Vlasic nem akar a San José kapitánya lenni

 

A Sharks mellett további hat csapatnak nincs vezére az NHL-ben.

Joe Pavelski nem hosszabbított a San Joséval, Kaliforniából Texasba tette át a székhelyét, hároméves szerződést kötött a Dallasszal. A 35 éves játékos távozásával üres maradt a csapatkapitányi poszt, ennek okán azonnal elindultak a találgatások, hogy ki kaphatja Pavelski után a C felvarrót. A helyi sajtó a hátvéd Marc-Edouard Vlasicot tartotta a nagy-nagy esélyesnek, ő azonban TVA Sportsnak adott rövid interjújában határozottan azt állította, hogy nem akar kapitány lenni: “Mindegy, hogy lenne egy betű a mezemen, vagy sem, az csak egy betű, semmi más. Minden játékosnak egyedi elképzelése van arról, hogy mit szeretne adni vagy kapni a csapaton belül. Én nem szeretnék kapitány lenni.”

Az elutasítás után három végkifejlet lehetséges. A legegyszerűbb esetben mást választanak meg a játékosok maguk közül. A második variáció, hogy amennyiben Joe Thornton aláír és visszatér a klubhoz, akkor visszakaphatja a felvarrót, amit már 2010 és 2014 között is viselt. A harmadik út, hogy a Sharks ebben az idényben kapitány nélkül lép jégre, ami először fordulna elő a franchise történetében. Amennyiben utóbbi valósulna meg, a San José csatlakozna ahhoz a hat (Detroit Red Wings, New York Rangers, Ottawa Senators, Toronto Maple Leafs, Vancouver Canucks, Vegas Golden Knights) klubhoz, amelyeknek jelenleg nincs kapitányuk.

sharks c

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum