A Carolina nem engedte elmenni Ahót

A Montreal ajánlata nem volt elég agresszív ahhoz, hogy komolyan gondolkodóba ejtse a Hurricanes menedzsmentjét.

Doug Waddell általános igazgató szavaiból már sejteni lehetett, hogy ez lesz a helyzet, de azért mindenki a tulajdonos, Tom Dundon megnyilatkozására várt a végleges válaszért. A milliárdos üzletember hétfőn még golfozott, de kedden egyik első dolga volt, hogy közölje: senki sem viheti el a csapat legjobb játékosát. Mint ismeretes, a piac első napján a Montreal ajánlatot tett a legutóbbi szezonban 83 pontos Sebastian Ahóért, aki a Carolina legeredményesebb hokisa volt tavaly. Mivel a 21 éves finn nem szabadon igazolható, ezért a klubjának vannak előjogai a szerződtetésével kapcsolatban. Ez esetben hét nap gondolkodási idő állt a Carolina rendelkezésére, hogy az ellenfél ajánlatával pontosan megegyező feltételekkel szerződtesse a játékost.

A Montreal tehát megtette ajánlatát, ami több szempontból különös volt. Leginkább azért, mert nem bombasztikus összegről szólt, öt évet akartak, szezononként valamivel kevesebb mint 8,5 millió dollárért. A szerződés pénzügyi ütemezése szerint az első 12 hónapban 21 milliót kel kifizetni, és valamiért úgy kalkuláltak, hogy ez önmagában sok lesz Dundonnak, aki tavaly 420 millió dollárt tett le a csapat megvásárlásakor. Nem volt az. Dundon a következőket nyilatkozta a The Athletic hasábjain arra a kérdésre, hogy feldühítette-e az ajánlat: ?Nem, nem vagyok mérges. Csak csodálkozom, hogy egyáltalán volt csapat, amely azt gondolta, ez működhet. A Carolinát még mindig sokan lebecsülik, ha bárki azt gondolta, hogy ez bármilyen nehézséget okozhat. Nem vagyok mérges Sebastianra sem, őszintén szólva kicsit meg is nyugodtam, hogy így megkötöttük ezt az üzletet. Mindannyian megértjük, hogy a játékosoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a lehető legjobb szerződést harcolják ki maguknak. De erre a Montrealnak egy pillanatig nem volt esélye.?

A The Athletic kikérdezte a fontosabb szereplőket, hogy mit gondolnak az ajánlatról, és a GM-ek véleménye megoszlott: egy részük azt gondolta, bármit meg lehet csinálni, amire a kollektív szerződés lehetőséget teremt, egy másik részük viszont kritizálta a Montrealt. Hétfőn a hírek szerint három csapat is megkereste Waddellt, hogy ajánlatot kívánnak tenni ? a másik kettő a Colorado és a Florida voltak ?, de végül Aho a Habs ajánlatát írta alá, így egyedül az maradt versenyben. Ez elvezet bennünket a következő faktorhoz, amelyről még nem volt szó, nevezetesen Aho ügynökéhez, Gerry Johannsonhoz, aki meglehetősen közel áll a Montreal menedzsmentjéhez. Erre utal az is, hogy nem csak a Habs próbált éket verni a Canes és Aho közé azzal, hogy nyilvános közleményben tudatta a világgal, a játékos boldogan írt alá, de a nap végén az ügynök is elismételte ugyanezt, majd azt is elmondta, hogy Dundonnak komoly gondot fog okozni a 21 millió előteremtése.

Szintén arra utal, hogy az ügynök nem csak Aho, de a Montreal érdekeit is igyekezett képviselni, hogy másik fontos RFA játékosát, Brayden Pointot is igyekezett megkörnyékezni a Montreal, de neki esze ágában sem volt elhagyni a Tampát, ráadásul J. T. Miller eladásával és Ryan Callahan hosszú távú sérültlistára helyezésével a Lightningnak 13 millió dolláros helye keletkezett a fizetési plafon alatt, így ez eleve reménytelen próbálkozásnak bizonyult.

Ahóra visszatérve, korábban azt írtuk, hogy az ajánlattal a Canadiens vagy szívességet tesz a Canesnek, vagy zseniálisan mérte fel Dundon pénzügyi korlátait, és reálisan áron hozzák el egy anyagilag kiszolgáltatott helyzetben lévő klub legjobb játékosát. Mint kiderült az előbbi eset áll fent, és az biztos, hogy Aho csak nyert az ügylettel. A tárgyalások nem haladtak valami jól a klub és a játékos között, mind a szerződés időtartamában, mind a fizetés nagyságában szakadéknyi volt a különbség. Ha igaz, a Canes a maximális 8 évet szerette volna elérni évi 7,5 millió dollérért, a játékos és ügynöke ezzel szemben 5 évet akart 9,5 millióért. A fizetés végül a kettő között állt meg, az 5 évvel pedig Aho elérte, hogy következő szerződése alkalmával már szabadon válogathasson a beérkező ajánlatok között. Más kérdés, hogy ezek után milyen lesz visszamennie a csapathoz. Egy ilyen szerződés aláírása mindig okoz valamekkora bizalmi válságot a klub és a játékosa között.

Nem véletlen, hogy amikor 2012-ben Shea Weber aláírta a Philadelphia 14 évre szóló 110 milliós ajánlatát, akkor csapatkapitányként is elcserélték néhány évvel később. Ryan O?Reillyval ugyanez történt, 2013-ban írta alá a Calgary 2 éves, összesen 10 milliós ajánlatát, amit a Colorado tartott, de a két év letelte után azonnal elcserélték Buffalóba. Ahónak tehát valamit tennie kell azért, hogy megtépázott hitelességét valamennyire visszaállítsa, különösen a menedzsere nyilvános megszólalása után. Nem csodálkoznánk azon sem, ha a következő szerződésével már egy másik ügynök foglalkozna.

Az ő sorsánál azonban sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi lesz az idei kivételes tehetségű RFA osztály  sorsa. A szabad piac első napja főleg az UFA-król szólt, illetve a Canadiens végül hamvába holt kísérletéről, egyedül a San José Sharks tudott hosszabbítani egyik tehetségével, a svájci Timo Meierrel, aki négy évre írt alá évi 6 millióért. Ez elképesztően csapatbarát szerződés egy olyan játékostól, aki a szezonban 30 gólt szerzett, de itt is van egy trükk. A fizetések ütemezését fordítva tervezték, mint a Habs Aho esetében, vagyis az első években kevesebbet kap a játékos, az utolsóban viszont 10 milliót. Ennek az ő esetében azért van jelentősége, mert ha ? szintén RFA státusúként ? a következő szerződéséről nem tudnának megegyezni a Sharksszal, a döntőbíróságon automatikusan megkapná az összeget. Vagyis tulajdonképpen nem egy négyéves, 24 millió dollár összértékű szerződésről beszélhetünk az esetében, hanem 5 éves 34 millió dollárosról, így pedig már az átlagfizetése közel egymillió dollárral magasabb.

A játékospiac második napja korántsem volt annyira sűrű, mint az első, a csapatok talán arra várnak, hogy az UFA-ik után most RFA-ik helyzetét rendezzék, amihez Meier és Aho szerződése mindenképpen egyfajta iránytűként szolgál. Három játékos vezeti a listát, Mitch Marner (Toronto, 82 meccsen 94 pont), Brayden Point (Tampa, 79 meccsen 92 pont) és Mikko Rantanen (Colorado, 74 meccsen 87 pont), de utánuk sem kis nevek következnek: Matthew Tkachuk (Calgary, 80 meccsen 77 pont), Kyle Connor (Winnipeg, 82 meccsen 66 pont), Brock Boeser (Vancouver, 69 meccsen 56 pont) és az élete legrosszabb szezonját futó, de vitathatatlan zseni Patrick Laine (Winnipeg, 82 meccsen 50 pont). Láthatjuk, hogy Meier 6-7 milliós szerződése és 66 pontja hogyan aránylik Aho 8,5 milliójához és 83 pontjához, ezek alapján feltételezhető, hogy a legjobbak valahol a 9,5-10 milliós tartományba lőhetik be a fizetésüket, de ennek nagyságát természetesen alapvetően határozza meg, hogy mennyi időre szól a szerződés: minél rövidebb az időtartam, annál magasabb a várható az összeg. Az első dominók leborultak, érdekes lesz figyelni a következő napokban, hogy kivel mikor sikerül megegyezni.