Budapestet. Gröschl Tamás csapata nem örülhetett sokáig az előnyének, elcserélték magukat, a fórt Tyimur Raszulov váltotta gólra. Az 58. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, időt kértek, ám nem tudták a rendes játékidőben eldönteni a mérkőzést. Hosszabbításra került sor, ahol a 29. másodpercben Andreas Valdix belőtte a Gyergyói HK győztes gólját.

A gyergyószentmiklósiak 2-1-re nyertek, hazai részről Ruczuj Gellért 24 védéssel vezette sikerre csapatát, míg a vendégeknél Kis Bence 42-szer védett a több mint 60 perc során.

hkbgye

fotó: Somogyi Viktor

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 800 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Péter.
Ruczuj: 96,0% (Szakács)
K
Kiss: 95,6% (Gadácsi)
Góga, Lescovs, Constantin, Zagidullin, Valdix
1
Szécsi P., Reiter, Kedves, Pihlqvist, Sátek
Ferencz Csibi, Raszulov, Antal, Pesztunov, Elekes Darabont
2
Bán, Fejes, Szappanos, Petres, Lőczi
Kozma, Nagy, Todor, Péter, Vorobjov
3
Lévai, Rossignol, Izsák, Albert, Szűcs
Creanga, Csergő, Benedek, Sára, Tendler
4
Köllő, Horváth, Németh
Strömberg Leif, Hamell Christopher
E
Gröschl Tamás, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 50:58 HKB Lőczi Fejes Szappanos
1-1 53:33 GYE PP Raszulov Góga Pesztunov
2-1 60:29 GYE Valdix Tendler Lescovs
45 Kapura lövések száma 25
6 Kiállításpercek 12

Magabiztosan döntött Valdix a ráadásban

 

A Gyergyói HK–Hokiklub Budapest góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum