Palkovics vs. Ladányi a fehérvári gálameccsen

   

Péntek este a Fehérvár nagy generációjának első bajnoki címére emlékeznek a csapatok és a szurkolók.

A Fehérvár és a Dunaújváros csapata hosszú időn át komoly csatákat vívott a bajnoki címért, amelyet a Volán nagy generációja éppen húsz évvel ezelőtt szerzett meg először ? csaknem két évtizeddel azután, hogy 1981-ben a székesfehérváriak első vidékiként felértek a csúcsra egy háromcsapatos bajnokságban ?, emlékezetes körülmények között, hosszabbítás után. Ezt idézik fel pénteken este fél 7-től az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban, ahol a két csapat akkori játékosai mérik össze újra tudásukat.

A következő összeállításban mennek jégre a felek:

Alba Volán Riceland: Rajz Tamás, Budai Krisztián, Feil Richárd, Szuna Gábor, Szuna Roland, Kangyal Balázs, Rajz Áron, Csibi József, Sofron Attila, Bartalis József, Gebei Péter, Palkovics Krisztián, Énekes Lajos, Fekete Szabolcs, Sándor Szilárd, Zalavári Miklós, Szőke Álmos, Horváth Csaba. Edzők: Kiss Tibor, Kóger István.

Dunaferr SE: Berényi Norbert, Halmosi Tamás, Bali Zsolt, Borsos Attila, Csata Csaba, Erdősi Péter, Horváth András, Ladányi Balázs, Lencsés Tamás, Merényi Pál, Orsó László, Peterdi Imre, Szalai János, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Tőkési Lajos, Vas Márton, Revák Zoltán, Borbás Gergely. Edző: Robert Spisak.

Gebei Péter, aki ugyan Dunaújvárosban nevelkedett, ám 99-ben volánosként lett bajnok, már nagyon várja a mérkőzést, és el is árulta blogunknak, hogy miért. ?Az a lényeg, hogy megint odakoppinthassunk a Dunaferr orrára, de nem kicsit, hanem ugyanolyan nagyot, mint akkor. Remélem, hogy a közönséget elszórakoztatjuk azzal a lendülettel, amit tudunk. Aki megéhezik, nem kell megvárnia a szóló végét, visszajön büféből, mire felérünk a kapu elé.?

Berényi Norbert így idézte fel a ma már legendás mérkőzést. ?Nagy öröm, hogy egy ilyen nagyszabású gála keretei között emlékezünk meg arról, hogy hosszú idő után végre le tudott győzni bennünket a Székesfehérvár. Gyorsan hozzáteszem, megérdemelten lettek ők a bajnokok. Visszagondolva a húsz évvel ezelőtti szezonra, végig ki-ki mérkőzéseket vívtunk egymással, de összességében érezhető volt, hogy jobban akarják a címet, többet tesznek a sikerért. Nagyon várom ezt a gálamérkőzést, jó lesz újra jégre lépni a csapattársakkal, egy kicsit sztorizgatni az öltözőben, és megemlékezni azokról, akik már nem lehetnek velünk.?

Abban a bajnok Volánban nemcsak Ocskay Gábor volt ott ? és járult hozzá a sikerhez meccsenként közel kétpontos teljesítménnyel ?, hanem Rajz Attila is, aki öt éve szintén elhunyt.

A szervezők igyekeznek visszahozni a húsz évvel ezelőtti hangulatot, ezért a büfében retró kínálattal várják a szurkolókat, meccs közben pedig az 1999-es slágerek dübörögnek majd a hangszórókból, sőt visszatér a régi eredményjelző is. A szünetben értékes nyereményekért lehet játszani a jégen, ahol az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Dunaújvárosi Acélbikák U8-as játékosai is megmérkőznek.

A mérkőzésre a belépés ingyenes.

volan1

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum