Órákon belül beindul a nagyüzem az NHL-ben

   

Közép-európai idő szerint este 6-tól köthetnek szerződést a szabadon igazolható játékosok. Többek közt: Panarin, Duchene, Bobrovszkij és Pavelski.

A mondás szerint július1-jén az igazgatók jobban tennék, ha be sem kapcsolnák a telefonjukat. A játékospiac megnyitása érdekes módon a legrosszabb üzletek megkötésének napjaként híresült el az NHL-ben. Az Edmonton Journal a napokban készített egy listát a máig érvényben lévő kollektív szerződés aláírása óta eltelt időszakban köttetett 31 legrosszabb kontraktusról, és ezek harmada július elsején született. Az öt legrosszabb mindegyike ehhez a naphoz köthető.

A dolog persze érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy az év e szakaszában lehet megalapozni a csapat sikerét, a februári cserestopkor már inkább csak toldozgatásra van mód. Másrészt a GM-ek igyekeznek a legnagyobb neveket megszerezni, és ha lecsúsznak erről, akkor a hév gyakran megmagyarázhatatlan pótcselekvésekbe hajtja őket. Így kaphatott David Clarkson 7 éves, 37 milliós szerződést a Torontótól, de így kerülhetett Milan Lucic is 7 évre Edmontonba, évi 6 millió dollárért.

De ennek a cikknek most nem a nagy mellényúlások képezik a témáját, hanem azt igyekszünk számba venni, hogy kik lehetnek az idei nyár legnagyobb fogásai, és mely csapatok pályáznak a komolyabb eséllyel arra, hogy megszerezzék őket. Elsőként azt érdemes tudni, hogy magyar idő szerint hétfőn este 6 órakor nyit a piac, ekkortól írhatnak alá az UFA-státusú, vagyis szabadon igazolható, valamint az RFA – azaz korlátozott szabadügynök – játékosok a klubokkal. Elsőként nézzük az előbbieket!

Az idei évfolyamot két orosz és egy kanadai játékos vezeti. Közülük is elsősorban Artyemij Panarinra érdemes figyelni. A 27 éves csatár viszonylag későn került át a tengerentúlra – nem is draftolták, tinédzserként nem igazán figyeltek fel rá, KHL-karrierjét a Vityaz Podolszkban kezdte –, csak 2015-ben igazolta le a Chicago Blackhawks. Ehhez képest két nagyszerű pétervári szezonját követően azonnal meghatározóvá vált a világ legjobb bajnokságában is. Első idényében 77, a másodikban 74 pontot szerzett. Furcsa módon a kritikusok még ekkor is azzal érveltek, hogy ez nem elsősorban az ő érdemes, hanem sortársáé, Patrick Kane-é. Pedig Panarin a legkevésbé sem volt szerencsésnek nevezhető: már pont leszállóágban találta meg a Chicagót, amely 2010-ben, 2013-ban és 2015-ben is bajnokságot nyert. Ráadásul a dinasztikus teljesítmény után törvényszerűen jöttek az anyagi nehézségek, így az oroszt is elcserélték a Columbusszal Brandon Saadért. Ha volt hely, ahol a szélső bebizonyíthatta, hogy saját jogán is NHL-klasszis, akkor az a Blue Jackets volt, amely 2000-es alapítása utántól a Panarin igazolásáig eltelt 17 év alatt mindössze háromszor került a rájátszásba, és mindannyiszor már az első körben búcsúzott. Panarin ehhez képest soha nem látott magasságokba emelte a klub teljesítményét is. Tavaly 82, idén 87 pontot termelt, a Blue Jackets pedig története során első alkalommal megtapasztalta, milyen érzés a második körbe jutni, miután söpréssel lépett túl az alapszakaszt történelmi előnnyel megnyerő, ennélfogva abszolút favoritnak számító Tampa Bay ellen. Ezek után nem meglepő, hogy egész rendes versenyfutás alakult ki az ingyen igazolható játékosért. Kezdetben mindenki a Floridát vélte esélyesnek, később került a képbe a Rangers, az Avalanche, végül az Islanders. A Blue Jackets azonban nem adta fel, a hírek szerint az utolsó napon mindenkire rálicitáltak, és nyolcéves, 100 millió dolláros szerződést kínáltak a játékosnak. Meg kell jegyezni, a Columbus előnyt élvez a többi csapattal szemben, amennyiben egyedül ők kínálhatnak 8 éves szerződést, a többiek csak 7 éveset, ami egy 27 éves játékos esetében nem utolsó szempont.

A másik legkeresettebb csatár a kanadai Matt Duchene. A 28 éves játékost 2009-ben a harmadik helyen draftolta a Colorado Avalanche, és bár közel egy évtizedig a franchise legjobb játékosa volt, csak kétszer jutottak be a rájátszásba, így 2017-ben eladták az Ottawának, ahonnan idén éppen a Blue Jacketshez került. Panarin mellé. Az érte folyó verseny közel sem olyan nyílt, mint az orosz csatár esetében, eldőlni látszik, hogy a múlt héten P. K. Subbant gyakorlatilag a semmiért elcserélő Nashville lesz a befutó. A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy a szerződés 7 évre szól, évi 8 millió dollár értékben, ami a Nashville történetének második legdrágább szerződése lenne Ryan Johansené mellett, és két igazán ütős centere lehet így a csapatnak.

Az alapszakasz végén még úgy nézett ki, hogy a Florida lehet az idei piac legnagyobb vásárlója, hiszen csomagban pályáztak a Blue Jackets két legnagyobb értékéért: Panarinért és a kapus Szergej Bobrovszkijért. Bár nincs kizárva, hogy végül mindkét orosz a Panthersnél köt ki, jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy csak a kapus megy oda. A komoly erősítés előtt álló csapat Panarin helyett a washingtoni Brett Connollyval vigasztalódhat. A 191 centis csatár ugyan kevésbé ponterős, azonban remek kiegészítő ember lehet.

A fizetési plafon sok klubot hozott nehéz helyzetbe. Nincs ez másként a San Joséval sem, amely a holtszezonban szerződést hosszabbított Erik Karlssonnal. A svéd hátvéd 11,5 milliós fizetése áldozatokat követelt a menedzsmenttől, a csapatkapitány Joe Pavelski számára nem maradt hely. Számára a hírek szerint a Dallas kínálta a legjobb feltételeket, így minden valószínűség szerint ott folytathatja. A Stars nem elégedett meg ennyivel, az Anaheimtől távozó Corey Perry is Texasban kaphat még egy esélyt. A Minnesota ezenközben Mats Zuccarellót nézte ki magának, agresszíven keresték a lehetőséget, hogy megszerezzék a játékost, feltehetően sikerült is nekik.

Természetesen számtalan kisebb név is található a kalapban. A nagyok mellett a szerényebb választások is döntőnek bizonyulhatnak, úgyhogy érdemes lesz rájuk is figyelni.

Jelenleg hét csapat bérkerete nem éri el a fizetési padló minimális összegét: a Colorado Avalanche-é, az Ottawa Senatorsé, a Columbus Blue Jacketsé, a New Jersey Devilsé, a Florida Panthersé, a Winnipeg Jetsé és a Carolina Hurricanesé. Köztük lesz érdemes keresni a legnagyobb vevőke, de ha lemaradnak a versenyfutásban, akkor ők köthetik a legelőnytelenebb szerződéseket is.

A legkelendőbb szabadon igazolható játékosok:

Artyemij Panarin (Columbus Blue Jackets)
Matt Duchene (Columbus Blue Jackets)
Szergej Bobrovszkij (Columbus Blue Jackets)
Joe Pavelski (San José Sharks)
Anders Lee (New York Islanders)
Jake Gardiner (Toronto Maple Leafs)
Mats Zuccarello (Dallas Stars)
Tyler Myers (Winnipeg Jets)
Robin Lehner (New York Islanders)
Gustav Nyquist (San Jose Sharks)
Anton Stralman (Tampa Bay Lightning)
Micheal Ferland (Carolina Hurricanes)
Ryan Dzingel (Columbus Blue Jackets)
Marcus Johansson (Boston Bruins)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., vasárnap
U21 12:30 MACVAS 5-3VÉGE
EL 17:00 DABUTE 1-5VÉGE
EBEL 17:30 AVSVSV 3-4 BVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EXL 18:00 MISMAC 2-0VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 0-3VÉGE
U21 18:45 UTEMIS 3-5VÉGE
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC INFO
EL 18:00 UTEDAB 5-0VÉGE
U21 18:10 AVSMAC INFO
U21 18:40 KMHFTC INFO
U21 18:40 VASDHK INFO
U21 19:00 MISETO INFO
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:00 UTEDAB 
EBEL 19:15 AVSZNO 
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 18:00 MISDUM 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
Partnerünk