A rájátszásba jutni ismét óriási teljesítmény lenne

   

Az idei keretnek a legjobb a morálja, amióta a MAC létezik, mondta blogunknak Majoross Gergely vezetőedző.

Közeledik a szezonstart, a csapatok zöme lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzéseit. A magyar és az erdélyi klubok mindegyikét megkeressük, hogy értékeljék az elmúlt időszak fejleményeit, és számoljanak be várakozásaikról. Elsőként Kiss Dáviddal (Fehérvári Titánok), másodjára Julius Pénzessel (Corona Brasso) beszélgettünk, az alábbiakban Majoross Gergely, az extraligás MAC Újbuda vezetőedzője osztotta meg velünk gondolatait.

A MAC az első szezonjában máris bejutott a Tipsport Liga rájátszásába. Az idei felkészülés során Majoross Gergely tartotta magát korábbi felfogásához, magasabban jegyzett ellenfelekkel meccseltette csapatát. ?Részletesen lefektetett terv alapján haladtunk idén nyáron is, és nagyon komoly munkát végeztünk. Azt kell mondjam: a mostani keretnek a legjobb a morálja, mióta a MAC létezik, ezért is jutottunk a felkészülésben talán a legtovább. Ezt átültetni a bajnoki mérkőzésekre már egy másik feladat lesz, de ezt is meg kell oldani. Mindig tartom magam ahhoz, hogy az előszezonban a lehető legerősebb ellenfelekkel mérkőzzünk, és így volt ez most is. Rögtön egy KHL-es csapattal kezdtünk, és az a meccs már az elején nagyon sokat adott hozzá a munkánkhoz. A három EBEL-csapat elleni mérkőzés, majd a brit túra nagyon magasra helyezte a srácok előtt a lécet, de úgy gondolom, mindig tudtunk egy kicsit előrébb lépni. A brit mérkőzések, illetve az együtt töltött idő ráadásul csapatépítésnek is kiváló volt. Az utolsó mérkőzést az Újpest ellen vívtuk, amely szintén nagyon hasznos tapasztalatokkal járt.?

A csapat szurkolóit bizonyára az is érdekli, hogy az idén kitől várhatnak kiugró teljesítményt. ?Nem szeretek ilyen irányba elmenni, hiszen mi csapatjátékot játszunk, és itt az a lényeg, hogy együtt mit tudunk elérni. Ugyanakkor úgy érzem, a fiataljaink között lehetnek olyanok, akik feljebb léphetnek, de az idősebb játékosok között is biztosan lesznek, akik rá tudnak még tenni a tavalyi teljesítményükre.”

A szlovák Extraliga nyári történéseinek középpontjában a Slovan Bratislava visszatérése állt a KHL-ből. Ez a körülmény minden csapat elé egy újabb nehézséget állít, már ami a rájátszásba jutást illeti. ?A Slovan a szlovák jégkorong egyik kirakatacsapata. Valóban nehezebb lesz elérni a rájátszás valamelyik helyét, de ez nemcsak ránk vonatkozik, hanem a többi csapatra is. A Slovan visszatérése átrajzolta az erőviszonyokat, és kicsit felborította a szlovák játékospiacot is, hiszen a csapatok újabb konkurenst kaptak. Ami biztos, hogy ez a helyzet egy újabb kihívást teremtett számunkra is, de nem ijedünk meg ettől.?

Tavaly sikerült bejutnia az újbudai csapatnak a rájátszásba, így adja magát a kérdés, hogy a vezetőedző mivel lenne elégedett az idén. ?Számomra mindig az a mérce, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a csapatból. Nehéz most felmérni az erőviszonyokat, ehhez mindig kell egy-két hónap, de én leginkább a saját csapatommal szoktam foglalkozni. A playoffba bejutni ismét óriási teljesítmény lenne, de arra mindenképpen számítok, hogy a teljesítményünk folyamatosan javuljon, és a szezon végén büszkék lehessünk a csapatra.?

majoross

A MAC Újbuda 2019-es felkészülési mérkőzései:

augusztus 3., szombat, 19:00: MAC Újbuda?Traktor Cseljabinszk (KHL, Maribor) 2-6
augusztus 10., szombat, 17:00: MAC Újbuda?Villacher SV (EBEL, Tüskecsarnok) 4-5
augusztus 16., péntek, 18:00: MAC Újbuda?Vienna Capitals (EBEL, Tüskecsarnok) 1-3
augusztus 24., szombat: 20:00: Sheffield Steelers (GBR-1.)?MAC Újbuda (FlyDSA Arena, Sheffield) 5-4
augusztus 25., vasárnap: 19:00: Cardiff Devils (GBR-1.)?MAC Újbuda (Viola Arena, Cardiff) 2-4
augusztus 29., csütörtök, 18:00: HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Újbuda (Znojmo) 5-1
szeptember 6., péntek, 19:00: MAC Újbuda?UTE (Tüskecsarnok) 3-1

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum