Megvan a MAC-Marilyn mindhárom légiósa

 

A trió tagjai a kanadai USports ligában érdekelt University of OIT csapatától érkeznek. Mindkét magyar EWHL-csapat erősnek ígérkezik.

A MAC-Marilyn a közösségi oldalán megnevezte az EWHL-ben érdekelt gárda légiósait. A 23 éves kanadai Chelsea Ball 18 éve jégkorongozik, és az egyetemi évekig a Brampton Canadettest erősítette. Felsőfokú tanulmányait az Ontario Tech Universityn végezte, melynek USportsban érdekelt csapatában 5 évig játszott. Ball csatár, aki centerként és szélsőként egyaránt bevethető. Kassidy Nauboris is a Brampton Canadettesben töltötte gyermekéveit, és ő is 5 évet tanult és jégkorongozott az Ontario Tech Universityn, utolsó évében az együttes csapatkapitánya volt. Idén tavasszal Kanada színeiben részt vett a téli Universiadén Krasznojarszkban, ahol döntőig menetelt a válogatott. Nauboris 1 góllal és 2 assziszttal járult hozzá csapata sikeréhez. A  22 éves Natasha Tymcio hátvéd, 5 éves kora óta jégkorongozik, 14 évig a Lower Lakes Female Hockey Leage-ben tette ezt, majd esetében is a University of OIT következett.

Ahogyan azt már korábban közzétette a csapat, az idei szezonban őket erősíti több magyar válogatott játékos, így az Ausztriából hazatérő Tóth Enikő, továbbá Németh Bernadett, Németh Anikó, Rónai Alexandra, valamint az év női jégkorongozója, Gasparics Fanni. A keret további tagjai lesznek a MAC-Marilyn saját nevelésű játékosai is. “Az érkezők névsora még nem végleges, hamarosan további játékosok és a vezetőedző bejelentése is várható” ? tájékoztatta blogunkat a klub. Mindezek alapján egyre bizonyosabb, hogy a címvédő KMH Budapest mellett a MAC-Marilyn is igen versenyképes csapata lesz ősztől az immár magyar szervezésű EWHL-nek.

marilyn-legiosok

fotó: Facebook

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum