All Star-gála helyett világkupát rendezne az NHL

 

2021-ben kerülne sor egy újabb tornára a legújabb ötlet szerint. Ehhez azonban jó néhány feltételnek kell teljesülnie.

Billy Daly, az NHL elnökhelyettese beszélt erről a napokban Stockholmban. A világkupa témája ugyanakkor szorosan kapcsolódik a kollektív szerződés megújításának kérdéséhez. A tárgyalások a játékosok képviselői és a liga menedzsmentje között egész nyáron folytak, a napokban újabb megbeszélés lesz. Ezek tartalmáról semmit nem lehet tudni, ám Daly ?óvatosan optimista? a hangulatot illetően: ?Van egy csomó dolog, amiben egyet tudunk érteni. Most még minden elég amorf állapotban van, de úgy tűnik, egyik felmerült téma kapcsán sem beláthatatlanok a távolságok az álláspontok között. A fő irányokat tekintve egyetértés mutatkozik.?

A kollektív szerződés 2022-ig érvényes, de a feleknek lehetőségük van, hogy 2020. szeptember 1-jével felmondják. Erről a ligának idén szeptember 1-jén, a játékosoknak szeptember 15-én kell nyilatkozniuk. Ez utóbbi lesz az első olyan jelzés, amely a gyakorlatban is visszaigazolja, hogy ténylegesen mekkora az egyetértés a felek között. Donald Fehr, az NHLPA, a játékos-szakszervezet vezetője ugyanakkor mindenkit óva intett attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítson akár a nyilatkozatoknak, akár magának a határidőnek. Fehr szintén Európában járt, a játékosokat tájékoztatta a dolgok állásáról. Szerinte ha szeptember közepén esetleg élnek a kilépési opciójukkal, akkor is lesz egy teljes évük, hogy megegyezzenek: ?Jelen pillanatban meglehetősen nehéz bármit is előrejelezni.?

Ez meglehetősen ravasz megfogalmazás, hiszen a tárgyalások ugyan ebben az esetben is folytatódhatnak, ám a bizonytalanság mellett lehetetlen lenne megrendezni egy akkora eseményt, mint a világkupa. A liga abban érdekelt, hogy a játékosoktól biztosítékot kapjon a munkabékét illetően. A játékosoknak azonban sok minden nem tetszik, a zálog intézményétől az olimpiai részvétellel kapcsolatos ligastratégiáig. Újabban ráadásul ismét felmerülhet, hogy a fizetési plafon is túl alacsonyan van. Mindeközben Gary Bettman komisszár regnálása alatt a munkabéke volt a legkevésbé jellemző a ligára: 1992 óta három lockout és egy sztrájk történt.

A világkupa sorsa tehát továbbra is bizonytalan, ám az NHL arra készül, hogy ha minden rendben lesz, annak időpontját átteszi februárra, az All Star-gála idejére. Csakhogy ez azt is jelentené, hogy a világ többi elit bajnokságát is le kellene állítani erre az időre, amiről az NHL “természetesen” egyetlen ország szövetségével sem egyeztetett még. Az oroszok már berzenkednek is a felvetés miatt, mondván, nem az NHL dolga megszabni a KHL naptárának kereteit.

A világkupát 1996-ban rendezték meg először, az 1976?1991 között működtetett Kanada Kupa utódaként. A sorsa a kezdetektől fogva bizonytalan volt. Elvileg az olimpia mintájára négyévente szándékoztak megrendezni, ám már a másodikat az elsőhöz képest csak nyolc évvel később, 2004-ben sikerült tető alá hozni. Az elsőt az USA nyerte, a másodikat Kanada. Ezek után 2015 januárjában jelentette be Gary Bettman, hogy életre keltik a tetszhalott állapotban lévő eseményt. A harmadik világkupára 2016 szeptemberében került sor, ekkor Kanada megvédte címét. A következőt 2020-ban tartották volna, ám a kollektív szerződés megújítása körüli bizonytalanságok miatt ezt elnapolták. A bejelentés dátuma itt is érdekes, hiszen szintén január volt. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy a ligának nagyjából 20 hónapra van szüksége, hogy a megfelelő színvonalon megrendezze az eseményt. Ha szeptemberben a felek nem jutnak dűlőre a kollektív szerződés tekintetében, a világkupa új provizorikus dátuma pedig 2021 februárja, akkor az eddigiek alapján 2019 májusa-júniusa lehet az a kemény dátum, amikorra a feleknek mindenképpen egyezségre kell jutniuk a nyitott kérdéseket illetően.

vilagkupa

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum