Oroszország?Kanada 3-2

 

Az oroszok 1995 óta nem nyerték meg a Hlinka?Gretzky Kupát, közel negyed század után jött nekik össze ismét.

Kanada számára már a svédek elleni elődöntőben világossá kellett válnia, hogy a másik ágról erősebb csapatok érkeztek a legjobb négy közé a nem hivatalos U18-as viléágbajnokságnak is nevezett tornán, mint amilyenekkel a saját csoportjában találkozott, hiszen csak büntetőkkel sikerült győznie. A szombati döntőben pedig azok az oroszok vártak a juharlevelesekre, akik 3-0-ra verték a háromkoronásokat még hét közben.

A finnek elleni elődöntőben mesterhármasig jutó Alekszandr Pasin révén aztán meg is szerezték a vezetést az oroszok a 4. percben, amire a tengerentúliak csak 20 perccel később, emberelőnyben tudtak válaszolni. Öt perccel később jött Vaszilij Ponomarjov, és addig-addig forgolódott a kapu mögötti területen, mígnem a védője teljesen elvesztette a fonalat. A 17 éves center ezt kihasználva befordult a kapu elé és nagyon szép gólt lőtt, 2-1. Újabb hosszú gólcsend ült a pályára, majd a 49. percben ismét Pasin villant, kettőre növelve csapata előnyét. Hogy izgalmas legyen a vége, arról Jean-Luc Foudy gondoskodott, az ő góljával zárkóztak ismét egyre a kanadaiak. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, így 3-2-re nyert Oroszország, ami azt jelentette, hogy 1995 után állhattak fel ismét a dobogó legtetejére a Hlinka?Gretzky Kupán. Az észak-amerikaiak részéről különösen Cole Perfetti lehet csalódott, aki eddig minden meccsen betalált, összesen 7-ig jutott, az elődöntőből is ő lőtte tovább csapatát, a torna legfontosabb mérkőzésén azonban pont nélkül maradt, és ez a kanadaiak aranyérmébe került.

A bronzéremért Svédország játszott ősi riválisával, Finnországgal ? és nem volt egy súlycsoportban a két válogatott. Ljungman 9. percben esett találatára ugyan még válaszoltak a finnek, ám ezt követően már csak a svédeknek osztottak lapot, a második és a harmadik játékrészt is 2-0-ra nyerték, összesítésben 5-1-gyel lett övék a meccs és a dobogó harmadik foka.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum