Kerfoot és Ceci megegyezett a Torontóval

 

A center négy, a hátvéd egy évre kötelezte el magát.

Július 1-jén két üzletet is kötött a Maple Leafs, amelynek az volt a célja, hogy helyet csináljanak Mitch Marnernek a bérkeretben. Kyle Dubas, a csapat GM-je Coloradóba küldte Kadrit, és Ottawába a Zajcev, Brown párost, aminek köszönhetően 11,1 millió dolláros hely szabadult fel. A mérleg másik serpenyőjében ott volt az is, hogy Dubasnak nemcsak Marnerrel, de a szerződés nélkül álló Kerfoot, Ceci párossal is meg kellett egyeznie. Ez csütörtökön meg is történt: Kerfoot négy szezonra évi 3,5 millióért, Ceci egy idényre 4,5 millióért kötelezte el magát. A két játékos együttes bére így 8 milliót tesz ki, ami azt jelenti, hogy Dubas 3,1 milliót nyert az üzleten.

Ez azonban még mindig nagyon kevés, mert a Leafs bérkeretében jelenleg szűk 4 milliós hely található. Marner fizetési igénye 10-11 millió dollár, így Dubasnak legalább további 7-8 millió dollárt kellene felszabadítania játékosok elcserélésével. A Toronto GM-jének a helyzetét ráadásul tovább nehezíti David Pagnotta és Darren Dreger információja. A két neves újságíró azt állítja, hogy van egy csapat a ligán belül, amely nagyon komoly offer sheetet kész letenni az asztalra a játékosnak. Ebben az esetben Dubas döntené el, hogy elengedik a játékost a kompenzációk fejében, vagy tartják az ajánlatot, mint a Carolina Sebastian Aho esetében. Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a végkifejlet, az azonban biztos, hogy a Marner-saga még nem zárult le.

kerfoot ceci 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum