Bartalis gólpasszal debütált a Vita Hästenben

   

A magyar válogatott csatár győztes mérkőzésen mutatkozott be új csapatában.

Szerdán egy mérkőzéssel megkezdődött a svéd másodosztály, az Allsvenskan 2019/20-as szezonja. A nyitómeccs magyar érdekeltségű volt: a Vita Hästen Bartalis Istvánnal az első sorában látogatott az AIK-hoz. A vendégek a 18. percben megszerezték a vezetést, a találatnál Bartalis gólpasszt jegyzett. A második harmad elején újra betalált a Vita Hästen, míg a hazaiak csak szépíteni tudtak a hajrában. Bartalisék 2-1-re győztek, a magyar támadó a gólpassza mellett a 30. percben kihagyott egy büntetőt.

Horváth Bálint és a Tyringe SoSS a nemrégiben még másodosztályú Troja/Ljungbyt fogadta. A hazaiak 7-0-s verésbe szaladtak bele, Horváth neve mellé egy kétperces büntetést jegyeztek fel fogásért.

Finnországban két légiósunk lépett jégre. Hári Jánosék a Lukkót látták vendégül. A 27. percben a vendégek lőtték az első gólt, aztán a harmadik harmad elején a Pelicans egyenlített. Több találat nem esett, büntetőkre került sor, amiből a Lukko jött ki jobban, a lahtiak 2-1-re kikaptak. Hári közel 18 percet töltött jégen, csapata góljánál asszisztot jegyzett, valamint begyűjtött egy kisbüntetést, így 3 mérkőzés után 5 gólpassznál jár.

Galló Vilmos és a KooKoo a Vaasan Sportot fogadta. A vendégek a 25. percben 3-0-ra vezettek, Gallóék végül 7-2-es vereséget szenvedtek. A magyar csatár 11 és fél percet játszott, egy kétperces büntetés mellett fejre és nyakra irányuló támadásért 2+10 perces kiállítást kapott.

A tengerentúlon Vértes Nátán mesterhármassal mutatkozott be az NAHL-ben ? erről részletesen itt írtunk ?, míg ligabeli másik játékosunk, Seregély Máté nem lépett jégre a Minnesota Wildernessben, csapata pedig 2-1-re kikapott a Topeka Pilotstól.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 1. (14) 1 0 1 1
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 6. (13) 2 0 0 0
Erdei Zoltán Sharks Mechelen BeNeLiga ? 0 0 0 0
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. (18) 1 0 0 0
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 11. (15) 3 1 1 2
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 17. (18) 0 0 0 %
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) 3. (15) 3 0 5 5
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 2 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) ? 0 0 0 0
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 1. (12) 1 0 0 0
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga ? 0 0 0 0
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 17. (18) 1 0 0 0
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) ? 0 0 0 0
Papp Kristóf Madison Capitols USHL ? 0 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 10. (15) 2 0 0 0
Seregély Máté Minnesota Wilderness NAHL 23. (26) 0 0 0 0
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 7. (18) 1 0 0 0
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) ? 0 0 0 %
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 19. (26) 1 3 0 3

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum