Korbuly Gergely vonalbíróként kezd az Erste Ligában

 

A sokszoros korosztályos válogatott játékos 24 évesen felhagyott a profi jégkoronggal, ám a sportágtól nem szakad el.

Korbuly Gergellyel idén januárban beszélgettünk legutóbb, amikor hosszú sérülése után visszatért a Hokiklub Budapest csapatába. Az igen tehetséges hokis ? nem kevesebb, mint három utánpótlás-világbajnokságon vett részt annak idején ? karrierje időközben újabb kanyart vett. ?Nagy reményekkel kezdtem ismét játszani, ám a negyedik mérkőzésemen csuklótörést szenvedtem, műteni is kellett ? kezdte blogunknak Korbuly. ? Az újabb sérülés különösen frusztráló volt, hiszen a tavaly augusztusi csigolyatörésem után nagyon sok erőfeszítésembe került a visszatérés mind fizikailag, mind mentálisan. A kéztörés újabb 3-4 hónapos kiesést jelentett. A hosszú rehabilitáció alatt persze járt az agyam, hogy mit is kellene tennem, hiszen a sok sérülés és műtét már az egészségemet fenyegette. Végül meghoztam azt a döntést, amely minden sportolónak a legnehezebb: abbahagyom profi pályafutásomat.?

Ugyanakkor ha hokisként nem is, játékvezetőként jégre lép Korbuly a jövőben. Ez a zebrák MJJE által szervezett múlt hét végi összetartásáról megjelent hírekből is kiderült, amelyekben ő is nyilatkozott. ?Mindig tudtam, hogy a jégkorongtól nem akarok elszakadni a játékoskarrierem után sem. Azt persze nem gondoltam, hogy ez a pillanat ilyen hamar eljön. Már három éve elkezdtem játékvezetőként tevékenykedni, ami az elmúlt időszakban még nyilván takaréklángon ment a bajnoki meccsek és a felkészülés mellett. Már tavaly is felvetődött, hogy komolyabban számítanának rám, de akkor még a hokit választottam. Utánpótlásszinten már eljutottam oda, hogy játékvezető lehettem, most az Erste Ligában vonalbíróként kezdek. Természetesen nekem is végig kell járnom a ranglétrát, hozzá szoknom a magasabb színvonalhoz és sebességhez. Szerencsére a játékvezetői testület ebben nagy segítséget nyújt.?

A magyar hokibírók mindannyian munka mellett fújják a sípot, nem lesz ez másként Korbuly Gergely esetében sem. ?Két éve közgazdászdiplomát szereztem, már el is helyezkedtem a szakmámban. A bíráskodást én is a szabadidőmben végzem, mint az összes kolléga. Most kicsit még furcsa minden, hiszen az elmúlt több mint 15 évben ilyenkor már a felkészülés közepénél tartottam, lehet, hogy éppen edzőtáborban voltam, és alig vártam, hogy bedobják a korongot. Az új szerephez hozzá kell szoknom, de úgy gondolom, az egészségem a legfontosabb, így jó döntést hoztam. Most már a játékvezetés terén szeretnék minél magasabb szintre jutni, de először persze stabilizálnom kell a helyemet az Erste Ligában.?

korbulyzebra

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum