A Traktor Cseljabinszkkal kezdi az előszezont a MAC

   

Az újbudai Extraliga-csapatra emellett három “EBEL-meccs” is vár augusztusban.

Nyilvánosságra hozták az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság teljes előszezonprogramját. A magyar EBEL-gárda menetrendjét eddig is ismertük – a Fehérvár AV19 Nagy-Britanniában kezd, majd a bledi nemzetközi tornát az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna követi –, a többi gárda közül azonban nem kevesebb, mint három ellenfelei között tűnik fel a MAC Újbuda. A tavalyi Extraliga-szezon magyar negyeddöntőse immár évek óta rendszeresen összecsap a Vienna Capitalsszal a Tüskecsarnokban – általában jelentős érdeklődés mellett –, és ez az idén sem lesz másként: a találkozóra augusztus 16-án kerül sor. Nem ez lesz azonban az első “EBEL-meccs”, amelyre kilátogathatnak a MAC hívei. Az előszezon legelső napján, augusztus 10-én ugyanis a Villach érkezik az újbudaiakhoz. A harmadik ide tartozó összecsapás idegenben esedékes, Majoross Gergely tanítványai augusztus 29-én a Znojmo otthonában méretnek meg. A teljes menetrendért kattintsanak ide.

Ez azonban nem minden, ami a MAC felkészülését illeti, a kliub hivatalos közösségi oldaláról ugyanis kiderült, hogy a legnagyobb ellenfelük mindjárt a legelső lesz: augusztus 3-án a Traktor Cseljabinszkkal meccselnek. A KHL-csapat nem lesz kis falat, annál inkább, hogy az orosz bázisú liga egyik kifejezetten erős gárdájáról van szó, amely rendszeres szereplője a playoffnak, tavaly pedig konferenciadöntőt is játszott. Némi üröm az örömben, hogy ehhez a meccshez utazniuk kell a drukkereknek, igaz, annyira nem is sokat: Mariborban lesz a MAC–Traktor összecsapás.

Az újbudaiak további két ellenfeléről már korábban beszámoltunk, augusztus 24-25-én brit túrára mennek Pozsgaiék.

Mac Budapest vs Vienna Capitals

A MAC Újbuda 2019-es felkészülési mérkőzései:

augusztus 3., szombat, ??:??: MAC Újbuda–Traktor Cseljabinszk (KHL, Maribor)
augusztus 10., szombat, ??:??: MAC Újbuda–Villacher SV (EBEL, Tüskecsarnok)
augusztus 16., péntek, 19:00: MAC Újbuda–Vienna Capitals (EBEL, Tüskecsarnok)
augusztus 24., szombat: 20:00 Sheffield Steelers (GBR-1.)–MAC Újbuda (FlyDSA Arena, Sheffield)
augusztus 25., vasárnap: ??:?? Cardiff Devils (GBR-1.)–MAC Újbuda (Viola Arena, Cardiff)
augusztus 29., csütörtök, 18:00: HC Orli Znojmo (EBEL)–MAC Újbuda (Znojmo)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 1., csütörtök
UP 18:00 H20US18 
augusztus 3., szombat
FEL 17:00 LVCGYE 
FEL 19:00 MACTRK 
augusztus 8., csütörtök
FEL   DEBJAS 
FEL   VCSTIT 
augusztus 9., péntek
FEL   DEBDRS 
FEL 17:30 DUMMIS 
augusztus 10., szombat
FEL   CARAVS 
FEL   DEB
FEL 17:00 MACVSV 
FEL 18:00 DABTIT 
Partnerünk