Alba Volán?Dunaferr meccset vívnak szeptember 6-án

 

A fehérváriak első újkori bajnoki címének huszadik évfordulóján találkozik a két együttes 1999-es csapata. Nyilvánosak a 2019/20-as EBEL-szezonra érvényes jegy- és bérletárak.

A Hydro Fehérvár AV19 a névadó szponzor bejelentésén kívül más érdemi információkat is nyilvánosságra hozott a pénteki sajtótájékoztatón. Az EBEL-, Erste Liga- és Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna mérkőzéseire érvényes bérletek közül a a diák állóhelyi 15 ezer, a felnőtt állóhelyi 30 ezer, míg az ülőhelyi 60 ezer forintba kerül. A bérletértékesítés augusztus 12-én kezdődik. Mint az a klub közleményéből kiderül: “Az álló- és ülőhelyi jegyárak változatlanok maradnak az alap- és középszakaszban, csak az állóhelyi szezonbérlet ára változik. A korábban használt első- és második féléves bérletek kivezetésre kerülnek, ellenben jó hír, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapható lesz a karácsonyi minibérlet, ennek részleteiről természetesen később adunk tájékoztatást. Reményeink szerint csapatunk playoff-szereplő lesz, amennyiben ez így alakul, a napijegyek tekintetében mindenképpen tervezünk árváltozást.”

Jegy Playoffjegy Szezonbérlet
Felnőtt állóhelyi 2000 Ft 3000 Ft 30 000 Ft
Diák állóhelyi 1000 Ft 1500 Ft 15 000 Ft
Ülőhelyi  3000 Ft 4500 Ft 60 000 Ft

Szeptember 6-án Alba Volán?Dunaferr mérkőzést rendeznek az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ahol a két klub húsz évvel ezelőtti játékosai lépnek jégre. A hazaiaknál többek között Gebei Péter, Palkovics Krisztián, Kangyal Balázs és Budai Krisztián, a vendégeknél Ladányi Balázs és Szélig Viktor is játszik. Az előkészületek már folynak, a mérkőzés ingyenes lesz.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum