

Egyetlen változás sem lesz a válogatottak élén
A szövetség honlapján kedden nyilvánosságra hozták, hogy kik irányítják a 2019/20-as szezonban a nemzeti csapatainkat.
A javaslatokat a szakmai bizottság tette ? értelemszerűen még előző összetételében, a visszatérő Id. Kovács Csaba vezette testület szeptemberben tartja majd alakuló ülését ?, az előterjesztésekről az MJSZ elnöksége szavazott. Minderről az alábbi cikket publikálták:
“Miként az előző szezonban, úgy a következőben is Vas Márton vezeti a magyar U20-as válogatottat. Juniorjaink 2019/20-ban a divízió 1/B csoportos világbajnokságon szerepelnek decemberben. Svasznek Bence is második idényét töltheti az U18-as válogatott élén. Ez a korosztályunk ugyancsak a divízió 1/B-ben érdekelt. A divízió 1/A csoportos női U18-as nemzeti csapatnál sincs változás, itt Bedő Botond folytathatja munkáját.
Speciális helyzet alakult ki az A csoportos női felnőtt válogatott élén. A csapatot az elitbe vezető Pat Cortina jelenléte az egyes programokon nem garantált ? DEL-es klubkötelezettségei miatt ?, ám a szakember arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a felkészülés irányítását a másodedzőkön keresztül akár személyes jelenlét nélkül is ellátja, és törekszik arra, hogy a lehető legtöbb mérkőzésünkön ott tudjon lenni. Ezek alapján az MJSZ elnöksége megerősítette őt szövetségi kapitányi posztján.
Jarmo Tolvanen is marad a felnőtt férfi válogatottnál, amiről most szavazás nem volt, mivel 2018 nyarán kétéves szerződést kötött vele az MJSZ. A finn szakember egészségi állapota lehetővé teszi, hogy teljes erőbedobással folytassa a munkát a ljubljanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő válogatottal.
A férfi U16-os serdülő program élén sincs módosítás, ez ügyben a szakmai bizottság mint illetékes testület úgy határozott: 2019/20-ban is Mayer Péter látja el a feladatot.”
További cikkek
- Szélig Viktort beiktatták az IIHF Hall of Fame-be
- A saját szintünkön helyt álltunk, de az nem az A csoport
- Bálizs Bence a norvég élvonalban folytatja
- Lettország–Svédország 3-1
- Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni Bencének
- Vérzik a szívem a srácokért, de nagyon büszke vagyok rájuk, mintha a fiaim lennének
- Fáj, hogy ennyire közel voltunk, így maradt még egy mérföldkő a pályafutásomban
- A végén szembejött a valóság
- Szeretném, ha azt mondanák, de kár, hogy Sofi már nem játszik, nem azt, hogy de jó lenne, ha már nem játszana