Hydro Fehérvár AV19?Podhale Nowy Targ 5-4

   

Kóger Dániel hosszabbításban szerzett találatával jutott a tizenegyedik Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna döntőjébe a Fehérvár.

Lendületes játékkal kezdett a Volán, az első helyzet mégis a lengyelek előtt adódott. Könnyelmű korongvesztést követően Kornakkernek kellett védenie. Nem lehetett panasz az iramra, a másik kapunál Sarauer cselezte magát lövőhelyzetig. A 6. percben Mrugala Szitát lökte palánkra. Rosszul nézett ki az ütközés, szerencsére a fiatal csatár megúszta a becsapódást. Gyors egymásutánban Suominen és Seed is követték társukat a büntetőpadra, 5 a 3 ellen folytatódott a csata. A Fehérvár azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és gyorsan kihasználta a kettős fórt. A 8. percben hatalmas tűzijáték után Lehtonenhez került a kipattanó, ő okosan a másik oldalon üresen álló Yoganhez passzolt, aki éles szögből bombázott az üres kapuba (1-0). A szimpla fórt sem hagyta kihasználatlanul a Järvenpää-csapat: Sarauer centerezését Szabó Dániel közelről pöccintette a gólvonal mögé (2-0). Hogy tökéletes legyen a sorminta, öt az ötben is betalált a Volán. Sille indította remek ütemben a kilépő Yogant, aki szép csuklómozdulattal lőtt a hálóba (3-0). A bő két perc alatt bekapott három gól megfogta a vendégeket, a harmad végéig kapura lövésük se nagyon volt. A hajrára csökkent az iram, jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek. Üdítő volt látni a negyedik sor energikus játékát, és hogy a hazaiak ritmusváltásait továbbra sem tudta lekövetni a vendégcsapat.

A középső játékrész elején emberelőnybe került a Nowy Targ, Caruso ült a büntetőpadra. Stipsicz így is helyzetbe került, a lengyel támadásokat pedig könnyedén verte vissza a hazai védelem. Már csak másodpercek maradtak az emberhátrányból, amikor Busenius elvesztette az ütőjét, ezt Slowakiewicz használta ki, a kék vonalról kipúpozta a hálót (3-1). Lendületben maradtak a vendégek, de hamarosan fordult a kocka. A nagy energiával játszó Szita a saját alapvonalától indította az akciót, amit egy sprint és két gyors passz után ugyanő fejezett be. Yogan is megmutatta zsenijét, remek átadásokkal hozta helyzetbe társait, Odrobny kapus azonban állta a sarat. Ismét felpörgött a Fehérvár, a fölény újabb emberelőnyt kamatozott. Nem sikerült visszaállítani a háromgólos fórt, ráadásul Kóger besült lövése után Franek ugrott ki és egyre csökkentette a különbséget (3-2). A lengyelek kapusuk bravúrjainak és jó helyzetkihasználásuknak köszönhetően nyílttá tették az összecsapást, sőt a bántóan üresen maradt Siuty közelijével ki is egyenlítettek (3-3). Az utolsó percben Franek gólja után már ők vezettek (3-4), szerencsére a hátralevő néhány másodperc is elég volt az egyenlítéshez: Szabó Dániel bombája egy ütőről vágódott a kapuba (4-4).

A záró harmad elején is folytatódott a csata a fehérvári támadók és Odrobny között. A kapus Stipsicz távolijánál, majd Lehtonen lövésénél is résen volt. Kuralt passzát Sille húzta túl, majd Yogannak ütöttek oda. Emberelőnyben sem sikerült betalálni, a lengyel válogatott kapusa lehúzta a rolót. Egyenlő létszámban küzdöttek tovább a csapatok, ekkor a Volán volt az aktívabb. Döntetlenről indult az utolsó tíz perc, szusszanásnyi szünet után újra hazai helyzetekkel, de Tikkanen bombája és Reisz közelije sem jutott át Odrobnyn. A játék képe a hajrára sem változott, támadott a Fehérvár, védekezett a Nowy Targ. A végén Harty és Worwa mentek kis híján egymásnak, végül letettek a bunyóról, inkább lekorcsolyáztak a cserepadra. Hatvan perc alatt nem született döntés, jöhetett a hosszabbítás.

Yogan eldönthette volna, de melléhúzta a meccskorongot, majd Svec lépett ki egyedül, szerencsére ő is célt tévesztett. Végül Sarauer lekészített korongját Kóger vágta a jobb sarokba a lábak között, döntőbe juttatva csapatát (5-4).

A nap első mérkőzésén a HK Nitra 4-2-es győzelmet aratott a Vitkovice felett, így vasárnap cseh?lengyel csata lesz a 3. helyért, a házigazda pedig este a tornagyőzelemért lép jégre a szlovák bajnokság ezüstérmese ellen. A Digi Sport ezeket a mérkőzéseket is élőben közvetíti.

hydro

fotó: Hydro Fehérvár AV19 facebook

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum