Keményebb lesz az EBEL, mint amilyen tavaly volt

 

A Fehérvár AV19 is elkezdte a felkészülést az EBEL szeptember 13-ai nyitányára. Szélig Viktorral beszélgettünk.

A székesfehérvári gárda igen sikeres szezont produkált legutóbb ? az alapszakasz végén a felsőházban zárt, majd a negyeddöntőben is szépen helytállt a bivalyerős Salzburg ellen ?, így az idén nem lehet más a minimális cél, mint megismételni az előző teljesítményt. A csapat új főszponzorral és több ponton átalakított játékoskerettel látott hozzá a munkához.

?Az előző bajnoki évadban nagyon sokat léptünk előre, így természetesen szeretnénk továbbra is tartani a helyes és sikeres irányt ? mondta blogunknak Szélig Viktor általános igazgató. ? A játékosmozgásoknál sokféle szempont irányítja az eseményeket. Akikkel nagyon nem voltunk elégedettek, azoknak már szezon közben megköszöntük a munkáját. Voltak, akik tovább akartak lépni, őket elengedtük. Az értékeinket mindenképpen szerettük volna megtartani, és úgy gondolom, ez tulajdonképpen sikerült is. A hiányzó helyekre céltudatosan kerestünk új játékosokat. Elsősorban olyan légiósokat akartunk szerződtetni, akiket már láttunk játszani, tudtuk, mire képesek a posztjukon.”

De miként gondolkodtak a hazai magról? “A magyar játékospiac elég sajátos. Még mindig azt érezzük, hogy nincs elég nagy verseny, így nem könnyű megfelelő jégkorongozókat találni. Ezen a téren továbbra is alapvetően a saját akadémiánkra és a Titánokra támaszkodunk, az onnan érkező hokisoknak szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni.?

A fehérvári menedzsment az idén nem aprózta el a felkészülési mérkőzések szervezését: a csapatra nyolc találkozó vár. ?A légiósaink is megérkeztek, ezekben a napokban lebonyolítjuk az ilyenkor szokásos teszteket. A jeges edzések augusztus 1-jén kezdődnek, majd összesen nyolc mérkőzést vívunk kemény ellenfelekkel. Kétszer játszunk a Cardiff Devilsszel Nagy-Britanniában, utána megyünk a bledi tornára, ahol EBEL-es és francia élvonalbeli klubbal találkozunk. Szeretnénk megnyerni a Szuperkupát az FTC-Telekom ellen, és persze megtartjuk az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornát is.”

Erőltetett menet következik tehát a játékosok számára. “Szükség van erre, mert minden jel arra mutat, hogy az EBEL következő kiírása még nehezebb lesz. A 11 csapatos bajnokságban csak az első öt biztosítja a helyét automatikusan az alapszakasz végén a playoffban, a többi hat kemény csatát fog vívni a maradék három pozícióért. A felkészülésünk azt szolgálja, hogy már az első korongbedobásra készen álljon a csapat.?

avs

Fehérvár AV19 (EBEL):

edzők:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző) (2020-ig)
Antti Karhula (FIN, másodedző) (2021-ig)
Cam MacDonald (CAN, kapusedző)

kapusok:
Kornakker Dániel (2020-ig)
Michael Ouzas (CAN/CRO, Black Wings Linz, EBEL, 2021-ig)

hátvédek:
Szabó Dániel (2020-ig)
Stipsicz Bence (2020-ig)
Jonathan Harty (CAN, 2020-ig)
Mike Caruso (CAN, 2021-ig)
Harri Tikkanen (FIN, 2020-ig)
Dylan Busenius (CAN, University of Calgary, USports)
Tim Campbell (CAN, HC Bolzano, EBEL)

csatárok:
Andrew Sarauer (2021-ig)
Erdély Csanád (2021-ig)
Kóger Dániel (2020-ig)
Szabó Krisztián (2020-ig)
Timotej Sille (SVK, 2020-ig)
Szita Donát (2020-ig)
Sárpátki Tamás (2021-ig)
Scott Timmins (CAN, EC Dornbirn, EBEL, 2020-ig)
Anze Kuralt (SLO, 2020-ig)
Reisz Áron (2021-ig)
Mikko Lehtonen (FIN, Medvescak Zagreb, EBEL, 2020-ig)
Andrew Yogan (USA, HC Innsbruck, EBEL)

távozott:
Zack Phillips (CAN, csatár)
Mac Carruth (CAN, kapus)
Hári János (csatár, Pelicans Lahti, FIN-1.)
Arttu Luttinen (FIN, csatár)
Tero Koskiranta (FIN, csatár)
Tuomas Vanttinen (FIN, csatár, visszavonult)
Sofron István (csatár, MAC Újbuda)
Eric Meland (USA, hátvéd)
Ty Wishart (CAN, hátvéd)

felkészülési mérkőzések:

augusztus 10., szombat: ??:?? Cardiff Devils (GBR-1.)?Fehérvár AV19 (Viola Arena, Cardiff)
augusztus 11., vasárnap: ??:?? Cardiff Devils (GBR-1.)?Fehérvár AV19 (Viola Arena, Cardiff)
augusztus 23., péntek: 16:30 Fehérvár AV19?Villach (EBEL) (Bled)
augusztus 24., szombat: ??:?? Fehérvár AV19?Grenoble (FRA-1.) (Bled)
augusztus 25., vasárnap: ??:?? Fehérvár AV19?Szlovénia/Jesenice (Alpesi Liga)/Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Bled)
augusztus 31., szombat: FTC-Telekom?Fehérvár AV19 (Szuperkupa, Tüskecsarnok?)
szeptember 7-8. Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum