Két műlábbal is tud védeni a fiatal kapuslány

 

A 12 éves Lily Rosenthal nap mint nap bizonyítja, hogy nincs lehetetlen.

Lily Kínában született súlyos rendellenességgel, úgynevezett hemimelia fibularisszal. Betegsége miatt a szülei lemondtak róla, ám egy wisconsini házaspár örökbe fogadta, amikor két és fél éves volt. Nem sokkal később Lilynek mindkét lábát amputálni kellett. A fogadott nővére hokikapus volt, és ő is követni akarta a testvérét a jégpályára. Olyan tehetségének és szorgalmasnak bizonyult, hogy szülei idén nyáron beíratták az amerikai női válogatott egykori kapusa, Jinelle Zaugg-Siergiej edzőtáborába.

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes hálóőr minden évben edzőtábort tart lányoknak a Wisconsin állambeli Hartlandban. Amikor Lily bekerült ide, arra kérte a szüleit és Zaugg-Siergiejt: ne árulják el senkinek, hogy műlábai vannak. Ezt azzal indokolta, hogy meg akarja lepni a többieket, és szeretné, hogy a társai játékosként nézzenek rá, és ne úgy, mint egy gyerekre, akinek műlábai vannak. Ez sikerült is. A táborban lévő 87 lány Lilyt teljes jogú társnak tartja, sőt kitartásából és inspirációjából erőt merítenek.

Nem Lily Rosenthal az egyetlen, aki műlábbal jégkorongozik. Mint áprilisban beszámoltunk róla, az Arizona farmcsapatának egykori kapitánya, Craig Cunningham is protézissel állt újra edzésbe.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum