A karlstadi tornát semmi pénzért nem cserélném el

 

Kiváló mérkőzéssel kezdte vb-felkészülését a magyar juniorválogatott, amely rövidesen Svédországban bizonyíthat ismét. Vas Mártont kérdeztük.

Kitűnően helytállt a magyar juniorválogatott az amerikai U18-as csapattal szemben, amely csak a hajrában tudott fölénk kerekedni, egy nem akármilyen góllal döntve el a történetet. A csata igen változatos volt, a mieink vezettek, majd kétgólos hátrányból egyenlítettek, a lefújáskor azonban a vendégek örülhettek. ?Igazi hullámvasút-mérkőzés volt ? kezdte értékelését Vas Várton szövetségi edző. ? Jól beleálltunk a meccsbe, ám rendre kaptunk egy-egy elkerülhető gólt. Bíztam benne, hogy hasznos lesz számunkra a meccs, és nem is csalódtam. Láttam pozitív elemeket, kétgólos hátrányból is felálltunk és egyenlítettünk. Kijött azonban sok hiba is, amelyeket mindenképpen ki kell javítanunk, ha a decemberi világbajnokságon eredményesek akarunk lenni. De ami a lényeg: a hosszú nyári felkészülés után végre mérkőzést játszottunk egy kitűnő rivális ellen.?

Mindig érdekes kérdés, hogy egy hokinagyhatalomból érkező korosztályos válogatott tagjai miben jobbak, mint a magyar fiatalok? ?Talán a legfontosabb a gondolkodás sebessége. Ahogy megkapják a korongot, már legalább egy-két lépéssel előre tudják, hogy mit kell csinálniuk, melyik területre kell belépniük. Ehhez társul a fizikai megvalósítás, amelyet szintén magas tempóban oldanak meg. Ugyancsak kitűnőek voltak a kis területen végehajtott játékban, a technikai képzettségük is nagyon magas szintű. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a válogatottjuk szakmai stábja akkora tömegből tud meríteni, hogy tényleg bármikor topjátékosokkal tudnak kiállni.?

U20-as válogatottunk számára a felkészülés minden évben erőltetett menet, nekik jön el a leghamarabb a világbajnokság. Rövid tehát az idő a felkészülésre decemberig, de idén is több erős tornán próbálhatja ki a szakmai stáb a kijevi divízió 1/B csoportos megméretés előtt a kerettagságságra hajtó hokisokat. ?A következő előttünk álló feladat az augusztus 21?25. között Karlstadban, Svédországban megtartandó SuperChallenge. Ez az egyik leghasznosabb felkészülési torna, amelyet semmi pénzért nem cserélnék el más lehetőségre. Itt öt nap alatt öt kőkemény mérkőzést játszunk, és már tavaly is rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk. Ez a kupa alkalmas arra, hogy lássuk a srácokat hosszabb idő alatt, képet kapunk, ki hogyan bírja a sorozatterhelést, milyen tendenciák jelennek meg a csapatban, mikor üti fel a fejét a fáradtság vagy dekoncentráció, és még sorolhatnám. Itt tényleg kijön minden játékosunk karaktere, pontosan látjuk, kire miben és mennyire számíthatunk.”

A folytatásban is lesz még lehetőség csiszolni a csiszolandókat. “Novemberben megyünk Franciországba egy tornára, utána már a közvetlen felkészülés következik. Úgy gondolom, hamar körvonalazódik majd, ki lehet ott Kijevben decemberben. A szövetség által kijelölt módon, az elitképzéses rendszerben már eleve leszűkített, kiválogatott kerettel dolgozunk, ám közben figyelünk néhány 18 éves vagy akár fiatalabb játékost is. Az USA ellen is bemutatkozott két 17 éves hokis, és nagyon szépen helytálltak. Megvan tehát a szükséges versenyhelyzet a kerettagságért, így mindenkinek bizonyítania kell, ha ott akar lenni a világbajnokságon.?

vas_marton_u20_TSH9500

fotó: TSH Photo

A magyar juniorválogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Gönczi Lajos 2000 DEAC
Márkus Levente 2000 UTE
Hátvédek
Bogesic Vedran 2001 MAC
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Hadobás Zétény 2003 Wings (SWE)
Horváth Milán 2001 Fehérvári Titánok
Kudor Bendegúz 2000 MAC
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Seregély Máté 2000 Minnesota Wildernes (USA)
Csatárok
Almási Márk 2000 Fehérvári Titánok
Béres Boldizsár 2001 UTE
Dézsi Bence 2000 Fehérvári Titánok
Kovács Alex 2000 Fehérvári Titánok
Kovács Sebestyén 2000 UTE
Kozma Ferenc 2001 DEAC
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Mihalik András 2003 Toronto Titans (CAN)
Papp Kristóf 2001 Madison Capitols (USA)
Péter Donát 2000 Augsburg (GER)
Rácz Kristóf 2000 Vasas
Rétfalvi Kristóf 2001 IOGJA
Vértes Nátán 2000 HPK (FIN)

Szövetségi edző: Vas Márton
Edzők: Horváth András, Kiss Dávid
Kapusedző: Székely Csaba
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta
Felszerelésmenedzser: Speier Kálmán
Sportpszichológus: Németh Gergely
Csapatvezető: Végh Benedek

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum