KHL-es olimpikont igazolt a Vienna Capitals

 

Ryan Zapolski az elmúlt három évet a Jokerit Helsinki kötelékében töltötte.

A három bécsi szezon után Salzburgba távozó Jean-Philippe Lamoureux-t nála is nevesebb kapussal pótolja a Vienna Capitals. Az amerikai Ryan Zapolski a tengerentúlon ugyan csak az ECHL-ben kapott lehetőséget ? az AHL-ben padozásig jutott ?, ám 2013-as finnországi szerződése meghozta számára az áttörést: a Lukko első számú kapusaként mindhárom raumai szezonjában legalább 50 alapszakasz-mérkőzésen védett, 2014-ben bronzérmet nyert csapatával. A kiváló Lukko-évek KHL-kontraktust hoztak, 2016-ban leigazolta a Jokerit. Az első két idénye jól sikerült ? a másodikban a liga legtöbb shutoutja fűződött a nevéhez ?, aminek köszönhetően a 2018-as olimpián is lehetőséget kapott az USA kapujában, 5 mérkőzésen állhatott a kapuban Pjongcsangban. A 2018/19-es idényben azonban kevesebbet védett, mint általunk ugyancsak jól ismert váltótársa, Janis Kalnins, és nem véletlenül: az amerikai csak 89,4%-os védési hatékonyságot hozott az alapszakaszban, majd a rájátszásban 2 találkozón mindössze 80%-ot. Ezek után a finnek el is küldték, így 32 évesen Bécsben próbálhat visszatalálni nem is oly régi önmagához. A Jokerit egyébként Zapolski helyére igazi nagyágyút szerződtetett a Stanley Kupa-győztes Antti Niemi személyében.

zapolski

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum