Nem akartam azonnal elengedni a jégkorongot

 

Egyetemi tanulmányai mellett játszhat a belga-holland hokiligában Kocsis Ferenc. A nagy váltás hátteréről beszélgettünk vele.

Miként azt a minap hírül adtuk, a közös belga-holland jégkorongligába szerződött az Újpestet elhagyó Kocsis Ferenc. Döntését nem szakmai érvek inspirálták, hanem az, hogy felvették a hágai egyetemre, és a tanulás mellett a jégkoronggal sem akart teljesen felhagyni. A most 24 éves csatár karrierje ígéretesen indult, tinédzserként finn és svéd utánpótláscsapatokban pallérozódott, majd hét szezont húzott le Fehérváron egy huzamban. Itt többszörös magyar ifi- és junior, illetve osztrák U20-as bajnok lett. Az aktuális korosztályos világbajnokságokon is remekült szerepelt, két arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett, de volt legjobb csatár, gól- és asszisztkirály, legjobb plusz-mínusz mutatót elérő hokis is.

?A fehérvári utánpótláséveimet egyértelműen sikeresnek nevezhetem. A legjobb az az időszak volt, amikor Tyler Dietrich lett az edzőm, aki fantasztikus hatással volt a csapatunkra, illetve a korosztályunkra. A keze alatt teljesen más lett a hozzáállásunk, beleértve engem is, nagyon sokan nála lettünk igazán felnőtt játékosok. Ő adta meg azt a pluszt, ami szükséges volt, hogy nagyobb lépcsőfokokat is megléphessünk.?

kocsis1

Több társával együtt Kocsis Ferenc is megkapta a lehetőséget, hogy az EBEL-ben is bemutatkozhasson. Az osztrák bázisú ligában 130 meccs jutott neki, amelyeken 2 gólt és 5 asszisztot ért el. ?Igen, ez jól hangzik, hogy az ember ott van az EBEL-csapatban, ám számomra ? mint később kiderült ? ez nem volt jó döntés. Az első két évem ment a kukába, végig negyedik soroztam, alig kaptam jégidőt, így persze nem is tudtam igazán fejlődni. A megoldás a Titánok újraindítása volt, amely a valódi átmenetet jelentette az utánpótlás és az EBEL-csapat között. Az első ilyen szezonom, a 2015/16-os nagyon jól sikerült, amiben az is közrejátszott, hogy ismét Tyler lett a vezetőedzőm. Közben játszottam az EBEL-ben is, ám ez a kettősség továbbra sem segített. Itt is voltam, ott is voltam, de valójában nem voltam sehol. Egyre inkább azt éreztem, hogy váltanom kell.?

Ez a pillanat tavaly nyáron jött el, amikor Újpestre szerződött, ahol végül 58 meccsen 29 pontot szerzett, 11 gólt és 18 asszisztot. ?Szilassy Zoltán már korábban is hívott, többször beszélgettünk, és tetszett az elképzelése. Amikor tavaly lejárt a szerződésem, ismét megkeresett, és bár voltak más lehetőségeim, az UTE-t választottam. Úgy gondoltam, végre csak egy csapatra kell koncentrálnom, nem forgácsolom szét az erőmet, az időmet. Kellett egy kis idő, amíg beilleszkedtem, de úgy gondolom, a szezon második felében már jól ment a játék, el tudtam látni azokat a feladatokat, amelyeket az edző rám bízott. Játszottam előnyben, hátrányban, voltam az első három sor mindegyikében, és ha kicsit felemás volt is, összességében pozitív évet zártam.?

kocsis1

fotó: Somogyi Viktor

Az igazi nagy fordulat most jön el Kocsis Ferenc életében, hiszen nemcsak csapatot, de országot, sőt életformát is vált: a civil jövője került a fókuszba. ?Egy ideje már motoszkált a fejemben, hogy a jégkorong mellett valami mással is foglalkoznom kellene, ami meghatározza a jövőmet. Sokáig nem tudtam magam rászánni, hogy elkezdjem az egyetemi tanulmányaimat, hiszen a hoki az év szinte minden napodat elviszi. Most azonban jött ez a lehetőség, hogy a hágai egyetemen sportmenedzsmentet tanulhatok. Magyarországon ez a képzés csak mesterszakon van, azaz sokkal hosszabb időbe telne egy ilyen diploma megszerzése. Miután felvettek, persze nem hagyott nyugodni a bennem rejlő hokis, és szeretem annyira ezt a sportot, hogy ne engedjem el az egyik pillanatról a másikra. Körbenéztem a BeNeLigában, amelyről persze tudtam, hogy az Erste Ligánál alacsonyabb szintű bajnokság. Korábbi csapattársam, Preston Shupe tavaly már ott játszott, így első kézből származó információkat tudtam szerezni. A helyi hágai csapat is szívesen látott volna, ám a Zoetermeer Pantersnél segítőkészebbek, rugalmasabbak voltak, így velük egyeztem meg. Eddig középcsapat voltak, de szeretnének előrelépni, a rájátszás egyértelmű cél a következő szezonban. A klub egyelőre félprofi, a korábbi menedzsment alatt tönkrementek, az új vezetés most építi újjá a csapatot.?

A kérdés adja magát, hogy a következő három év Kocsis Ferenc számára a szinten tartás időszaka lesz-e, hogy utána visszatérjen a profi hoki világába Magyarországon, vagy inkább már a civil életre készül. ?Ezt ebben a pillanatban még nem tudom megmondani. Ha a diploma megszerzése után kapok olyan állásajánlatot, ahol tudom használni az egyetemen tanultakat, és jobban szolgálja a jövőmet, akkor valószínűleg feláldozom a jégkorongot. Igazából még azt sem tudom, mennyire lesz szinten tartás a belga-holland ligában játszani. A vezetőedzőnk korábban dolgozott Torontóban, Mannheimben, vannak itt tengertúli légiósok, akik jó képességűek, azaz remélem, hogy a szintkülönbség nem lesz olyan nagy. A nyári alapozást minden évben elvégzem, fizikálisan tehát rendben leszek. A csapatnál heti 3-4 edzés és 1-2 mérkőzés vár rám, a bajnokság mellett még két sorozatban játszunk meccseket, így terhelés is lesz. A többit majd meglátjuk. Igaz, hogy most a tanulás került az előtérbe nálam, de három év hosszú idő, sok minden történhet.?

kocsis3

fotó: Mudra László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum