Vagány videó készült a hokibírók edzőtáboráról

 

Rengeteg zebra vett részt az MJJE eseményén, köztük sok új arccal. Játékvezető lesz a visszavonult Korbuly Gergely is.

Mindez a Hokibirok.hu oldalon publikált beszámolóból derül ki. E szerint a négynapos edzőtábor csütörtökön és pénteken az Erste Liga játékvezetőinek továbbképzéséről és szezon előtti felkészüléséről szólt, több mint 80 résztvevővel, köztük 18 erdélyi bíróval. A táborba a Magyar Jégkorong Játékvezetők Egyesülete partneri együttműködési programjának köszönhetően több külföldi játékvezető is meghívást kapott. Szombaton és vasárnap aztán az utánpótlásban dolgozó játékvezetők, valamint az újonnan jelentkezettek is megismerkedhettek az egyesület működésével, az idei szezont érintő változásokkal, továbbá összességében a szakma fortélyaival. Az utánpótlás-edzőtáborban 36 új bíró kapott lehetőséget, akik mellett 94 utánpótlásban dolgozó mérhette fel tudását a különböző jeges és fizikai teszteken. Tapasztalatairól Korbuly Gergely, a Volán, a Fradi és a KMH volt játékosa is nyilatkozott röviden a honlapnak.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum