Az USA lemaradt az elődöntőről a Hlinka?Gretzky Kupán

 

A nem hivatalos U18-as világbajnokságnak is nevezett tornán Kanada a svédekkel, Oroszország a finnekkel küzdhet a fináléért.

Szerdán lejátszották a Hlinka?Gretzky Kupán a csoportkör utolsó mérkőzéseit. Az eddigi legnagyobb meglepetés az Egyesült Államok Budapesten is látott csapatának a szereplése, amelynek nem sikerült bejutnia az elődöntőbe. Hiába vezettek az amerikaiak a meccsük legnagyobb részében a tavalyi finalista svédek ellen, a végén büntetőkkel kikaptak. A tengerentúliak kezdeményezőbbek voltak, már a második percben megszerezték a vezetést. A svédek a harmad vége felé egyenlítettek ugyan, de a középső játékrészben az USA újabb két gólt lőve meglépett ellenfelétől. A svédek nem adták fel, a záró felvonás elején 72 másodperc alatt 3-3-ra módosították az állást. A 49. percben az USA harmadjára is megszerezte a vezetést, nem sokkal a rendes játékidő vége előtt a skandinávok ismét egalizáltak. Jöhetett a hosszabbítás, majd a büntetők, amiben a svédek jobbnak bizonyultak. Daniel Ljungman, a Linköping centere a negyedik és a hetedik körben is betalált, utóbbi döntött, 5-4-re nyert Svédország, megszerezve a csoport második helyét.

A másik délutáni meccs simább volt, a tornát a kanadaiak elleni vereséggel kezdő, majd magára találó Finnország 6-0-ra gázolta el Svájcot. A csehek ellen Roni Hirvonen, a svájciak ellen Brad Lambert szerzett mesterhármast.

Kanada eddig nem találkozott komoly ellenállással: a finneket 6-0-ra, Svájcot 8-0-ra intézték el, és a csehek sem jártak sokkal jobban, 7-1-es vereséget szenvedtek. A breclavi házigazdák egyetlen vigasza, hogy a tengerentúliak tőlük kapták az első góljukat. A torna legerősebb csatárduója ismét remekelt, Cole Perfetti gólt szerzett, Hendrix Lapierre két asszisztja mellett emberhátrányban is betalált, a csehek részéről a Svájc ellen mérkőzést eldöntő találatot jegyző Michal Gut volt eredményes ismét.

Szlovákia derekasan küzdött a három nap folyamán, mindez a csoportgyőztes Oroszország ellen egy hosszabbításos vereségre volt elég. A szlovákok védekezése sokáig jól működött, az oroszok csak a 40. percben tudtak betalálni. Északi szomszédunk jól reagált, az utolsó húsz perc elején kiegyenlített és tartotta is az egált. Jöhetett a hosszabbítás, amelynek 3. percében Bogdan Trinyejev döntött, Oroszország 2-1-re nyert.

Csütörtökön szünnap van, a pénteki elődöntőkben Kanada Svédországgal, Oroszország Finnországgal játszik. Előzetesen nehéz tippelni, bár a kanadaiak abszolút favoritok a tavalyi döntős svédek ellen is, az idei három meccset 21-1-es gólkülönbséggel abszolválták. A háromkoronások az amerikaiakat büntetőkkel győzték le, a szlovákoknál is csak egyetlen góllal bizonyultak jobbnak.

A másik ágon igazi klasszikust láthatnak a nézők. Az oroszok magabiztosak voltak eddig, az USA-nak hat gólt lőttek, a svédeknek hármat nulla ellenében, csak a szlovákok elleni tét nélküli találkozóra engedtek ki, de a győzelmet ott is megszerezték. A finnek nagyon simán kikaptak Kanadától, de ebből sok következtetést nem vonhatunk le a valódi erejükre vonatkozóan, hiszen a juharlevelesek mintha más dimenziót képviselnének most.

Az Egyesült Államok gyengébb szereplése ? és az, hogy az ötödik helyért játszhatnak a csehekkel ? annyiban nem meglepő, hogy ebben az évtizedben már negyedik alkalommal maradnak le a legjobb négyről. A világ egyik legjobb utánpótlásával rendelkező USA számára, amely a legutóbbi 11 U18-as világbajnokságok közül 7-et megnyert, minden jel szerint kevésbé fontos a Hlinka?Gretzky Kupa. Egy pénteki meccset nem említettünk még: Szlovákia Svájcot próbálhatja legyőzni a hetedik pozícióért.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum