Egy ilyen meccsel eljátszhatjuk a renoménkat

 

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője blogunknak is értékelte a Stavanger Oilers elleni 1-10-es vereséget.

“Óriási lehetőséget hagytunk ki a tanulásra ? mondta a vezetőedző a meghökkentően nagy különbségű vereségről. ? A legnagyobb baj, hogy egy-egy ilyen meccsel könnyen eljátszhatjuk a renoménkat. Nemcsak a szurkolók előtt, hanem az ellenfelek felé is. Sokat dolgoztunk azon, hogy minőségi ellenfelek ellen készülhessünk, erre odaállunk minősíthetetlen hozzáállással, aminek nem is lehet más a vége, mint súlyos vereség. Ezek a játékosok profik, javarészt nem az első felkészülésük egy felnőttcsapatnál, tudniuk kell kezelni, ha azt mondjuk, nem az eredmény az elsődleges a felkészülési meccseken. Ki lehet kapni, de nem így. Mire felocsúdtunk, már három góllal vezettek, és végig csak kullogtunk az események után. A Stavanger kitűnő csapat, ki merem jelenteni, hogy ilyen minőségű ellenféllel még soha nem játszhatott az UTE az előszezonban. Gyorsak, kemények, korongbiztosak, érezhető volt a sebességkülönbség, de ez nem lehet mentség arra, amit a csapat mutatott Mariborban. Ezért kár volt elutazni. A Gyetva elleni vereségnél az eredmény ellenére is láttunk biztató dolgokat, visszaköszöntek a játékunkban azok az elemek, amelyeket már átbeszéltünk és gyakoroltunk a felkészülés során, de a Stavanger ellen szinte semmit nem láttunk viszont ezekből. Rengeteg gólt kaptunk, és nagyon sokat tettünk azért, hogy ez így legyen. Elvesztettük a korongokat, gyakorlatilag addig nem jutottunk el, hogy párharcok alakulhassanak ki az ellenfél játékosaival, nem akartunk küzdeni. Legközelebb kedden játszunk a Poruba ellen Visegrád Kupa-mérkőzésen, azt várjuk a csapattól, hogy gyökeresen megváltozott hozzáállással menjen ki a jégre, és ahogy azt megszokhatták tőlünk korábban, küzdjön és harcoljon.”

Aki a csapat hivatalos közösségi oldalán hallható értékelésre is kíváncsi, az alábbi videóra kattintson.

A magyar klubok 2019-es felkészülési mérkőzései:

augusztus 3., szombat:
17:00: HK Levice (SVK-2.)?Gyergyói HK (Léva) 7-6 bü.
19:00: MAC Újbuda?Traktor Cseljabinszk (KHL, Maribor) 2-6

augusztus 7., szerda:
19:15 GKS Katowice (POL-1.)?DEAC (Torax Kupa, Ostrava-Poruba) 5-2

augusztus 8., csütörtök:
16:00 DEAC?JKH GKS Jastrzebie (POL-1., Torax Kupa, Ostrava-Poruba) 2-3
19:30 Vienna Capitals Silver (Alpesi Liga)?Fehérvári Titánok (Bécs) 4-8

augusztus 9., péntek,
17:30: Dukla Michalovce (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Nagymihály) 5-3
19:15 HC RT Torax Poruba 2011 (CZE-2.)?DEAC (Torax Kupa, Ostrava-Poruba) 5-2

augusztus 10., szombat:
11:00 DEAC?Draci Sumperk (CZE_3., Torax Kupa, Ostrava-Poruba) 3-5
17:00: MAC Újbuda?Villacher SV (EBEL, Tüskecsarnok) 4-5
18:00: Dunaújvárosi Acélbikák?Fehérvári Titánok (Dunaújváros) 4-1
20:00 Cardiff Devils (GBR-1.)?Fehérvár AV19 (Viola Arena, Cardiff) 5-2

augusztus 11., vasárnap:
19:00 Cardiff Devils (GBR-1.)?Fehérvár AV19 (Viola Arena, Cardiff) 2-4

augusztus 15., csütörtök:
15:00: Szlovákia U20?Corona Brassó (Gyetva) 6-5
17:30: Dukla Michalovce (SVK-1.)?DEAC (Nagymihály) 4-2
18:00 Fehérvári Titánok?EC KAC II (Alpesi Liga, Székesfehérvár) 6-2
19:00 Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga)?Dunaújvárosi Acélbikák 3-1

augusztus 16., péntek:
17:00 HDD Jesenice (Alpesi Liga)?Dunaújvárosi Acélbikák (Jesenice) 3-2
18:00: DVTK Jegesmedvék?FTC-Telekom (Miskolc) 5-3
18:00: MAC Újbuda?Vienna Capitals (EBEL, Tüskecsarnok) 1-3
18:00: HC07 Detva (SVK-1.)?Corona Brassó (Gyetva) 2-0

augusztus 17., szombat:
14:00: MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-1.)?Corona Brassó (Gyetva) 2-3 bü.
18:00 Schiller-Vasas HC?HK Trnava (SVK-2., Káposztásmegyer) 2-5

augusztus 18., vasárnap:
18:00 Schiller-Vasas HC?HK Levice (SVK-2., Káposztásmegyer) 8-4

augusztus 20., kedd:
18:00 HC 07 Detva (SVK-1.)?UTE (Visegrád Kupa, Gyetva) 6-1

augusztus 22., csütörtök
19:00: HC Kosice (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Tátra Kupa csoportmérkőzés, Poprád) 4-2

augusztus 23., péntek:
15:00: DVTK Jegesmedvék?Cracovia Krakow (POL-1., Tátra Kupa csoportmérkőzés, Poprád) 3-2
16:30: Fehérvár AV19?Villach (EBEL, Bled) 1-2
16:30: Csíkszeredai Sportklub?Sapientia U23 (Karcfalva) 8-1
17:00: Stavanger Oilers (NOR-1.)?UTE (Maribor) 1-10
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?Schiller-Vasas HC (Nagyszombat) 2-1
18:00: HC Topoľčany (SVK-2.)?DEAC (Nagytapolcsány) 2-5
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Nyitra) 3-2

augusztus 24., szombat:
16:00 Corona Brassó?Gyergyói HK (Brassó) 3-2
16:30 Fehérvár AV19?Grenoble (FRA-1., Bled) 3-4
20:00 Sheffield Steelers (GBR-1.)?MAC Újbuda (FlyDSA Arena, Sheffield) 5-4

augusztus 25., vasárnap:
16:30 Fehérvár AV19?Jesenice (Alpesi Liga), Bled
19:00 Cardiff Devils (GBR-1.)?MAC Újbuda (Viola Arena, Cardiff)

augusztus 27., kedd:
18:30: FTC-Telekom?MHC Nové Zámky (SVK-1., Pesterzsébet)
18:00 HC Torax Poruba (CZE-2.)?UTE (Visegrád Kupa, Ostrava-Poruba)

augusztus 28., szerda:
18:00: HC Topoľčany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)
18:00: HK Levice (SVK-2.)?Schiller-Vasas HC (Léva)

augusztus 29., csütörtök:
18:00: HC Topoľčany (SVK-2.)?Dunaújvárosi Acélbikák (Nagytapolcsány)
18:00: HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Újbuda (Znojmo)

augusztus 30., péntek:
15:00: Csíkszeredai Sportklub?Fehérvári Titánok (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)
17:00: HKM Zvolen?DVTK Jegesmedvék (Zólyom)
18:00: Dunaújvárosi Acélbikák?Schiller-Vasas HC (Dunaújváros)
18:00: DEAC?Hokiklub Budapest (Debrecen)
18:00 Gyergyói HK?Steaua Bucuresti (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)

augusztus 31., szombat:
15:00 Csíkszeredai Sportklub?Steaua Bucuresti (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)
17:00 FTC-Telekom?Fehérvár AV19 (Szuperkupa, Tüskecsarnok)
18:00 Gyergyói HK?Fehérvári Titánok (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)
18:30 UTE?Podhale Nowy Targ (POL-1., Visegrád Kupa, Megyeri út)

szeptember 1., vasárnap:
15:00: Steaua Bucuresti?Fehérvári Titánok (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)
18:00: Gyergyói HK?Csíkszeredai Sportklub (Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós)

szeptember 3., kedd:
18:00: UTE?MHC Nové Zámky (SVK-1., Megyeri út)
18:00: Dunaújvárosi Acélbikák?Hokiklub Budapest (Dunaújváros)
19:00: JKH GKS Jastrzębie (POL-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Jastrzębie)

szeptember 5., csütörtök:
??:??: Fehérvári Titánok?Dunaújvárosi Acélbikák (Székesfehérvár)

szeptember 6., péntek:
18:00: DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-1., Miskolc)
18:00: HK Levice (SVK-2.)?Hokiklub Budapest (Léva)
18:30: FTC Telekom?GKS Katowice (POL-1., Visegrád Kupa, Pesterzsébet)

szeptember 9., hétfő:
17:00: Hokiklub Budapest?HK Levice (SVK-2., Tüskecsarnok)
18:30: DEAC?Schiller-Vasas (Debrecen)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum