Fodor: Mi akarjuk diktálni a tempót az Erste Ligában

 

Nem változtatott sokat a keretén a bajnok FTC-Telekom. A vezetőedző ennek okairól is beszélt blogunknak.

A zöld-fehérek meggyőző teljesítménnyel nyerték meg tavasszal az Erste Ligát. Éppen ezért nem nagy meglepetés, hogy a keretben kevés változás lesz. ?Még néhány bejelentés várat magára, de tulajdonképpen készen van a csapat ? árulta el blogunknak Fodor Szabolcs vezetőedző. ? Az egyetlen fejtörést Marcus Perrier visszalépése jelenti. A kitűnő hátvéd fontos része volt a csapatnak, elfogadta, aláírta az új szerződését, ám azután kiderült, hogy a felesége nem tudna vele jönni. Végül úgy döntött, a család fontosabb számára, és bejelentette a visszavonulását, amivel nem tudtunk mit kezdeni. A pótlását meg kell oldanunk, de szerencsére nem muszáj kapkodnunk. Alaposan szétnézünk a piacon, hiszen meghatározó játékost kell hoznunk a helyére, aki hozzá hasonlóan vezéregyéniség lehet az Erste Ligában vagy a Kontinentális Kupában is.?

A kanadai hátvéden kívül alig kellett játékost cserélni. ?A bajnokság megnyerése azt mutatta, hogy a csapat jól működött. Természetesen mi is elégedettek voltunk a játékosok döntő többségének teljesítményével. Ezt jelzi a meghosszabbított szerződések nagy száma. Ugyanakkor azt szerettem volna, hogy a keretünk a tavalyinál is mélyebb legyen. A szezon nagy részében négy sorral tudtunk játszani, ez döntő faktor volt. Néhány helyen azonban ráfért egy kis frissítés a csapatra, és úgy gondolom, az újonnan szerződtetett játékosok sokat hozzá tudnak majd tenni az összteljesítményünkhöz. Már tavaly is olyan hokisokat kerestünk, akiknek a hozzáállása profi a jégen és azon kívül is. Igazi versenyző típusok, akiket nem kell noszogatni. A szezon közben elválik, de most úgy érzem, hogy szinte négy egyforma erejű sorunk lesz, amelyek gyors, energikus játékkal dominálhatnak a meccseken.?

A bérletek árusítását rövidesen kreatív akcióval elkezdő Fradi nagyon ráfekszik a felkészülésre, csupa kemény rivális vár a csapatra. ?Augusztus 5-én megyünk jégre, és a második hét végén rögtön a mély vízbe merülünk, hiszen Miskolcra megyünk. A Jegesmedvéké eddigi is remek csapat volt, de az idei igazolásaikkal még erősebbek lettek. Ezt követően hetente jégre lépünk szlovák extraligás vagy lengyel klubok ellen a Visegrád Kupában, illetve a Szuperkupában a Fehérvár EBEL-csapata ellen is lemérhetjük, hogy hol tartunk. Valóban kifejezetten erős ellenfeleket kerestünk, mert minél hamarabb szeretnénk elérni azt a sebességet, amellyel az Erste Ligában mi diktálhatjuk a tempót.?

fodor

Ferencváros:

edzők:
Fodor Szabolcs (vezetőedző)

kapusok:
Arany Gergely (2020-ig)
Nagy Kristóf (MAC-U20)
Maros Botond (2020-ig)

hátvédek:
Jászai Dávid (2020-ig)
Anssi Rantanen (FIN, 2020-ig)
Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák)
Lauri Karmeniemi (FIN, 2020-ig)
Hegyi Ádám (2020-ig)
Sarcia Antonino (2021-ig)
Boros Dániel László (2020-ig)
Pozsár Márk (2020-ig)

csatárok:
Pavuk Attila (2020-ig)
Nagy Gergő (2020-ig)
Tóth Adrián (2020-ig)
Hajós Roland (DVTK Jegesmedvék, SVK-1., 2020-ig)
Németh Attila (DEAC)
Brett Switzer (CAN)
Myles Fitzgerald (CAN)
Rasmus Kulmala (FIN, DVTK Jegesmedvék, SVK-1.)
Roczanov Dezső (2020-ig)
Tóth Richárd (2021-ig)
Farkas Lőrinc Simon (2020-ig)
Tóth Gergő (2020-ig)
Tóth Renátó (2020-ig)

távozott:
Dósa Krisztián (hátvéd)
Pleszkán József (kapus)
Rafaj Attila (csatár, Vasas)
Marcus Perrier (CAN, hátvéd, visszavonult)
Lengyel Levente (hátvéd)

felkészülési mérkőzések:

augusztus 16., péntek, 18:00: DVTK Jegesmedvék?FTC-Telekom (Miskolc)
augusztus 23., péntek: HK Nitra (SVK-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Nyitra)
augusztus 27., kedd, 18:30: FTC-Telekom?MHC Nové Zámky (SVK-1., Pesterzsébet)
augusztus 31., szombat:FTC-Telekom?Fehérvár AV19 (Szuperkupa, Tüskecsarnok?)
szeptember 3., kedd: JKH GKS Jastrzębie (POL-1.)?FTC Telekom (Visegrád Kupa, Jastrzębie)
szeptember 6., péntek: FTC Telekom?GKS Katowice (POL-1., Visegrád Kupa, Pesterzsébet)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum