Nagyszerű, hogy van még egy magyar topcsapat

 

Némileg megfiatalított kerettel készül a hétvégi EWHL-szezonrajtra a KMH Budapest. Meginterjúvoltuk Mika Väärälä vezetőedzőt.

Megnyerte két csehországi felkészülési mérkőzését a KMH Budapest. A cseh U18-as válogatottat 6-1-re, az extraligás Kladnót 3-0-ra verte az újbudai együttes. ?Már közel járunk ahhoz a játékhoz, amit látni szeretnék a bajnokság rajtjakor. Örülök, hogy több játékosnak lehetőséget adhattam a második csapatunkból is. Még nem vagyunk teljesen készen, de remélem, hogy a Vienna Sabres elleni csütörtöki felkészülési meccs után már azok leszünk? ? mondta Mika Väärälä.

A KMH tehát Bécsben játssza utolsó előszezon-találkozóját, aztán hétvégén élesbe fordulnak a dolgok. Az EWHL Supercupot két németországi találkozóval indítják, szombaton a Memmingen, vasárnap az Ingolstadt lesz az ellenfelük. A KMH tavaly a Supercupban nem jutott a legjobb négy közé, ám az EWHL-t remek teljesítménnyel megnyerte. Az új idényben minden sorozatban szeretnének a legjobbak közé kerülni. ?Címvédőként nem lehet más a célunk, csak az, hogy ismét nyerjünk, de persze tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű? ? emelte ki a finn szakember, aki egy év után tért vissza a KMH-hoz.

Az alakulat a legutóbbi öt kiírást magabiztosan nyerte a magyar bajnokságban, emellett az előző szezonban az élen végzett az EWHL-ben, egy évvel korábban az EWHL Supercupban. Väärälä volt az, akivel az utóbbi diadalt elérték. 2016 és 2018 között irányította az újbudaiakat, majd az előző idényben pedig Ausztriában dolgozott, de nem szakadt el a magyar hokitól, hiszen az A csoportba jutó női válogatott másodedzőjeként jól ismeri az együttest és a mezőnyt is.

kmh-ewhl-2019

A csapat némileg megfiatalított kerettel vág neki a szezonnak. Több válogatott játékos ? Németh Anikó, Németh Bernadett, Rónai Alexandra ? távozott, míg Horváth Tifani anyai örömök elé néz. Több lehetőséget kaphat a válogatott kerettag kapus, Tóth Zsófia, valamint az eddig főként a DEBL-csapatot erősítő fiatalok, Szick Dorka, Váradi Orsolya és Gaitz Hanna.

Három légiós is érkezett: a kanadai Valérie Lamenta a kapuban, a Sabresszel korábban EWHL-bajnok és kanadai U18-as világbajnok Sarah Steele a védelemben, Kaitlin Lowy a csatársorban jelent erősítést. A KMH magyar sztárjai közül Kiss-Simon Franciska, Dabasi Réka, Jókai Szilágyi Kinga és Huszák Alexandra maradt, rájuk komoly szerep hárul az új idényben is. ?A fiatal játékosainknak szintet kell lépniük. Vannak tehetségeink, akik megkapják az esélyt, hogy megmutassák, mit is tudnak teljesíteni ezen a szinten. Ami a légiósokat illeti, megpróbáltunk olyanokat választani, akik motiváltak a kemény munkára, és képesek segíteni csapatunkat? ? mondta a vezetőedző arra a kérdésre, hogyan pótolják a távozókat.

Väärälä arról is beszélt, hogy milyen lesz a KMH karaktere az új szezonban. ?Azt szeretném, hogy a játékosok jó döntéseket hozzanak a jégen, és azt tegyék, amit a mérkőzés megkíván tőlük. Mondhatnám, hogy gyors és agresszív csapatot szeretnék látni hatvan percen keresztül, de ez nem mindig lehetséges, így meg kell értenünk, hogy mit kell tennünk a különböző helyzetekben.?

A KMH-nak idén már hazai kihívója is akad, hiszen a MAC Budapest Marilyn alaposan megerősödve várja a szezont. A két fővárosi együttes csatái izgalmasnak ígérkeznek valamennyi sorozatban. Először október 5-én az EWHL Supercup keretében csapnak össze a felek. ?Nagyszerű, hogy van még egy magyar topcsapat a ligában. Ez remek a magyar jégkorongnak. Több kihívást jelent, minőségibb felkészülési és játéklehetőséget. És egy kis versenyhelyzet természetesen sosem rossz? ? szögezte le az EWHL-címvédő trénere.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum