Megvan az EBEL-alapszakasz teljes menetrendje

   

A legmagasabban rangsorolt magyar klubcsapat a bajnok Klagenfurt otthonában kezdi a 2019/20-as szezont szeptember 13-án.

A Fehérvár AV19 első hazai mérkőzésére szeptember 15-én kerül sor a Linz ellen, majd utána egyből két további találkozó következik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ahová előbb a Dornbirn, majd az Innsbruck érkezik 21-én és 22-én. Az utolsó meccse 2020. január 24-én lesz a Volánnak, megint csak Fehérváron, ekkor a Salzburg lesz az ellenfél. Az EBEL következő idényében 11 csapat küzdhet egymással, a Medvescak Zagreb megüresedett helyét nem töltik be, így az alapszakaszban mindenkinek 40 meccse lesz, és a sorozat kicsivel korábban ér véget az utóbbi időben megszokottnál. Ennek persze az is oka lehet, hogy 2020-ban az osztrákok sem az A csoportos, hanem a divízió 1/A-s világbajnokságon lesznek érdekeltek. További érdekesség: a 2019/20-as alapszakasz végén nem 6, hanem csak 5 csapat kerül a felsőházba, azaz kvalifikálja magát a negyeddöntőbe, tehát az alsóházból további 3-nak lesz lehetősége kiharcolni az egyenes kieséses szakaszt. Aki csak a Fehérvár AV19 meccsbeosztására kíváncsi, az kattintson ide, akit viszont a teljes menetrend érdekel, az ezen a linken találja meg a megtalálandókat.

avskac-201902

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum