Ez nem klubszint, a követelmény itt jóval magasabb

 

Két győzelem után csúnya vereséget szenvedett ifjúsági válogatottunk a budapesti négyes tornán. Svasznek Bence vezetőedző keményen fogalmazott.

A magyar ifjúsági válogatott nagyon elrontotta az olimpiai reménységek versenyének végét, hiszen két győzelem (7-3 Lengyelország, 4-0 Olaszország ellen) után, hatalmas pofonba szaladt bele a Szlovákiával szembeni 3-9-cel. Svasznek Bence nem is titkolta csalódottságát. “Nagyon sokat gondolkodtam a hétvégén is a történteken. Be kell vallanom, már az edzőtábor első három napja alatt nyújtott teljesítménnyel, hozzáállással sem voltunk elégedettek, de a torna elején, a két szerényebb tudású ellenféllel szemben a jobb egyéni képességek még kisegítették a csapatot, így végül nyertünk. A szlovákok ellen egy viszonylag jó harmad után azonban szinte kiszálltunk a játékból, és kritikán aluli hokit produkáltunk. Sok felesleges kiállítást szedtünk össze, az emberhátrányos védekezésünk minősíthetetlen volt, és ennek ez a csúnya vereség lett a vége.”

A játékosok egy részének hozzáállása, munkamorálja tehát nem ütötte meg az elvárt szintet, de mi lehetett ennek az oka? “Balgaság lenne arra fogni, hogy még a szezon elején járunk. Ki kell mondjam: egy-két játékosnak a tükörbe kell néznie, hogy eldöntse, akar-e válogatott lenni, akar-e ebbe a közösségbe tartozni. Ha igen, akkor 180 fokos fordulatot kell tenniük. A válogatott nem arról szól, hogy összejövünk a haverokkal, jól érezzük magunkat. Itt az ország legjobb játékosai alkotnak különleges közösséget, amely címeres mezben lép jégre, és Magyarországot képviseli. Itt nem elég az átlag, ez nem klubszint, a követelmény itt jóval magasabb. Az ellenfelek más színvonalat képviselnek, mint a hazai bajnokságban, az ott elért rengeteg pont és a megszokott hozzáállás itt kevés lehet, és ez most be is bizonyosodott.”

A szakmai stáb tehát olyan problémával szembesült, amelyet gyorsan orvosolni kell. Meg kell találni a megoldást, legyen az kiabálás vagy halk szavú magyarázat. “Valóban, ez egy örök dilemma. Nem biztos, hogy az a jó válasz, ha leordítjuk a fejüket, bár az emelt hangra kétségtelenül jobban odafigyelnek. Látva a problémákat az első edzőtáborban még nem akartunk pálcát törni, de ez a mostani produkció nem maradhat következmények nélkül. A következő edzőtáborunkat novemberben tartjuk, ott egészen biztosan komolyabb változások lesznek. Határozottan kell lépnünk, nekünk ugyanis csak néhány összetartás áll rendelkezésünkre, hogy kialakítsuk a csapatot, amelyik eredményesen szerepelhet. A játékosoknak is tudomásul kell venniük, hogy csak olyanok kapnak ezután behívót, akik a csapat érdekét helyezik a sajátjuk elé, és nem fordítva.”

Ehhez olyan mélységű keretre van szükség, ahol ki lehet cserélni azokat a játékosokat, akik nem nyújtanak a szakmai stáb által elvárt szintű teljesítményt és hozzáállást. “Ebben sajnos nem állunk úgy, ahogy szeretnénk. Van persze mozgásterünk, de itt nemzetközi szintű játékosokról beszélünk, és ezekből a szükségesnél sajnos kevesebb van. Hiába ér el valaki a magyar bajnokságban 50-60-70 pontot, ha külföldi csapatok ellen nem tudja hozni magát. Az előző világbajnokságon megcsapott bennünket a kiesés szele hazai jégen, ezt még egyszer nem akarjuk átélni. A magyar jégkorong már eljutott arra a szintre, hogy ne hátrafelé kelljen pillantgatni a táblázaton egy divízió 1/B csoportos vb-n. Meg is mondtuk a játékosoknak: ehhez a szakmai stáb nem fog asszisztálni. Inkább hozunk egy-két »átlagosabb« képességű játékost, ha ők maximálisan kihajtják magukat, és ezzel jobb csapatteljesítményt tudunk elérni. Nincsenek bérelt helyek, csak kemény munkával, és sokadszor hangsúlyozom, megfelelő hozzáállással harcolhatja ki bárki a helyét a válogatottban. Sajnálom, hogy erről kell beszélnem, azt hittem, hogy ezen már túl vagyunk, de ha szükséges, újra és újra szembesítjük ezzel a fiatalokat. Másként nem lehetünk sikeresek.”

svasznekkecskemetibrithen

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Az Olimpiai Reménységek Versenyének programja:

augusztus 22. 15:30 Olaszország–Szlovákia 0-5
augusztus 22. 19:00 Magyarország–Lengyelország 7-3
augusztus 23. 15:30 Szlovákia–Lengyelország 3-1
augusztus 23. 19:00 Magyarország–Olaszország 4-0
augusztus 24. 12:00 Lengyelország–Olaszország 3-4
augusztus 24. 15:30 Magyarország–Szlovákia 3-9

A magyar U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Monostori Tamás 2002 UTE
Orosz Gergely 2002 Győri ETO HC
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dobmayer Dominik 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Fazakas Erik 2002 DVTK
Kóger Balázs 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Mayer Martin 2002 MAC
Szabó Kornél 2003 DHK
Tornyai Mátyás 2002 MAC
Csatárok
Antal Norbert Bendegúz 2003 PHC
Banga Nándor 2002 UTE
Fekete Alex 2003 Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor 2002 Vasas SC
Galajda Zsombor 2002 DVTK
Horváth Pál 2002 Borlänge HF (SWE)
László Márk 2002 MAC
Molnár Bálint 2002 MAC
Németh Kristóf 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Schlekmann Márk 2002 MAC
Szekeres Tamás 2002 IHA Midget Varsity (CAN)
Tamási László 2003 Viikingit Helsinki (FIN)
Varga Balázs 2003 PoKLi Kouvola (FIN)

Az U18-as válogatott stábja:

Vezetőedző: Svasznek Bence
Edző: Tokaji Viktor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Fejlesztési igazgató: Jim Brithén
Fizioterapeuta: Szirányi Dániel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 14., hétfő
EL 18:00 TITDEB 0-1VÉGE
    • M4 SPORT
VIS 18:00 FTCTOX 2-1VÉGE
U18Q 18:40 MACSZA 3-2VÉGE
október 15., kedd
BL 17:00 PLZZUG 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABHKB 4-2VÉGE
VIS 18:00 JASUTE 4-0VÉGE
U18Q 19:10 AVSSZA 4-3VÉGE
U18Q 19:20 FTCPHC 2-4VÉGE
október 16., szerda
U21Q 18:00 MACVAS 2-4VÉGE
U21Q 19:00 DABFTC 10-1VÉGE
U21Q 19:00 ETODHK 3-6VÉGE
BL 19:30 LIBAUG 
    • SPORT 2
U21Q 19:40 AVSUTE 7-4VÉGE
október 17., csütörtök
KHL 18:00 AKBJOK 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 MACSZG 8-0VÉGE
U18Q 18:45 UTEPHC 0-2VÉGE
U18Q 19:00 DABVAS 3-7VÉGE
U18Q 19:00 ETOSZA 1-6VÉGE
október 18., péntek
EBYSL 13:30 VASRBS 
KK 15:00 BRARIG INFO
KK 16:00 FTCTXU INFO
EBYSL 16:30 OKAAVS 
EXL 17:30 DUMMAC INFO
EL 18:00 HKBGYE INFO
EL 18:00 UTEDAB INFO
EL 18:30 DEBVAS INFO
EL 18:30 TITSCC INFO
EBEL 19:15 RBSAVS 
EBYSL 19:15 VICMAC 
U18Q 19:20 FTCSZA INFO
EBYSL 19:30 UTEHCI 
október 19., szombat
EWHL   KMHPOL 
EBYSL 10:30 VASVSV 
EBYSL 11:15 EASMAC 
EBJL 14:10 VASDHK 
EBJL 14:50 VICMIS 
EBJL 15:00 ETOEHC 
U18Q 15:10 DABSZG 
KK 16:00 FTCOLJ 
EBYSL 16:30 UTERBS 
EBYSL 16:30 VICAVS 
EWHL 17:00 BOZMAC 
U18Q 17:20 MACAVS 
EL 17:30 TITVAS 
KK 17:30 DONBRA 
EL 18:00 DABGYE 
SVK3 18:00 PHCIZH 
október 20., vasárnap
EWHL   POLKMH 
EBYSL 08:30 OKAMAC 
EBYSL 09:00 VASHCI 
EBYSL 11:00 EASAVS 
KK 13:30 CZBBRA 
EBYSL 15:00 UTEVSV 
EXL 17:00 MACNIT 
EXL 17:00 ZVOMIS 
EBEL 17:30 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
KK 18:00 RITFTC 
EL 18:30 DEBHKB 
EL 18:30 UTESCC 
U21Q 19:05 DABPHC 
Partnerünk