Máris kezdődik a Hlinka?Gretzky Kupa

 

8 hokihatalom legnagyobb tehetségeinek seregszemléjére kerül sor a szomszédban, a 18 év alatti korosztály egyik legfontosabb versenye ez.

A mostanában nem hivatalos korosztályos világbajnokságnak is titulált megméretést 1991 óta rendezik meg, eddig változatos neveken futott, nevezték Nemzetek Kupájának és U18-as Világkupának is. 2007-ben vette fel az Ivan Hlinka-emléktorna nevet. A 2004-ben elhunyt cseh szakember edzőként olimpiai és világbajnoki aranyat nyert, de vannak bronzérmei is szép számmal: vb-kről négy, olimpiáról egy. Azon ritka edzők közé tartozott, akiknek európaiként sikerült áttörniük az NHL falát: másfél szezon jutott neki a Pittsburgh Penguinsnél.

Wayne Gretzky és az Edmonton Oilers 2018-ban jelentette be, hogy beszáll a torna szervezésébe a cseh és a szlovák szövetség partnereként, a 2022-ig szóló szerződés értelmében felváltva lesz Csehország és Szlovákia, illetve Kanada az esemény házigazdája, így a tavalyit Edmontonban és Red Deerben rendezték. Idén visszatérnek Európába, a csehországi Breclav és a szlovákiai Pöstyén ad otthont a megméretésnek.

Az esemény jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Tudni kell hozzá először is, hogy az NHL-draft előtti utolsó év a legfontosabb a világ elitjéhez tartozó U18-asok számára. Felnőtteket megszégyenítő meccsmennyiséget játszanak, a megfigyelők folyamatosan monitorozzák őket, mert az eltérő fejlődési ritmusból adódóan bárki berobbanhat akár szezon közben is. Az évad felvezetésének a Hlinka?Gretzky Kupa számít, ez az első alkalom, ahol megmutathatják magukat a nemzetközi élmezőnyben. A torna rangját emeli, hogy az IIHF által szervezett korosztályos világbajnokságot áprilisban rendezik, amikorra még nem érnek véget a küzdelmek a három legnagyobb kanadai juniorligát összefogó CHL-ben. Ez azt is jelenti, hogy a Hlinka?Gretzky Kupa az a nemzetközi verseny, amelyre a kanadai válogatott a legerősebb felállásban jelenhet meg. Ezért nem véletlen, hogy az eddigi 28 tornából 22-t nyertek a juharlevelesek, kétszer lettek másodikok, egyszer bronzérmesek, és mindössze háromszor csúsztak le a dobogóról. Fölényüket jellemzi, hogy az aranyérmek tekintetében Oroszország a második hárommal.

Tavaly is Kanada végzett az első helyen, miután a döntőben legyőzte Svédországot, a dobogó harmadik fokára az oroszok álltak fel. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a pontlista élén 11-11 egységgel az orosz Vaszilij Podkolzin és a kanadai Alexis Lafreniere végzett. Előbbit az idei drafton az 1. kör 10. helyén választotta ki a Vancouver, utóbbi a jövő évi börze 1/1-es helyének egyértelmű várományosa.

Az idei tornán nyolc csapat vesz részt augusztus 5?11. között, a csoportkörben az egyik ágon Csehország, Finnország, Svájc és Kanada válogatottja küzd, a másik ágon Szlovákia, Svédország, az USA és Oroszország. Egy pihenőnapot követően a két negyedik játszik a hetedik helyért, a két harmadik az ötödikért. A csoportkör első két-két helyezettje elődöntőzik pénteken, amelyet szombaton a bronzmeccs és a döntő követ. Akikre külön is érdemes figyelni a fiatalok közül, azok a következők lehetnek ? nyilván szűkre szabott felsorolás ez ?: Jaroszlav Aszkarov kapus és Vaszilij Ponomarjov csatár (Oroszország), Jan Mysak (Csehország), Quinton Byfield és Cole Perfetti (Kanada), Cross Hanas és Blake Biondi (USA), Martin Chromiak (Szlovákia), Zion Nybeck (Svédország), Aatu Räty (Finnország).

Ezen a tornán minden meccs csemege, ezen belül hétfőn az USA Oroszország, Finnország pedig Kanada ellen kezd fél négykor, este héttől svájci-cseh és szlovák-svéd csaták lesznek. Minden további információt a torna weboldalán találnak olvasóink.

Számunkra érdekes lehet külön is figyelni arra, hogy az Egyesült Államok válogatottja, amely hazánkban készült az eseményre, és múlt csütörtökön 6-4-re legyőzte juniorcsapatunkat, az Újpesten is látott keretével mire lesz képes a szomszédban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum