Mire mennek a Titánok a listavezető ellen?

   

Az FTC-Telekom megkeserítette a nagy Volán életét a Szuperkupa-döntőben, most a farmon a sor, hogy ugyanezt próbálja tenni a zöld-fehérekkel.

A Titánok csapata ugyanúgy három meccsen van túl, mint az FTC-Telekom. A fehérvári fiatalok a szezonnyitón 1-7-re kaptak ki az Acélbikáktól, majd Debrecenben már közelebb álltak a pontszerzéshez – 2-3-at játszottak –, végül szerdán a Hokiklub Budapest ellen nagy csatában megszerezték első győzelmüket. Kiss Dávid vezetőedző nincs könnyű helyzetben, hiszen nem szokványos formában működik a farmcsapat. Miután túl nagy a távolság az EBEL és az Erste Liga között, ezért korlátozott mértékben van lehetőség a két liga között lifteztetni a hokisokat. Ez azzal a következménnyel is jár, hogy a jó játékosok egy része nem a nagycsapatban fejlődik tovább, hanem eligazolnak más klubokhoz. Eközben maga a farm nem éppen vonzó célpont más játékosok számára, így évről évre új fiatalokat kell beleszoktatni a magyar bázisú nemzetközi bajnokságba. Persze ez cél is, hiszen az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia futószalagon képezi a tehetségeket. Arra Kiss Dávid is felhívta a figyelmet a debreceni vereség után, hogy a beszoktatás időt vesz igénybe. Ez azt is jelentheti, hogy fokozatosan javuló Fehérvárral számolhatunk az Erste Liga-szezonban. Az első biztató jelek már látszanak, a Hokiklub ellen a nagyon agilis Kovács Alex szerzett gólt, és a találatnál az élete első felnőttmeccsét játszó Rétvári Kristóf is asszisztot jegyzett.

A Titánoknak péntek este ugyanakkor roppant nehéz feladatuk lesz. A címvédő remek formában érkezik Székesfehérvárra, eddigi három meccsén csupán egy pontot veszített, az UTE elleni derbin a Megyeri úton, majd a Schiller-Vasas kiiktatása után élre állt a bajnokságban. Érdekesség, hogy nemcsak az első hét játékosa címet elnyerő Nagy Gergő, a Káposztásmegyeren mesterhármast elérő Myles Fitzgerald vagy az 1+5-tel álló Tóth Adrián teljesít kiemelkedően a Fradiból, hanem az a Pavuk Attila is, aki a három meccs mindegyikén szerzett egy-egy gólt, így kíváncsian várhatjuk, hogy ő meddig tudja tartani a sorozatot.

Ami a két csapat összeállítását illeti, annyit biztosan tudhatunk, hogy a hazaiak közül a kétmeccses eltiltásának második meccsét töltő Mihály Ákos nem léphet pályára.

titftc
Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Fehérvári Titánok–FTC-Telekom 0-5

   

Kiss Dávid csapata az első harmadban tartotta a lépést a címvédővel, ám végül sima vereséget szenvedett.

A Titánoknál Halasi Márk szezonbeli első meccsére készült. Bár a mérkőzés első védése Gyenesé volt, a folytatásban elmaradtak a ferencvárosi helyzetek, kiegyenlített játékot hozott a nyitó harmad. A kezdeti vendég mezőnyfölény után felvették a kesztyűt a fehérváriak és a harcos, sokütközéses játékukkal alaposan megnehezítették a bajnok dolgát. A 8. percben Nagy Gergő gyűjtött be az első kisbüntetést. Azonnal felálltak a hazaiak, Császár betett korongjába Kovács Alex ért bele, a pakk Aranyban akadt el. Pár másodperccel később Kiss Roland veszélyes lövését is hárította a vendégkapus. A 14. percben Pavuk állt ki két percre, kis szerencsével a vezetést is megszerezhették volna Madácsiék, de nem volt szerencséjük a megpattanó korongokkal. Ahogy kiegészült a Fradi, Almási lőhetett középről, ismét Arany védett. Nem voltak elég élesek Nagy Gergőék, az utolsó két perc így is az övék volt, de Vas Márk kiállítását nem tudták gólra váltani, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első harmad. A nyitó játékrész kiegyenlítettségét jól jelzi a 9:10-es kapura lövési mutató is.

Hogy Fodor Szabolcs vezetőedző szünetbeli intelmei hatottak, vagy valami más, nem tudjuk, mindenesetre sokkal energikusabb játékot mutatott a folytatásban az FTC-Telekom. Azonnal beszorították ellenfelüket a zöld-fehérek, sorjáztak a lövések a fehérvári kapura. A 23. percig bírták a nyomást a Titánok, ekkor Tóth Gergő szerzett korongot a saját harmadában, elszáguldott a szélen, majd éles szögből, Gyenes válla fölött a hálóba lőtt (0-1). A vendégek lendülete nem lankadt, Tóth Richárd szólózott, Gyenes bravúrral védett. Sokat köszönhettek kapusuknak a fehérváriak, akik csak a harmad derekán tudtak kijönni a szorításból: Arany kapuja előtt Almási ütője előtt centikkel csúszott el a pakk. Újra a 20 perc alatt 18 kapura lövésig jutó ferencvárosiak következtek. Számos kihagyott helyzet után a 38. percben erőfeszítéseket siker koronázta: Tóth Adrián kapu mögül visszatett korongját Fitzgerald kapásból a hálóba vágta (0-2). Ebben a harmadban már 18-szor lőtt kapura az FTC-Telekom, miközben Arany Gergely csak kétszer védett.

A záró harmadban sem változott a játék képe, sorra alakította ki helyzeteit a nagy fölényben hokizó Ferencváros. A 44. percben Nagy Gergő passzolt hátra, majd érkezett tökéletes ütemben a kipattanóra (0-3). Karmeniemi kétperces büntetésekor kijöttek a szorításból a Titánok, de ahogy visszajött a kiállított, Fitzgerald szép húzogatás után meglőtte a negyediket is (0-4). Az utolsó tíz percben két kiállítás nehezítette a kissé elkedvetlenedő hazaiak dolgát. Az elsőt még kivédekezték, a másodikból viszont betaláltak a zöld-fehérek: az 54. percben Switzer bombája kipókhálózta a jobb felsőt (0-5). A hátralevő időben újabb gól már nem esett, ami Arany Gergely shutoutját jelentette. A fiatal Titánok egy harmadon át karaktert mutattak és méltó ellenfelei voltak az FTC-Telekomnak, aztán sebességet váltott a bajnok és ilyen arányban is megérdemelten nyert.

titftc

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

A harmadik harmadra teljesen elfáradtunk

   

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat meccsét.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 442 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Horváth, Kedves.
Gyenes: 88,6% (Szeles)
K
Arany: 100% (Nagy K.)
Vas, McCutcheon, Dézsi, Balogh, Péter
1
Rantanen, Karmeniemi, Kulmala, Nagy G., Pavuk
Halasi, Imre, Campbell, Császár, Madácsi
2
Pulli, Jászai, Tóth A., Fitzgerald, Switzer
Erdély, Horváth M., Almási, Búzás, Nagy A.
3
Hegyi, Pozsár, Tóth Richárd, Németh, Hajós
Kiss, Kovács, Vincze
4
Roczanov, Tóth Renátó, Tóth Gergely, Tóth Gergő, Farkas
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 22:37 FTC Tóth Gergő
0-2 37:14 FTC Fitzgerald Tóth A.
0-3 44:04 FTC Nagy G. Kulmala Pavuk
0-4 47:45 FTC Fitzgerald Switzer Tóth A.
0-5 53:54 FTC PP Switzer Fitzgerald Pulli
14 Kapura lövések száma 44
6 Kiállításpercek 6

A Fehérvári Titánok–FTC-Telekom góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum