A szlovákok, a lengyelek és az olaszok érkeznek

   

Augusztus 22?24. között miként tavaly, úgy idén is a Tüskecsarnokban kerül sor az U18-as olimpiai reménységek versenyére.

A divízió 1/B csoportos magyar ifjúsági válogatott ellenfelei kétharmadrészt ugyanazok lesznek, akik egy éve: sorrendben a lengyelekkel, az olaszokkal és a szlovákokkal mérkőzünk, azaz Románia helyett erősebb kihívó érkezik. A lengyelek és az olaszok a jövő tavaszi világbajnokságon is egy csoportban lesznek velünk, a szlovákok pedig a 2019/20-as szezonban a divízió 1/A-ban érdekeltek, mivel kiestek az A csoportból. 2018 augusztusában a Svasznek Bence irányította magyar gárda nagyon szépen helytállt a Tüskecsarnokban, hiszen Lengyelországot és Romániát magabiztosan verte, majd végig partiban volt Szlovákiával, amely csak nehezen tudta megszerezni a győzelmet. A szakmai stáb már kijelölte a bő keretet a két hét múlva esedékes tornára, ebben 3 kapus, 8 hátvéd és 15 csatár szerepel.

A program:

Augusztus 22., csütörtök, 19:00 Magyarország-Lengyelország
Augusztus 23., péntek, 19:00 Magyarország-Olaszország
Augusztus 24., szombat, 15:30 Magyarország-Szlovákia

A keret:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Monostori Tamás 2002 UTE
Ollári Zsombor 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Orosz Gergely 2002 Győri ETO HC
Hátvédek
Csollák Márkó 2002 MAC
Dobmayer Dominik 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Fazakas Erik 2002 DVTK
Kóger Balázs 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Mayer Martin 2002 MAC
Szélig Marcell 2002 MAC
Szabó Kornél 2003 DHK
Tornyai Mátyás 2002 MAC
Csatárok
Antal Norbert Bendegúz 2003 PHC
Banga Nándor 2002 UTE
Barna Dávid 2002 DAB
Bartók András 2003 DHK
Fekete Alex 2003 Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor 2002 Vasas SC
Galajda Zsombor 2002 DVTK
Horváth Pál 2002 Borlänge HF (SWE)
László Márk 2002 UTE
Molnár Bálint 2002 MAC
Németh Kristóf 2002 Ifj. Ocskay Gábor JA
Schlekmann Márk 2002 MAC
Szekeres Tamás 2002 IHA Midget Varsity (CAN)
Tamási László 2003 Viikingit Helsinki (FIN)
Varga Balázs 2003 PoKLi Kouvola (FIN)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum