Nazem Kadrit Coloradóba küldte a Toronto

 

Összesen négy játékos és két draftjog cserélt gazdát. A Leafs újabb 2,5 millió dollárt szabadított fel.

Kyle Dubas, a Maple Leafs GM-je gőzerővel dolgozik azon, hogy helyet teremtsen a bérkeretben Mitch Marnernek. Ehhez újabb áldozatot hozott: elcserélte azt a Nazem Kadrit, akit a Toronto éppen tíz éve választott ki a drafton a 7. helyen. Kadri mellett Denverbe került még Calle Rosen és egy 2020-as harmadik körös választás, amiért cserébe érkezett Tyson Barrie, Alexander Kerfoot és egy jövő évi hatodik körös választás. A csere után a Toronto bérkeretében nőtt a hely, most már valamivel több mint 11 millió dollár megvan. Ez elviekben elég lehet Mitch Marner szerződésére, csakhogy akkor két újabb gonddal kellene megküzdenie Dubas-nak. Ha elkölti ezt az összeget, semmilyen mozgástere nem marad, meg lesz kötve a keze a 2019/20-as szezonra. Másrészről sem a most megszerzett Alex Kerfootnak, sem a néhány nappal ezelőtt érkezett Cody Cecinek nincs még szerződése, jelenleg RFA státusúak, ami azt jelenti, hogy további mozgások várhatóak Torontóban.

kadri barries

Joe Sakic, a Colorado általános igazgatója roppant elégedett volt az üzlet megkötése után: “A Leafs jobbkezes védőt keresett, így Tyson tökéletes nekik. Mi a második sorba kerestünk centert, és ezt Kadriban megtaláltuk, aki ideális számunkra. Úgy gondolom, ez mindkét fél számára győztes üzlet. Tudjuk, hogy Nazem néha bajba kerül, de ő mindezt a győzni akarás érdekében teszi, mert mindig harcol és küzd a csapatért. Az is fontos szempont volt a számunkra, hogy Kadri tud szélsőt is játszani, amivel jelentősen megnöveltük a mélységünket és a taktikai variációk lehetőségét.”

Hasonlóan pozitívan nyilatkozott Dubas is : “Szükségünk volt rá, hogy megerősítsük a védelmet. Olyan embert kerestünk, aki Frederik Andersennel és a védelem többi tagjával is összhangban tud lenni, hatékonyan tud mozogni koronggal és anélkül, és nemcsak hátul, de elöl is hatékony tud lenni.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum