Negyedszer is ott lesz Karlstadban a juniorválogatott

 

A hagyományos svédországi SuperChallenge tornán a Leksand, a Växjö és Franciaország lesz U20-asaink ellenfele a csoportkörben.

Immár negyedszer vehet részt a magyar juniorválogatott a Färjestad BK által szervezett szupererős U20-as tornán. A 8 csapatos rendezvényre, miként az a jégkorongszövetség híréből kiderül, az idén augusztus 21?25. között kerül sor Karlstadban. Vas Márton csapata sorrendben a Leksands IF-fel, a Växjö Lakersszel és a hozzánk hasonlóan divízió 1/B csoportos francia válogatottal mérkőzik, majd 24?25-én a helyosztókat rendezik, ez még két találkozót jelent számunkra. A másik ágon a házigazdák mellett Norvégia és Ausztria, valamint a HK Riga küzd.

U20-asaink először 2016-ban szerepelhettek a SuperChallenge tornán, akkor összesen 1 ponttal jöttek haza. A következő alkalommal 2017-ben négy vereség és egy túlórában elért győzelem, tehát 2 pont volt a mérlegünk. 2018-ban aztán a csoportkörben szenzációs teljesítményt nyújtottak a mieink, hiszen a svájci Genéve-Servette-et, a Växjö Lakerst és Ausztriát is legyőzve első helyen jutottak tovább. A helyosztókra kissé elfogyott a lendület, a Färjestad simán nyerte az elődöntőt, míg a bronzmeccsen a HK Riga bizonyult jobbnak. Természetesen így is messze ez volt Magyarország eddigi legjobb produkciója Karlstadban.

A svédországi torna értelemszerűen fontos részét képezi a juniorválogatott vb-felkészülésének. Ennek első eleme az Egyesült Államok U18-as válogatottja elleni augusztus 1-jei mérkőzés és az azt megelőző edzőtábor lesz. Erre a Megyeri úti összecsapásra a jegyek értékesítése már elkezdődött, illetve a keretet is kihirdették. A belépők szépen fogynak, de ide kattintva még kaphatók 1000 forintos egységáron. A divízió 1/B csoportos világbajnokságot ez év december 12?18. között rendezik Kijevben, ellenfeleink az eggyel fentebbről érkező franciák és a házigazdák mellett a lengyelek, az olaszok és az észtek lesznek.

u20

fotó: TSH Photo

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum