Orbán Attila felhagy a profi jégkoronggal

   

Most jött el az a pillanat, amikor döntenem kellett, nyilatkozta blogunknak a 29 éves játékos.

Orbán Attila váratlan bejelentéssel lepte meg a magyar hokiszurkolókat: szögre akasztja a korcsolyát, nem lép többet jégre profi jégkorongmérkőzésen. A korábban a Fehérvár AV19-ben és a válogatottban is alapembernek számító bekk a Hokiklub Budapest csapatkapitányaként zárta le pályafutását.

A 29 éves játékos az előző években csapatán belül a legeredményesebb védő volt a Dunaújvárosban és a Hokiklub Budapestben is, de a ligán belül is a legponterősebbek közé tartozott posztján. A legutóbbi Erste Liga-szezonban egy alkalommal a hét gólját is ő szerezte. Az előrejátékban is aktív hátvédnek számított Fehérváron is, ahol a magyarok sorában volt általában a legjobb, a 2014/15-ös szezonban összesen 21 pontig jutott, de az utolsóban is 3+5-öt ért el. A Raktár utcában a szurkolók a keménysége miatt is kedvelték. Az EBEL-ben 325 mérkőzésen 52 pontot ért el, 11 gól és 41 assziszt formájában, míg az Erste Ligában 170 találkozón szerepelt a neve a jegyzőkönyvben, amely mellé bejegyeztek 24 gólt és 37 gólpasszt is. A felnőtt válogatottban 62 alkalommal szerepelt Orbán Attila, ezeken a mérkőzéseken 1 gólt és 3 asszisztot ért el. A legnagyobb sikerét 2015-ben érte el piros-fehér-zöldben, ekkor tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely a krakkói divízió 1/A csoportos világbajnokságon Szapporo után másodszor is kiharcolta az A csoportba jutást.

orban3

fotó: Mudra László/MJSZ

A játékos nem tagadja, hogy nehezen hozta meg a döntését. ?Úgy gondolom, most jött el az a pillanat, amikor döntenem kellett, hogy az életem merre menjen tovább. Úgy éreztem, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Minden ember életében az első szerelem a meghatározó. Nekem ez a jégkorong volt. Nagyon sokat kaptam a hokitól több mint két évtizedes pályafutásom alatt. Megtanultam harcolni, másokért küzdeni, a kitűzött célokat elérni, megismertem önmagam, és mint az élet sok területén, rájöttem, miként kell kezelni az alázatos győzelmet és az emelt fővel megszenvedett vereséget. Ezek az útmutatók, amelyek meghatározzák majd az életem következő szakaszát. Érvényesíteni szeretném megszerzett tapasztalataimat. Elégedett vagyok a pályafutásommal, amire vágytam, amilyen célt kitűztem magam elé, azt elértem.”

De mi következik ezután? “A közeli jövőben sokféle feladat vár rám. Azt az elvet vallom, hogy több lábon kell állnia az embernek. Mesterdiploma megszerzésére készülök, viszem a vállalkozásomat, de természetesen mindig ott van az első helyen a jégkorong. Tovább akarom adni azt a sok jót, amit a jégkorongtól kaptam. A hoki az életem része lesz, de új területre lépek, ahol remélem, hogy a szakmai tudásom nagy segítség lesz számomra. Az az elvem, hogy amit elvállalok, abból a legtöbbet hozzam ki. Mindig is maximalista voltam, ezt várom el azoktól is, akikkel együtt dolgozom majd. Köszönöm a családomnak és azoknak, akik az utamat egyengették, az edzőimnek, akikkel dolgozhattam, a csapattársaknak, akikkel küzdöttünk, a barátoknak, akik végig mellettem álltak.?

orban1

orban3

orban2

orban4

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum