Egyetlen szem sem maradhat szárazon

 

Kiválogattunk néhány összecsapást a 2019/20-as NHL-menetrendből, amelyeken nagy játékosok lépnek jégre korábbi csapatuk ellen.

Két héttel ezelőtt látott napvilágot az NHL teljes menetrendje. A szezon október 2-án indul, az 1271 találkozót felölelő alapszakasz első játéknapján négy mérkőzést rendeznek, köztük azt a St. Louis?Washington összecsapást, amelyen az utolsó két szezon bajnokai küzdenek egymással. Akkor már felhívtuk a figyelmet néhány különösen izgalmasnak tűnő találkozóra. Ez a lista azóta tovább bővült, köszönhetően a július 1-jén megnyílt piacnak és jó néhány játékos klubváltásának. Az alábbi meccseken egészen biztosan megható pillanatoknak leszünk a tanúi.

Október 9. Philadelphia Flyers?New Jersey Devils

A Flyersben korábban nyolc szezont eltöltő Wayne Simmonds első mérkőzése vendégként a testvéri szeretet városában.

November 23. Colorado Avalanche?Toronto Maple Leafs

A Kadri-csere keretében Denverből Torontóba kerülő Tyson Barrie hazatérése. A remek hátvéd nyolc szezont töltött el a Coloradóban.

November 25. New York Rangers?Minnesota Wild

Mats Zuccarello, a norvég szélső Dallas és Minnesota érintésével látogat vissza a Gardenbe. Kilenc év után először veheti majd a vendégöltöző felé az irányt.

December 4. Toronto Maple Leafs?Colorado Avalanche

A Leafsben több mint félezer meccset játszó Nazem Kadrit tíz év után először láthatja nem kék-fehérben a hazai közönség.

December 5. Columbus Blue Jackets?New York Rangers

A szabadügynökpiac legdrágább játékosa, a Columbusban pontrekordot felállító Artyemij Panarin első mérkőzése Ohio fővárosában.

December 6. Pittsburgh Penguins?Arizona Coyotes

A Penguinsben 328 mérkőzésen 303 pontot szerző és két bajnoki címet begyűjtő Phil Kessel visszatérése a PPG Paints Arénába.

December 7. Nashville Predators?New Jersey Devils

A liga egyik legdrágább védőjének, P. K. Subbannak ez lesz az első mérkőzése a Bridgestone Arénában az elcserélését követően.

December 31. Columbus Blue Jackets?Florida Panthers

Hét szezon, két Vezina-díj és minden lényeges franchise-rekord. Ennyi fűződik Szergej Bobrovszkij nevéhez, aki a Florida mezében először játszhat majd volt otthonában.

bobrovszkij

Január 9. Anaheim Ducks?Dallas Stars

A Stanley Kupa-győztes, Hart-trófeával és gólkirályi címmel kitüntetett Corey Perry első mérkőzése Anaheimben a Dallas tagjaként.

Január 11. San Jose Sharks?Dallas Stars

Joe Pavelski 13 szezon után hagyta el a kaliforniai gárdát, amely ellen először játszhat az SAP Centerben. Közel másfél évtized alatt minden lényeges kategóriában a legjobb háromban van a neve San Joséban.

Február 19. Colorado Avalanche?New York Islanders

Az Avs történetének második legjobb kapusa ? Patrick Roy mögött ?, Szemjon Varlamov nyolc szezon után hagyta el Denvert. Az Islanders hálóőreként bő fél év múlva vizitálhat először a Pepsi Centerben.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum