Debrecenben próbálhatnak javítani a Titánok

   

A fehérvári fiatalok súlyos vereséggel kezdtek, a DEAC utolsóként kapcsolódik be az új Erste Liga-szezonba.

Alaposan felforgatta a védelmét a derbreceni gárda. A tavalyi keretből mindössze Andrej Markov maradt, miközben a távozók között olyanokat találunk, mint Hetényi Péter, Kovács Bronson, Niko Vuorijarvi és Jiri Behal. A helyükre Phil Kiss érkezett az UTE-ból, Léránt René és Mestyán István a DAB-ból, Vokla Roland a MAC-ból, Sándor Flórián a Titánoktól, Clint Filbrandt a kanadai USports ligából. A csatárok közül a legfontosabb húzóemberek többsége maradt, Berta Ákosnak, Jakub Izackynak, Vlagyiszlav Kulesovnak, Dominik Novotnynak 2020-ig szól a szerződése, mellettük ott van Hári Norbert és Molnár Dávid, valamint érkezett Sági Martin az UTE-tól, Martin Daloga a Gyetvából, Erik Piatak a szlovák másodosztályból,Mazzag Dániel a Fehérvár-farmból. A felkészülési meccsek sorozatát roppant erős tornával kezdték, a Torax Kupán négy meccsből négyszer kikaptak. Ezt még öt mérkőzés követte a holtszezonban, ahol az erősebbektől vereséget szenvedtek, a gyengébbeket legyőzték, kiugró eredményt nem értek el, igaz, a felkészülés során az edzők amúgy sem az eredményjelzőt figyelik.

Vasárnap a fehérvári fiatalok várnak a debütáló debreceni csapatra, akik pénteken átestek a tűzkeresztségen, és ez nem esett nekik jól. A dunaújvárosiak 7-1-re nyertek Székesfehérváron, ám ezzel együtt akadtak pozitívumok, amelyekre lehet támaszkodni a jövőben. A meccs ugyanis a második harmad végéig szoros volt, ám a fokozódó hazai nyomás ellenére az Acélbikák a 36. percben, 2-1-es vezetésüknél, emberhátrányban is betaláltak a talán túlságosan is lelkesen támadó Titánoknak, majd a harmadik játékrész első percében újabb hátrányos gólt szereztek, amivel végképp megroppantották ellenfelüket. Ha vasárnapra javítanak a fegyelmezettségükön, valamint koncentráltabb és megfontoltabb játékot mutatnak a speciális helyzetekben, akkor a DEAC helyzetét is megnehezíthetik.

titdeb

Fotó: Soós Attila (Fehérvári Titánok)

DEAC–Fehérvári Titánok 3-2

   

Öt az öt ellen egyetlen gól sem született a debreceniek idei első Erste Liga-mérkőzésén.

A Fehérvári Titánok sokkal koncentráltabban jégkorongoztak, mint két nappal korábban, ám a vezetést így is a hazai Phil Kiss szerezte meg fórból, majd a második játékrész közepén Filbrandt hátrányban hozzátett még egyet, 2-0 a DEAC-nak. Nem ez volt az egyetlen négy az öt elleni találat a rengeteg kiállítást hozó találkozón, Campbell ugyanis ugyanilyen szituációban szépített a 43. percben. Kisvártatva Vas Márk véglegest kapott a Titánok részéről, az öt perc alatt egy gólt lőttek a debreceniek, Daloga volt eredményes, 3-1. Kiss Dávid csapata nem tört meg, miután két debreceni bekk is kiállíttatta magát egymás után, Balogh Bence révén felzárkóztak a vendégek. Egyenlíteniük azonban már nem sikerült, 3-2-es hazai sikerrel ért véget a hektikus összecsapás.

deactit

fotó: DEAC

Egyik napról a másikra nem lehet nagy sikert elérni

   

Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok és David Musial, a DEAC vezetőedzője kommentálta a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 462 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kövesi, Herczeg.
Hetényi: 93,8% (Gönczi)
K
Gyenes: 92,9% (Szeles)
Léránt, Vokla, Izacky, Novotny, Sági
1
Imre, McCutcheon, Dézsi, Balogh, Péter
Filbrandt, Kiss P., Daloga, Hári, Piatak
2
Horváth M., Vas, Campbell, Almási, Mihály
Mestyán, Sándor, Berta, Kozma, Kulesov
3
Erdély, Kiss R., Császár, Madácsi, Nagy A.
Mazzag, Molnár, Salló
4
Búzás, Kovács, Vincze
Kecskeméti Áron
E
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:13 DEB PP Kiss P. Sági Izacky
2-0 29:41 DEB SH Filbrandt Izacky
2-1 43:29 FHA SH Campbell Mihály
3-1 46:53 DEB PP Daloga Piatak Hetényi
3-2 54:53 FHA PP2 Balogh Campbell Péter
42 Kapura lövések száma 32
20 Kiállításpercek 39

Igen szép emberhátrányos gól lőtt Campbell

 

Pontot azonban nem ért a találat. A DEAC–Fehérvári Titánok mérkőzés összefoglalója

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum