A NHL nem mondja fel a kollektív szerződést

 

A liga csapatvezetőinek minden jó úgy, ahogy van. A játékosoknak szeptember 15-éig kell nyilatkozniuk erről.

A jelenleg érvényes kollektív szerződés, amely a fizetési plafon mértékéről is rendelkezik, a 2013/2014-es NHL-szezon óta van érvényben. Nyolc évre kötötték, 2022-es lejárattal, azzal a kiegészítéssel, hogy 2020-ban bármelyik fél, a liga vagy játékosok felmondhatják. Erről a szándékukról azonban már most, 2019 szeptemberében nyilatkozniuk kell. Előbb a ligának kellett állást foglalnia szeptember 1-jéig, a szakszervezet számára szeptember 15. ez a dátum.

Kevéssé volt kérdéses, hogy a csapatok tulajdonosainak tetszik a jelenlegi konstrukció, minthogy legutóbb is jelentős eredményeket értek el azzal, hogy például a részesedésüket a korábbi 44%-tól 50%-ra emelték a játékosokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy ennyivel is alacsonyabb a fizetési plafon minden évben. A játékosok részéről korántsem ennyire pozitív a szerződés megítélése. Egyrészt az a mód sem tetszik nekik, ahogy ezt a részesedést kiszámolják, hiszen a bővítéskor fizetendő összeg nem tartozik bele. Másrészt a konstrukció azzal jár, hogy a fizetésük 10-15%-át zálogként visszatartják, hogy az év végi elszámoláskor többnyire ne is kapják vissza azt a pénzt. Ennek volt az eredménye az is, hogy idén nem növekszik annyival a fizetési plafon, mint a korábbi években, hiszen az így csak egy virtuális határ, miközben a kézhez kapott jövedelmek a liga valós üzleti eredményeitől függnek.

A játékosok harmadik legfájdalmasabb sérelme az olimpiai részvételre vonatkozó garancia hiánya, amit egyszerűen kifelejtettek a legutóbbi szerződésből. Így a liga nem erőltette, majd le is mondta a részvételt a pjongcsangi olimpián, komoly felháborodást váltva ki a játékosok, a szurkolók és televíziós partnerek körében is.

Ezzel együtt sem biztos, hogy érdemes a játékosoknak újabb harcokba bocsátkozniuk. Ennek legkézenfekvőbb oka, hogy a tulajdonosok tárgyalási pozíciói sokkal erősebbek, mint a szakszervezetéi. 31 tulajdonost eleve egyszerűbb közös nevezőre hozni, mint 700-800 játékost. Ráadásul számukra ez elsősorban üzlet, míg a játékosoknak ez az életük. Harmadrészt a jégkorngozók heterogénebb társaságot is alkotnak, mint a tulajdonosok. Az olimpiai részvétel végül is csak kevesek számára igazán fontos, még ha ők is képezik az elitet. Életkor szerint is hatalmas különbségek vannak. A fiatalokat még alig érdekli ez az egész, gyakran nem is igazán értik, miről van szó. A középgeneráció harcosabb, nekik megvan a tapasztalatuk, és a karrierjükből is elég sok van még hátra, hogy megérje a küzdelmet. Ugyanez a legkevésbé sem mondható el a veteránokról, akik általában abban érdekeltek, hogy azt az 1-2 évet, ami nekik még megadatott, a jégen töltsék, és ne lockouttal vagy sztrájkkal múljon az idő. Arról nem beszélve, hogy egészen más érdekeik vannak a bérminimumot kapó kiegészítő hokisoknak, mint a milliókat kereső szupersztároknak.

Ezek után nem csoda, hogy a legutóbbi két tárgyalás alkalmával jelentős vereséget szenvedtek. A 2004/2005-ös szezon teljes egészében elmaradt, a 2012/13-asban csak 48 meccset játszottak a csapatok. Az első alkalmával vezették be a fizetési plafont, a második alkalmával a zálogot és az 50%-os részesedést. Ha azt gondolnánk, hogy ezek után a játékosoknak már nincs nagyon hova hátrálniuk, nagyobbat nem is tévedhetnénk. A tulajdonosok részéről rendszeresen felmerül a szerződések maximális hosszúságának lerövidítése a jelenlegi nyolc évről ötre vagy hatra. Ha tehát az NHLPA most kezdeményezi a kollektív szerződés felbontását, az könnyen visszafelé sülhet el, különösen mivel Gary Bettmantől sosem állt távol a lockout, regnálása alatt már háromszor történt ilyesmi.

A felek egész nyáron egyeztettek egymással, ezekről mindenki pozitívan nyilatkozott, de hogy valójában hogyan állnak, azt még a forrásokat közelről ismerők számára is rejtély. Az biztos, hogy a játékosok szerdán találkoznak, ekkor fogják megbeszélni, milyen stratégiát alkalmazzanak.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 16., szombat
MK 14:00 WORZEM 7-1VÉGE
EL 14:15 TITETO 1-5VÉGE
    • M4 SPORT
MK 17:15 DABÚJA 8-2VÉGE
ICEHL 19:45 HCBAVS 4-3VÉGE
október 17., vasárnap
EL 16:30 BRAFTC 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 2-1VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 6-3VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 2-1 HVÉGE
október 18., hétfő
KHL 18:30 CSZSZP 
    • SPORT 2
október 20., szerda
MK 18:40 TITMIK 9-0VÉGE
október 22., péntek
KK 16:00 FTCTAR 
EL 18:30 DEBTIT 
EL 19:00 ETOMIS 
ICEHL 19:15 AVSEHL 
    • DIGI SPORT 2
KK 19:30 OLRKIJ 
október 23., szombat
KK 16:00 FTCKIJ 
KK 19:30 OLRTAR 
október 24., vasárnap
EL 14:15 MISTIT 
KK 15:00 OLRFTC 
EL 17:30 DABMAC 
ICEHL 17:30 AVSKAC 
EL 18:30 DEBETO 
KK 18:30 KIJTAR 
Partnerünk
Archívum