Máris jön az első erdélyi Erste Liga-rangadó

   

A magyar bázisú nemzetközi bajnokság második fordulójában összecsap a két nagy vetélytárs, a Csíkszereda és a Brassó.

Ami a magyar hokiban a Ferencváros–Újpest, azzá lett Erdélyben a Sportklub és a Corona vetélkedése. A Steaua gyengélkedésével a Farkasok vették át a legnagyobb ellenfél szerepét Szeredában, és a rivalizást a hasonló játékerő mellett az is táplálja, hogy a jóval gyengébb utánpótlással rendelkező brassóiak rendszeresen a székelyföldiektől csábítanak át játékosokat. Mindez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy meglegyen a rangadók érzelmi töltete is.

A két csapat harca váltakozó szerencsével zajlik. Legutóbb a román elődöntőben a Brassó bizonyult jobbnak – amely utána meg sem állt a bajnoki győzelemig –, előtte viszont az Erste Liga negyeddöntőjében söpréssel ment tovább a Sportklub, amely még decemberben, a román kupa döntőjében is győzni tudott. Mindezekből következik, hogy tökéletesen kiszámíthatatlan a mai párharc végkimenetele is, ami garantálja az izgalmakat és a telt házat.

Mindkét csapat a Schiller-Vasas HC elleni hazai meccsén van túl, és mindkettő 3 gól különbséggel győzött. A vasárnapi összecsapás a román bajnokságba is beleszámít, tehát nem védhet légiós kapus, ami elsősorban a Csíkszereda számára izgalmas kihívás, hiszen a fehérorosz Szamankov mögött kisebb tapasztalatú hálóőrök állnak Jason Morgan vezetőedző rendelkezésére. Emellett a védelemből is hiányozni fog egy kulcsember, mégpedig a Fradi elleni tavaszi ligafinálé utolsó meccsén eltiltást érően szabálytalankodó csapatkapitány, Papp Szabolcs. Az Erste Ligát nem érinti, de a szurkolókat igen, hogy a román bajnokság keretein belül kedden újra meg fog mérkőzni egymással a két csapat, méghozzá megint Csíkszeredában.

SCC-BRA_20190413

fotó: Csíkszeredai Sportklub

SC Csíkszereda–Corona Brassó 4-3

   

Hatalmas csatában büntetőkkel szerezte meg a győzelmet a szezon első erdélyi csúcsrangadóján a Sportklub.

Már az első percben megvolt az első kiállítás, és ebből a harmadikban megszületett az első gól is Shalla révén. A következő után következő fórból viszont az ellenfél volt eredményes, Boriszenko négy az öt ellen egyenlített a tizedik percben. A második felvonás is döntetlenre végződött, ekkor két-két gólt értek el a csapatok. Az első kettőt a Szereda, Taratuhin és Pelley jóvoltából. Hiába léptek meg a csíkiak, Armstrong és Bíró Gergő bő három perc alatt egalizált, 3-3 volt az állás a második szünetben. Sem a záró felvonásban, sem a ráadásban nem született újabb gól, így a pluszpont sorsának eldöntése a büntetőkre maradt. A legfontosabb rávezetést Belov hajtotta végre, 4-3-ra nyert a Csíkszereda.

scc

fotó: Csíkszeredai Sportklub facebook

Két nagyon jó csapat küzdött, igazi rangadó volt

   

Mestermérleg a szezon első erdélyi csúcsrangadója után.

Jason Morgan vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: “Nagyon erős első harmadot tudtunk le, rengeteg gólszerzési lehetőséggel. Nagyrészt uraltuk a játékot, és ez folytatódott a másodikban is. Kaptunk viszont egy előnyös gólt, majd egy rossz csere miatt még egyet. Két nagyon jó csapat küzdött, igazi rangadó volt. Tudtuk, hogy senki nem fogja feladni. Adorján remekelt a kapuban a szétlövéseknél, mindegyiket megfogta. Elégedett vagyok az eredménnyel, de kielemezzük a meccset, hogy tudjuk, miben kell javuljunk.”

Ondrej Rusnák másodedző, Brassói Corona: “Annak ellenére, hogy a szezon második meccse volt, jó, lüktető játékot mutattak a csapatok. A Sportklub kezdett jobban, nekünk kellett jó 10 perc, hogy felvegyük a ritmust, és ahogy a mérkőzéssel haladtunk, egyre jobbak és jobbak lettünk. Nagyon sajnálom, hogy az utolsó öt percben nem szereztünk gólt, mert akkor megvoltak a lehetőségek.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Sikó, Péter.
Adorján: 90,0% (László)
K
Tőke: 91,1% (Polc)
Gecse, Belov, Becze, Shalla, Taratuhin
1
Armstrong, Harrison, Fowlie, Gliga, Rabbit
Láday, Kuljas, Brophey, McLean, Pelley
2
Boriszenko, Stephenson, Péter, Tranca, Molnár Zs.
Farkas, Flinta, Bíró T., Fodor, Rokaly Sz.
3
Mihály, Bors H. F., Plante, Molnár Z., Bíró G.
Sándor, Györfy, Horváth, Rokaly N., Casaneanu
4
Bíró O., Szabó, Bíró M., Zsók, Gajdó B.
E
Pénzes Július
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:42 SCC Shalla Gecse Belov
1-1 09:52 BRA SH Boriszenko Bíró G. Plante
2-1 27:28 SCC PP2 Taratuhin Rokaly Sz. Becze
3-1 32:11 SCC Pelley Láday McLean
3-2 34:16 BRA PP Armstrong Harrison Gliga
3-3 37:24 BRA Bíró G. Boriszenko
4-3 65:00 SCC GWS Belov
45 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 22

Mutatunk 18 fotót a Szereda–Brassó rangadóról

 

Három tökéletes büntetővel nyert a Sportklub

   

A Csíkszereda–Brassó mérkőzés góljai videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum