Arizonába cserélte Phil Kesselt a Pittsburgh

 

Az üzlet során négy játékos és egy draftjog cserélt gazdát, köztük van Alex Galchenyuk is.

Lezárult egy korszak Pittsburghben. 2015-ben, amikor a Penguins megszerezte Phil Kesselt a Torontótól, a sárga-feketék a Crosby?Malkin?Kessel trióval a Stanley Kupa első számú esélyesévé léptek elő. A Pittsburgh szurkolóinak nem is kellett csalódniuk, kedvenceik azonnal bajnoki címet ünnepelhettek, amit egy évvel később, 2017-ben meg is védtek. Utána viszont már nem ment úgy a hármasnak, ahogy elvárták volna. Az alapszakaszokat simán lehozták, de a rájátszásban tavaly a második, idén az első kör jelentette a végállomást. Utóbbi esetben ráadásul söpréssel estek ki az Islanders ellen, hasonlóra 1980 óta egyszer akadt példa.

Jim Rutherford, a Pittsburgh GM-je ezért úgy döntött, felfrissíti a keretet. Első körben Olli Maattát küldte Chicagóba, majd Phil Kessel került sorra. Az ügyletet bonyolította, hogy Kessel szerződésében volt egy záradék arról, hogy a belegyezése nélkül nem lehet őt elcserélni. Kessel egyedül az Arizonát fogadta el lehetséges célállomásként. Ennek az volt az oka, hogy ott ismét együtt dolgozhat azzal a Rick Tocchettel, aki a Pens másodedzője volt 2014 és 2017 között. A felek végül megegyeztek, így Kessel, Dane Birks és egy 2021-es negyedik körös választás ment Arizonába, amiért cserébe érkezett Alex Galchenyuk és Pierre-Olivier Joseph.

Phil Kessel

Kessel az alapszakaszokban 996 mérkőzésen 357 gólt lőtt és 823 pontot szerzett, ami 0,82-es pont/meccs átlagnak felel meg, ez kimagaslóan jó mutató. Az NHL-ben jelenleg öt aktív játékos van rajta kívül, aki legalább 1000 mérkőzést játszott, és 0,82-nél jobb az átlaga. Kessel ezekhez a számokhoz a rájátszásokban még 87 mérkőzésen 77 pontot tett hozzá, ami igen jól jöhet a fiatalokkal teletűzdelt Arizónában. Végül nem szabad elfelejteni, hogy a csatár a rákbetegségéből felépülve igazi vasember lett. Zsinórban 774 mérkőzést játszott, amivel harmadik az aktív játékosok rangsorában Keith Yandle (797) és Patrick Marleau (788) mögött.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum